POLGÁRMESTERI TALÁLKOZÓ
Deutschkreutz /Sopronkeresztúr/
delegációját: Ernst Mőderl polgármester vezetésével a
hegyközség
elnökét, valamint a település jegyzőjét fogadta Dr. Gimesi Szabolcs
polgármester
és Taschner Tamás közművelődési és idegenforgalmi referens.
A megbeszélés célja a két település
között
elkezdődött együttműködési területek áttekintése, különösképpen az
önkormányzati,
borászati, idegenforgalmi területeket érintve. A két település
polgármestere
leszögezte, kölcsönös érdekük a jó szomszédi viszony mellett
a szorosabb együttműködés kialakítása, és ezért konkrét megegyezés
született,
hogy a két település borászai és az önkormányzati szakemberek
kölcsönös
tapasztalatcserére hívják egymást, valamint fél évente a két
polgármester
áttekinti a kapcsolatok alakulását.
Deutschkreutz. polgármestere
megerősítette
hogy Sopron testvérvárosából, Kazunoból érkező vendégeket szeretné a
településére
meghívni (július 30.), emellett kívánatos
lenne a meglévő kulturális kapcsolatok bővítése is, kórus, zenei,
művészeti
területen.
|