CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2022. november 27., vasárnap, Virgil napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Hírek - események  

Úton hogy megszüljük a magunk Szeretet-himnuszát!
- Üzenet Sopronba (és a világba) –

Sokszor kértek, hogy foglaljak állást a világunkban lévő rosszal, ellenségeskedéssel kapcsolatosan. Írtam egy pár gondolatot, szeretettel megosztom.

Kinek van igaza? Én nem szeretnék bele vegyülni egyik oldalon sem az igazságért vívott küzdelembe, mert én azt látom, hogy Saullal, a rosszindulatú, gyilkos szándékú zsidóval Jézus párbeszédet kezd: "Saul, Saul miért üldözöl engem?". És a párbeszéd odáig fejlődik, hogy Saulból a népek apostola lesz, Szent Pál is megírja a csodaszép Szeretet-himnuszát. Jézus nem elítéli, hanem felszabadítja a bűnben, a sötétben élő embert, szabaddá teszi a szeretetre, a bizalomra, a jóságra.

Ez az út az egyetlen járható út! Számomra az emberek nem statikus, ércbe öntött, merev entitások, hanem a fény felé hajló, igazságot kereső, dinamikusan fejlődő, maréknyi porból született Isten Gyermekei.


Hiszem, hogy mindannyian vágyunk arra, hogy kibontakozzunk, virágot, gyümölcsöt hozzunk, hogy így életünknek értelme, nemes célja legyen. Az lenne a fontos, hogy a párbeszéd által segítsük egymást, hogy mindenki írja meg a maga Szeretet-himnuszát.

Meg vagyok győződve, hogy Isten teremtette szép világunk elég nagy, van itt hely bőségesen mindannyiunknak. Abban is biztos, vagyok, hogy jóságos mennyei Atyánk jól feltarisznyázta a világunkat, van elég vasérc, réz, szén, kőolaj, jutna mindannyiunknak, ha bölcsen és testvéri szeretettel használnánk fel azt. Világunkat, mint egy óriási puzzlet képzelem el, megvan itt minden, csak a gonosz egy kissé összezavarta a darabokat, de nekünk nyugodt, békés munkával, szépen sikerülhet, sikerülnie kell mindent helyre rakni. És ez szép dolog, férfihoz méltó élet, számomra szebb, mint egy tökéletes kész világot száj tátva szemlélni.




Jézus Krisztus azt mondta: "Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom."
Igazából az én reményem ez a mindmáig munkálkodó Isten, mert azt eltudom hinni, hogy az én, a te munkád értelmetlen, céltalan üres lötyögés, de azt, hogy a teremtő Isten mindig a szeg mellé ütne, azt nem. És mi mindannyian ennek a teremtő Istennek a kisebb - nagyobb munkatársai vagyunk. Hiszem, hogy minden nyafogás, siránkozás ellenére a világunk előre halad, és kibontakozik. Természetes, hogy kinövünk egy-egy cipőt, ruhadarabot, társadalmi szokások, valós, vagy vélt értékes beidegződések dőlnek körülöttünk halomba. Az emberiség nagy fájáról népek, nemzetek törnek le, és semmisülnek meg, ha nem tudnak rugalmasan megújulni, előre nézni, de ez nem a világ vége. Hiszek a kibontakozó győzelmes életben, mely tudatosan a fény felé tör, a fény felé, melynek a neve: őszinteség, igazság, szolidaritás, élet, szeretet, Isten.

Nem hátrafelé kell nézni. Valóban értékes, megszokott, hozzánk nőtt ruhadarabokat kell az emberiség levessen. Jézust megfeszítették, mert mint ideje múlt ruhából kilépett az Ószövetség megannyi évszázadokon keresztül csiszolódott hagyományából, szokásából. Számára egyetlen érték amelyhez föltétlenül ragaszkodott, a szeretet parancsában megfogalmazott Isten és ember szeretet. Szereti a mennyei Atyát, bízik benne, a kereszten is kezébe ajánlja a lelkét, és hisz az Isten által teremtett emberben, annak jóságában, ezért kér nagypénteken számunkra bocsánatot: "Bocsásd meg nekik Atyám, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek." Úgy gondolom, hogy nekünk is, csak a Krisztus által elfogadott és az Újszövetséget jelentő szeretet parancshoz kell feltétlenül ragaszkodnunk. Minden más elengedhető: a múlt sérelmei, országok határai, kiürülő intézmények tekintélye, minden. De még a szertartások, szokások, hagyományok, megannyi beidegződés mind mind csak eszköz, mankó, mely által a szeretet útján tovább mehetünk. Az út a fontos, és nem a jármű.

Én nem ünneplem meg, de még gyásznapot sem tartok azon a napon, melyen apámat elhurcolták a kommunista verő legények, hogy börtönbe zárják, összetörjék, megöljék. Nem tartom meg ezt a napot, mert Krisztus azt kéri, hogy bocsássunk meg hetvenszer hétszer, és ez szabadságot jelent nekem.
Szabad vagyok, mert nem kell magammal hurcolnom ezt a szörnyűséget. Jézusnak egyetlen parancsa a szeretet parancs.
Nekem lököttségnek tűnne, ha egy házaspár évente megtartaná azt a gyásznapot, mikor jól összevesztek. A lényeg az, hogy szeressék egymást, és a házasságkötés napját ünnepeljék meg, a gondokat, nehézségeket, maréknyi porságukból fakadó gyengeségeket alázattal bocsássák meg egymásnak. Nem lehet évről évre tragédiákat ünnepelni, unokákon számon kérni a nagyapák által elkövetett sérelmeket. Úgy gondolom, hogy a sok lamentáció, siránkozás, ellenségeskedés helyett előre kellene néznünk. A múltat, és annak minden akarva vagy akaratlanul okozott sebét, fájdalmát, kellene hagyjuk, hogy az idő begyógyítsa, s nekünk az eljöttünk álló feladatokra kellene koncentráljunk.
A kiengesztelődések új ünnepeit kellene alázattal megszervezni.

Előre kell nézni, tovább kell mennünk egyénileg is, de közösségileg is. Az emberiség nem érte el a lelki, szellemi, anyagi fejlődésének a csúcsát, nem értük el a plafont. Hiszem, hogy van tovább, az emberiség létével irt szeretet himnuszt még nem fejeztük be, az csak Isten országának beteljesedésével ér véget. Hihetetlen távlatok vannak előttünk, az ember szinte beleszédül ha előre néz, de félnünk nem kell, mert magunk előtt láthatjuk gondviselő Istenünk karjait. A félelem megbénít, a remény, a gondviselő jóságban vetett hit szárnyakat ad.

Jézus Krisztus nem pánikol sem nagypénteken, sem húsvét vasárnapján. Békés nyugalommal megy a szeretet útján, mert hisz a szeretet végső győzelmében. Nincs más út, csak a párbeszéd és a szeretet útja, melyen ha következetesen haladunk, akkor hiszem, hogy életünk a szeretet himnuszának megírásába torkollik.

Kisebb testvéri alázattal: Csaba testvér



2007. június 07., csütörtök 09:00


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület