|
Hírek - események |
|
Úton hogy megszüljük a magunk
Szeretet-himnuszát!
- Üzenet Sopronba (és a világba) –
Sokszor kértek, hogy foglaljak állást a világunkban lévő rosszal,
ellenségeskedéssel kapcsolatosan. Írtam egy pár gondolatot, szeretettel
megosztom.
Kinek van igaza? Én nem szeretnék bele vegyülni egyik oldalon sem az
igazságért vívott küzdelembe, mert én azt látom, hogy Saullal, a
rosszindulatú, gyilkos szándékú zsidóval Jézus párbeszédet kezd: "Saul,
Saul miért üldözöl engem?". És a párbeszéd odáig fejlődik, hogy Saulból
a
népek apostola lesz, Szent Pál is megírja a csodaszép
Szeretet-himnuszát. Jézus nem elítéli, hanem felszabadítja a bűnben, a
sötétben
élő embert, szabaddá teszi a szeretetre, a bizalomra, a jóságra.
Ez az út az egyetlen járható út! Számomra az emberek nem statikus,
ércbe öntött, merev entitások, hanem a fény felé hajló, igazságot
kereső, dinamikusan fejlődő, maréknyi porból született Isten Gyermekei.
Hiszem, hogy mindannyian vágyunk arra, hogy kibontakozzunk, virágot,
gyümölcsöt hozzunk, hogy így életünknek értelme, nemes célja legyen. Az
lenne a fontos, hogy a párbeszéd által segítsük egymást, hogy mindenki
írja meg a maga Szeretet-himnuszát.
Meg vagyok győződve, hogy Isten teremtette szép világunk elég nagy, van
itt hely bőségesen mindannyiunknak. Abban is biztos, vagyok, hogy
jóságos mennyei Atyánk jól feltarisznyázta a világunkat, van elég
vasérc, réz, szén, kőolaj, jutna mindannyiunknak, ha bölcsen és
testvéri szeretettel használnánk fel azt. Világunkat, mint egy óriási
puzzlet képzelem el, megvan itt minden, csak a gonosz egy kissé
összezavarta a darabokat, de nekünk nyugodt, békés munkával, szépen
sikerülhet, sikerülnie kell mindent helyre rakni. És ez szép dolog,
férfihoz méltó élet, számomra szebb, mint egy tökéletes kész világot
száj tátva szemlélni.
Jézus Krisztus azt mondta: "Atyám mindmáig munkálkodik, és én is
munkálkodom."
Igazából az én reményem ez a mindmáig munkálkodó Isten,
mert azt eltudom hinni, hogy az én, a te munkád értelmetlen, céltalan
üres lötyögés, de azt, hogy a teremtő Isten mindig a szeg mellé ütne,
azt nem. És mi mindannyian ennek a teremtő Istennek a kisebb -
nagyobb
munkatársai
vagyunk. Hiszem, hogy minden nyafogás, siránkozás ellenére a világunk
előre halad, és kibontakozik. Természetes, hogy kinövünk egy-egy cipőt,
ruhadarabot, társadalmi szokások, valós, vagy vélt értékes
beidegződések dőlnek körülöttünk halomba. Az emberiség nagy fájáról
népek, nemzetek törnek le, és semmisülnek meg, ha nem tudnak rugalmasan
megújulni, előre nézni, de ez nem a világ vége. Hiszek a kibontakozó
győzelmes életben, mely tudatosan a fény felé tör, a fény felé, melynek
a neve: őszinteség, igazság, szolidaritás, élet, szeretet, Isten.
Nem hátrafelé kell nézni. Valóban értékes, megszokott,
hozzánk nőtt ruhadarabokat kell az emberiség levessen. Jézust
megfeszítették, mert mint ideje múlt ruhából kilépett az Ószövetség
megannyi évszázadokon keresztül csiszolódott hagyományából, szokásából.
Számára egyetlen érték amelyhez föltétlenül ragaszkodott, a szeretet
parancsában megfogalmazott Isten és ember szeretet. Szereti a mennyei
Atyát, bízik benne, a kereszten is kezébe ajánlja a lelkét, és hisz az
Isten által teremtett emberben, annak jóságában, ezért kér nagypénteken
számunkra bocsánatot: "Bocsásd meg nekik Atyám, mert nem tudják, hogy
mit cselekszenek." Úgy gondolom, hogy nekünk is, csak a Krisztus által
elfogadott és az Újszövetséget jelentő szeretet parancshoz kell
feltétlenül ragaszkodnunk. Minden más elengedhető: a múlt sérelmei,
országok határai, kiürülő intézmények tekintélye, minden. De még a
szertartások, szokások, hagyományok, megannyi beidegződés mind mind
csak eszköz, mankó, mely által a szeretet útján tovább mehetünk. Az út
a fontos, és nem a jármű.
Én nem ünneplem meg, de még gyásznapot sem tartok azon a napon,
melyen
apámat elhurcolták a kommunista verő legények, hogy börtönbe
zárják, összetörjék, megöljék. Nem tartom meg ezt a napot, mert
Krisztus azt kéri, hogy bocsássunk meg hetvenszer hétszer, és ez
szabadságot jelent nekem.
Szabad vagyok, mert nem kell magammal
hurcolnom ezt a szörnyűséget. Jézusnak egyetlen parancsa a szeretet
parancs.
Nekem lököttségnek tűnne, ha egy házaspár évente megtartaná
azt a gyásznapot, mikor jól összevesztek. A lényeg az, hogy szeressék
egymást, és a házasságkötés napját ünnepeljék meg, a gondokat,
nehézségeket, maréknyi porságukból fakadó gyengeségeket alázattal
bocsássák meg egymásnak. Nem lehet évről évre tragédiákat ünnepelni,
unokákon számon kérni a nagyapák által elkövetett sérelmeket. Úgy
gondolom, hogy a sok lamentáció, siránkozás, ellenségeskedés
helyett előre kellene néznünk. A múltat, és annak minden akarva vagy
akaratlanul okozott sebét, fájdalmát, kellene hagyjuk, hogy az idő
begyógyítsa, s nekünk az eljöttünk álló feladatokra kellene
koncentráljunk.
A kiengesztelődések új ünnepeit kellene alázattal megszervezni.
Előre kell nézni, tovább kell mennünk egyénileg is, de közösségileg is.
Az emberiség nem érte el a lelki, szellemi, anyagi fejlődésének a
csúcsát, nem értük el a plafont. Hiszem, hogy van tovább, az emberiség
létével irt szeretet himnuszt még nem fejeztük be, az csak Isten
országának beteljesedésével ér véget. Hihetetlen távlatok vannak
előttünk, az ember szinte beleszédül ha előre néz, de félnünk nem
kell, mert magunk előtt láthatjuk gondviselő Istenünk karjait. A
félelem megbénít, a remény, a gondviselő jóságban vetett hit szárnyakat
ad.
Jézus Krisztus nem pánikol sem nagypénteken, sem húsvét
vasárnapján.
Békés nyugalommal megy a szeretet útján, mert hisz a szeretet végső
győzelmében. Nincs más út, csak a párbeszéd és a szeretet útja, melyen
ha következetesen haladunk,
akkor hiszem, hogy életünk a szeretet himnuszának megírásába torkollik.
Kisebb testvéri alázattal: Csaba testvér
2007. június 07., csütörtök 09:00
|
|
|
