CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. június 20., csütörtök, Rafael napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Űrvadász  

Nyitott ajtókkal leszállni?

Majdnem sikerült belépnünk a légkörbe nyitott rakodótérrel, szerencsére észrevettük a hibát, és így sikerült lehoznunk épségben a Discoveryt. No nem a Kennedy űrközpontban, hanem a U.S. Space&Rocket Center szimulátorában. Tanári beszámoló az idei nemzetközi űrtáborról.

Az alábbi cikk az Űrvilág.hu asztronautikai portáloldalon jelent meg.

Az Űrvilág olvasói május közepe óta követhetik figyelemmel a nemzetközi űrtáborra való készülődésünket, és a tábor során háromszor is olvashattak rólunk. Akárhányszor megpróbáltam összeszámolni, hogy hány tanár és hány diák vett részt ebben a táborban, mindig más számot kaptam. Így maradjunk abban, hogy több mint 50 amerikai és 18 nemzetközi tanárral töltöttem el majdnem 8 napot. A nemzetközi diákok pedig 22 különböző országból érkeztek, így az amerikai diákokkal együtt 23 ország képviseltette magát az idei Nemzetközi Űrtáborban.

A tanárok programja teljesen elkülönül a diákokétól, csak a nyitóünnepségen találkozok szervezetten a magyarokkal. Később a tábor során kétszer-háromszor összefutunk, ilyenkor mindig hatalmas mosollyal az arcukon mondják, hogy jól érzik magukat. Apropó, nyitóünnepség. Több ez, mint nyitóünnepség, ez a nemzetek parádéja. Mindegyik amerikai tanár valamilyen, az adott államra jellemző dologba öltözik be, így a hawaii ruhától kezdve a guami szalmakalapon át az alaszkai vadászig mindenféle jelmezzel találkozhatunk. A nemzetközi diákoknak és tanároknak pedig – a nemzeti öltözék mellett - egy rövid, két perces előadással kell bemutatkozniuk. (Ezúton is köszönöm a soproni Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatójának, hogy személyesen segített nekem magyaros ruhákat összeválogatni, "Ez szerintem tetszeni fog az amerikaiaknak" jeligével.) Az osztrákok táncolnak, a belgák a politikai helyzetüket ismertetik, a kíniak anyanyelvükön énekelnek, a szingapúriak mind a négy hivatalos nyelvükön köszönnek, a dél-koreaiak letérdelnek, az ausztrálok bemutatják az ausztrál és az amerikai angol közötti különbséget, az új-zélandiak emberevő táncot járnak, az egyedül érkezett brazil fiú megmutatja kedvenc zenéjét. Mi magyarok egy rövid, de csattanós műsorról készülünk. Bemutatom a leghosszabb magyar szavunkat, majd következik az énekes-táncos produkció. Dóri furulyázik, Áron pedig népdalt énekel. Táncolunk pár lépésnyi csárdást, majd eléneklünk közösen egy gyerekdalt. Mindezt kicsit fűszerezzük, a beharangozott szomorú magyar dal helyett Dóri a Star Wars indulóját kezdi el játszani. Nagy sikert aratunk.

Az egyik német televíziótársaság által készített kis válogatás a nyitóünepségről a Youtube-n megtekinthető. Íme:

S hogyan kerül ki ez a német tévétársaság a táborba? A válasz egyszerű: a német delegációval együtt érkezett egy kisebb tévéstáb is. Németországban kicsit komolyabb sajtóvisszhangja van a tábornak, mint nálunk – a diákokkal nem csak felvételeket készítenek, hanem élőben is kapcsolják őket. De ez mondjuk általában elmondható a többi országból érkezett diákokra is – nekünk még van hova fejlődnünk. De vissza a táborba.


Mi vagyunk: Hujber Áron, Magyari Dóra, Bacsárdi László

A tanároknak szóló program több módszertani foglalkozást is tartalmaz. Így építünk vízirakétát (sikeresen fellőjük), tervezünk holdi üvegházat (az újrahasznosítás jegyében), a pennsylvaniai David Wotennel hővédő pajzsot készítek (a miénk bírja a legtovább), az alaszkai Raymond Voleyval és a görög Aggeliki Kolliopoulouval pedig egy marsi leszállóegység leszállását készítjük elő léggömbökkel és ejtőernyővel (összetörjük a hasznos terhet jelképező tojást). Mindezeket egy-egy, 90-120 perces foglalkozás keretében, amely első felében először elmondják nekünk, hogy ezt hogyan lehet felhasználni az iskolai órákon, mire érdemes odafigyelni, mely részeket szokták nehezen megérteni a diákok. De gyakoroljuk a különböző matematikai játékokat, megismerkedünk az intelligens táblával is. Sőt, az egyik foglalkozás keretében egy írónő még általános iskola alsó tagozatosainak szóló mesekönyvet is felolvas.


Nemzetközi tanárok a nemzetközi táborban

Tervezünk Mission Patch-et (a küldetésre jellemző emblémát), hallunk az űrbe felkerülő, játékokhoz kapcsolódó kísérletekről, az űrben (űrállomáson) való munkáról, és természetesen az STS-ről (Space Transportation System) valamint az új Ares-programról is. Mindezek mellett a szervezők rengeteg oktatási anyaggal ellátnak minket. Nem csak az elhangzott előadások diáit kapjuk meg, hanem az előadók által említett módszertani segédeszközöket is. Valamint dedikált könyveket, videoanyagokat, még az STS-118 misszió keretében 2007 augusztusában a világűrbe felvitt növénymagokból is kapunk egy kis csomagot (egy földi magokat tartalmazó referenciacsomaggal együtt).


