Áprilisi
közgyűlés
Sürgősségi
indítványok napirendre vételével indították, és a rendest közgyűlést
követő rendkívüli üléssel együtt tartotta közgyűlését Sopron
képviselőtestülete,
amelyen a számos napirendi pont között május elsejei hatállyal a
vendéglátó
terasz üzemeltetése esetén a közterületi-díjat az önkormányzat a felére
csökkentette. Tette ezt azért, hogy az idegenforgalmi szezonban, a
város
érdekes, vonzó színfoltjainak számító teraszokkal vonzóbbá,
látványosabbá,
mozgalmasabbá tegye a város köztereit. A közterület-használati díjak
csökkentésével kapcsolatban a polgármester kifejtette: a
színesítés jót
tesz a városnak, de az egymás mellett lévő vendéglátóhelyeknek igazodni
kell a
városkép általános előírásaihoz. A képviselők egyhangú, 24 igennel
fogadták el
a rendeletet.
Döntöttek még a
Handler Nándor
Szakképzőiskola, valamint a Kőszegi úti óvoda vezetőjéről, Sorra mentek
át a
sürgősségi előterjesztések, melyek különböző pályázatokon való
részvételről
szóltak.
Titkos szavazással
döntenek a
Handler Nándor Szakképzőiskola, valamint a Kőszegi úti óvoda
vezetőjéről.
A rendőrkapitány beszámolója is
elhangzott a közgyűlésen
A Magyar
Tudományos Akadémia már régebben
tervezett célja, hogy Sopronban kihelyezett tudományos munkát
folytasson,
nemzetközi kapcsolatait erősítse egy határközei helyszínnel, esetleg a
veszprémihez hasonló akadémiai bizottságot hozzon létre. A közgyűlésen
döntöttek arról, hogy a tevékenység helyszínéül a város biztosítson
ingatlant.
Az akadémia jelezte: megvásárolná a Kolostor utca 11. szám alatti
Zichy-Meskó
palotát és azt pályázati pénzből felújítaná. A döntés értelmében a
Magyar
Tudományos Akadémiának vállalnia kell, hogy az épületet 3 éven belüli,
a
műemléki hatóság előírásainak megfelelően teljesen felújítja.
(sopron.hu)
2008. április 26., szombat 17:44