Kezemben a Shuttle sorsa

A táborban a gyakorlatban is kipróbálhatjuk, milyen űrhajósnak lenni. Miután egy eligazítás keretében megesketnek mindenkit, hogy nem hagyja lezuhanni a Nemzetközi Űrállomást, kétszer két órás küldetésen veszünk részt (mindegyikre kétszer két órát készülünk). Én vagyok az első olyan magyar, aki kétszer vesz részt ebben a táborban, hiszen 2001-ben, a Magyar Asztronautikai Társaságnak köszönhetően részt vehettem az Advanced Space Academy nevű programon. (Az amerikai Űr- és Rakétaközpontban minden héten zajlanak űrtáborok, egyszerre három korosztálynak, de minden évben van két kivételes hét. Az egyik nyáron, amikor a Nemzetközi Űrtábort rendezik, a másik pedig ősszel, amikor a vizuálisan sérült gyerekeknek - vakok illetve nagyon gyengén látók - rendeznek egy tábort). A küldetések számomra ismerősek, de egészen másabb tanárokkal együtt dolgozni a sikeres célért, mint régen a diákokkal volt. Azért remélem, egyikünk diákja sem jut hozzá a rádión folytatott beszélgetéseink felvételéhez, mert lehet, hogy sokaknak csökkenne a szakmai tekintélyük. De nem csak küldetések vannak, kipróbálhatjuk mi is a MAT-szimulátort (Multi Axis Trainer, három tengely körül forgatnak), a holdi gravitációt, az ejtőernyős landolást vízbe, a vízbe süllyedt repülőgépből való menekülést és a helikopterrel való mentést is, "Készülj a legrosszabbra, reménykedj a legjobban" jeligével.


Vizi kiképzés

Részt veszünk három fogadáson is, ebből az egyiket a helyi nőszövetség rendezi a tiszteletünkre, és vendégül látnak minket különböző amerikai családoknál, a saját otthonaikban. "Bár kétlem, hogy minden amerikai olyan nagy házakban lakna, mint amilyenekben ők" – teszi hozzá a program ismertetésekor Katrine Balch, a U.S. Space&Rocket Center oktatási vezetője. Én négy tanártársammal kerülök egy amerikai családhoz - összesen nyolc hölgy, azaz a férjeikkel együtt 16 ember lát minket vendégül. Ugyanazok látnak vendégül, akik 2003-ban az akkori kísérőtanár Magyari Bélát fogadták

Találkozunk az amerikai űrrepüléshez kötődő emberekkel is. Grace Corrigan mesél nekünk a lányáról, Christa McAuliffe-ról. Ő egy tanárnő volt, akit több mint 11000 jelentkezőből választottak ki űrhajósnak. 1986. január 28-án a felszállás után 73 másodperccel – a Challenger legénységének többi tagjával együtt – véget ért számára a küldetés.


Tanári csapat, középen Grace Corrigan

Hoot Gibson ebéd közben beszél a kalandjairól. Ő 1946-ban született es 1979-ben lett űrhajós, összesen 36 nap és 4 órát töltött a világűrben, 5 különböző küldetés során. Repült 1984-ben, 1986-ban, 1988-ban, 1992-ben és 1995-ben. Az első repülése a Challenger űrrepülővel volt, 1986-ban a Columbiára osztottak be. A Challenger 1986-os katasztrófája után részt vesz az űrrepülőgépek újratervezésében, és 1988-ban repül az Atlantis fedélzetén. 1992-ben együtt utazik az első japán űrhajóssal. 1995-ben pedig az ő legénysége az első amerikai legénység, akik csatlakoznak az űrrepülőgéppel az orosz Mir űrállomáshoz.


A német Von Braun csapat még élő tagjai: Konrad Dannenberg, Walter Jacobi. Valamint George Hopson, Alex A. McCool Jr., Jody A. Singer

Ed Buckbee a 60-as évektől kezdve dolgozott a NASA-nak, 1970-től pedig a U.S. Space&Rocket Center első igazgatója. Hihetetlen történeteket mesél az első amerikai űrhajósokról és arról az időszakról, amelyben három szó hajtott mindenkit a frissen (1958-ban) alakult hivatalnál: ember, Hold, évtized. Buckbee sok történetet mesél Alan Shepardról, az első amerikai űrhajósról, aki a gépe indításakor "gyújtsátok meg ezt a gyertyát" felkiáltással vágott neki az ismeretlennek.

Story Musgrave, a legveteránabb űrhajós pedig lélegzetállító fényképeit mutatja be. Ő 1935-ben született, 1967-ben csatlakozott a NASA-hoz és az egyedüli űrhajós, aki mind az öt űrrepülőgépen repült. "Hatszor próbált megölni a NASA" – jelenti ki a maga sajátos stílusában, majd áttér egy következő képre, amelyet vadászrepülőpilótaként készített, repülés közben, egy másik vadászrepülőről. "Hiszek abban, hogy a természetnek és a technikának egyensúlyban kell lennie."


Story Musgrave előadás közben

A tábor a tanárok számára július 31-én ér véget az oklevelek ünnepélyes átadásával, a diákoknak másnap délben fejeződik be. Jövő évben is kijuthat ide két diák, tessék figyelni a Magyar Asztronautikai Társaság október végén megjelenő esszépályázatát.

Bacsárdi László



2008. augusztus 17., vasárnap 12:10


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület