J e l e n t é s
Sopron Megyei Jogú Város portfolió kezeléséről
A jelentés készítője a SMJV. 126/1999. (IV.29.) Kgy.
számú határozatával létrehozott Tényfeltáró Bizottság, melynek tagjai:
ifj. Arszin Miklós, Boros László, Szász Lajos és Dr. Vig Péter. Nem vett
részt a jelentés összeállításában a bizottsági tagságáról időközben lemondott
Pozsgai János.
A Tényfeltáró Bizottság az ismert előterjesztés alapján
arra kapott felhatalmazást, hogy a rendelkezésre álló dokumentumok segítségével
feltárja a Globex ügy kialakulásához vezető folyamatokat és állapítsa meg
az esetleges felelősöket.
A Tényfeltáró Bizottság hatásköre és eszközei is
korlátozottak, főként írásos dokumentumok és személyi meghallgatások alapján
alakította ki álláspontját. A meghallgatásoknál többnyire segítőkészséget
tapasztaltunk, de a közel kétévnyi távlat az emlékezetet sok esetben megtépázta.
Az emlékezet-kihagyásoknál nem tudtuk eldönteni, hogy mi róható fel az
időnek és mi a tudatos emlékezetvesztés.
Ennek ellenére mindent tőlünk telhetőt megtettünk,
hogy az igazság közelébe kerüljünk.
A bizottság a jelentést többségi szavazással fogadta
el. Amelyik bizottsági tag valamelyik többségi megállapítással nem értett
egyet, módjában állt különvéleményt megfogalmazni.
A bizottságban egyetértés alakult ki abban a tekintetben,
hogy a felelősség vizsgálatát osszuk szakaszokra:
I. a gondolat megszületésétől a pályázat elnyeréséig,
a megbízásig,
II. a megbízástól a felmondásig,
III. a felmondástól napjainkig.
A három szakasz közül az utolsóval értelemszerűen
nem foglalkoztunk.
A portfolió-kezelésre vonatkozó számvevőszéki jelentést
tudomásul vettük. Az ÁSZ erre vonatkozóan a következő megállapítást tette:
“A portfoliókezeléssel kapcsolatos személyi felelősség
kérdését a Közbeszerzési Bizottság köztisztviselői vonatkozásában a hivatalvezetés,
a képviselőtestületi tagok felelősségét és a függelékben megfogalmazottak
alapján a könyvvizsgáló felelősségét a közgyűlés vizsgálja meg.”
Ez alapján az ÁSZ vizsgálat elvárja tőlünk a felelősség
személyekre való lebontását.
Az ÁSZ jelentés nem ad útmutatást a felelősség minőségére
vonatkozóan sem. A felelősség lehet erkölcsi, politikai, büntetőjogi, vagyoni,
stb. A bizottság nevében is szereplő “tényfeltárás” miatt a felelősség
megállapítása csak a politikai és erkölcsi részre vonatkozhat. A bizottság
munkája során figyelembe vette az általában elvárható szakmaiság, (szakmai
felelősség) alapvető követelményrendszerét. Az ezeknél súlyosabb mértékű
felelősség megállapítása nem várható el a bizottságtól, hiszen ehhez már
nyomozati eszközök kellenének. Az ÁSZ jelentés kimondja, hogy a rendelkezésre
álló dokumentumok alapján “a képviselőtestület az értékpapír állomány külső
kezelésbe adásával jogszabályt nem sértett “ de az 1990. évi (LXV. tv.)
90.§ (1) alapján a képviselőtestület a felelős.
I. A gondolat megszületésétől a pályázat elnyeréséig,
a megbízásig:
A portfolió-vagyon külső profi cég kezelésébe
adásának gondolata már 1993-94. körül felmerült.
A portfolió-vagyon ilyen módon való kezelését az
1994-98-as ciklusban a Képviselő Testület több tagja, így a korábbi gazdasági
alpolgármester Ágota Gábor is kezdeményezte.
Ezt a kezeléshez értő hivatali szakemberek hiányával,
valamint költségvetési igénnyel és a tőzsde akkori kedvező lehetőségeivel
indokolták.
A Gazdaságstratégiai Munkacsoport a Polgármesteri
Hivatalon belül szándékozott kialakítani egy vagyonkezelő szervezetet.
Patzner László ezzel kapcsolatban készített egy tanulmányt, amelyben -
mint utólag kiderült - látnoki módon fogalmazott.
“ A pontokba foglaltak megteremtésével biztosítható,
hogy a megszerzett értékpapír portfolió ne egy múló élmény legyen önkormányzatunk
életében, hanem egy olyan tartós és pótlólagos forrást jelentsen, amelynek
hozamából a Közgyűlés többet tud fordítani alapfeladatainak ellátására.”
A tanulmány alapgondolata a helyi vagyonkezelő szervezet
létrehozása, és a portfolió állampapírokba való forgatása volt.
Gazdasági alpolgármester híján a gazdasági ügyek
irányítása Dr. Gimesi Szabolcs polgármester feladata volt, akinek a vezetésével
kidolgozásra és beterjesztésre került az 1997 – 98. időszakra vonatkozó
gazdasági program, amelyet azonban a testület nem fogadott el. Ennek oka
több képviselő szerint az akkori politikai erőviszonyokban keresendő.
(Dr.Gimesi Szabolcs :”Annak is tudtam be, hogy a
Közgyűlés azért nem fogadta el ezt a gazdasági programot, mert én terjesztettem
elő. Ebből született az a meggyőződés bennem, hogy jobb, ha nem én terjesztek
elő ügyeket. … Április közepén hangzott el egy olyan javaslat vezetői értekezleten
Dr. Fülöp József részéről, hogy mivel korábban már Ágota Gábor részéről
kezdeményezés történt arra, hogy bízzuk a portfoliónkat szakemberre, ezért
érdemes volna ebben az irányban előrelépni. A másik előterjesztés szerint
- amit végül is nem fogadtak el – én állampapírokba szerettem volna fektetni
a város vagyonát. Ezek után én sokat nem voltam itthon. Tudtam, hogy folyik
egy munka ezzel kapcsolatban, - ennek részleteiről nem tájékozódtam, ezt
Fülöp úr indította, úgy gondoltam, hogy ennek van esélye, hogy átmenjen.
” )
A fenti megállapításokat dr. Fülöp József alpolgármester
határozottan cáfolta.
Dr. Gimesi Szabolcs a gazdasági ügyeket fokozatosan
átengedte Dr. Fülöp Józsefnek és rajta keresztül az őt segítő pénzügyi
és gazdasági szakembereknek.
Az események időrendje:
A portfolió-kezeléssel kapcsolatos első pályázati
kiírást ( 1997. április 17. ) Dr. Fülöp József alpolgármester terjesztette
a közgyűlés elé, de a megfogalmazó személyére vonatkozó kérdésre kitérő
választ adott. Kőhalmi László így nyilatkozik az esetről: “Számomra ez
rejtélyes, - én úgy találkoztam az anyaggal, hogy az asztalomon megláttam.
Kérdeztem kolléganőmtől is, hogy hogyan került oda, de ő sem tudta.” Sem
a hivatal, sem az érintettek nem tudtak erre az egyszerű kérdésre válaszolni.
1997. április 29 – én a közgyűlés a következő határozatot
egyhangúlag fogadta el. “SMJV Közgyűlése a portfolió kezelésére pályázat
kiírásával egyetért.”
1997. május 8.: vezetői értekezlet:
A portfolió vagyon ilyen módon való kezelésével szemben
a következő hivatali kifogások fogalmazódtak meg:
Dr. Koltai Miklósné jegyző: “Hangsúlyozni szeretném,
hogy nem a hivatal ötlete volt az ügynek ilyen formában való kezelése,
szakmailag nem értünk vele egyet. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy
maximális színvonalon legyen a feladat elvégezve. A döntésnek megfelelően
végrehajtjuk a feladatot, de szeretném, ha a döntés következményei nem
a hivatal felelőssége lennének.”
Csizmazia József volt főkönyvelő: "Olyan vagyonelemek
kiadása, melyet a hivatal már kezel, úgy gondolom nem igazán átgondolt
lépés. Jó példa erre a lakásbonyolítás ügye, hisz akkor is jeleztük, hogy
ilyen horderejű feladat kiadása kockázatos.”
Dr. Gimesi Szabolcs polgármester: " Nem tartom szerencsés
dolognak kapkodni ebben a témában. Volt olyan eset, hogy befektetésre került
sor, de a későbbiek folyamán kiderült, hogy ez nem a legjobb módon történt
meg. Azonban a vagyon a város vagyona, nem szerencsés dolog, ha a hivatal
határozza meg a kezelés módját. Sokkal átgondoltabban kell ezt a témát
kezelni és előkészíteni. Nem látom akadályát annak, hogy bejöjjenek az
ajánlatok és ennek ismeretében döntsön a Közgyűlés arról, hogy a vagyon
egy részét kiadjuk más kezelésébe."
A pályázati felhívás szövegét a Közgyűlés május 27
– én fogadta el, 18 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett.
1997. július 7 - én egy bizottság bontotta a beérkezett
pályamunkákat. Formailag nem megfelelt minősítést kapott a közvetkező négy
pályázó: Lingvamix Bt, Bankár -L Kft, Cashline Bróker Értékpapír Rt. és
OTP Értékpapír Rt., mert az ajánlati szempontok között felsorolt üzletszabályzatokat
nem mellékelték, vagy a garancia elemeket nem tárgyalták.
A bizottság öt tagja között képviselőként jelen volt:
Dr. Fülöp József és Dr. Krisch Róbert.
Ekkor nevezték meg Molnár Balázst, aki a továbbiakban
szakértőként szerepel.
1997. augusztus 1-én az állva maradt négy pályázó
jelenlétében egy héttagú bizottság ismertette és adta át a pályázat szempontjait,
meghatározva a leadás időpontját és az azt követő értékelés megbeszélésének
időpontját. E bizottság munkájában képviselőként részt vett: Dr. Fülöp
József és Beck György.
1997. augusztus 8-án 6 fő részvételével ülést tartott
a Vagyonbizottság, melyben részt vett Molnár Balázs szakértő is, a bizottság
tagjaként pedig Dr. Krisch Róbert és Pozsgai János képviselők.
A Bizottság megállapította, hogy a beérkezett pályázatok
formailag megfelelőek, ezért bírálatra kerülnek.
Megjegyezzük, hogy két pályázó közlekedési baleset
miatt késve adta le pályázatát. (Raiffeisen Bank Rt, Globex Rt.)
1997. augusztus 11-én ülést tartott a Vagyonbizottság
6 tagja, 4 meghívott jelenlétével, köztük képviselőként Dr. Fülöp József,
Dr. Krisch Róbert, Pozsgai János és Beck György.
A pályázók elfogadják a feltételeket.
Molnár Balázs időközben telefonon referenciákra kérdez
rá, ennek eredményességéről a Tényfeltáró Bizottság nem rendelkezik információkkal.
1997. augusztus 26-ai közgyűlés döntött arról, hogy
a négy pályázóra vonatkozóan kiírja a közbeszerzési eljárást. Egy módosító
javaslat elfogadásával utasították a polgármestert, hogy a vagyonértékesítési
pályázat során kérje fel a soproni Önkormányzat könyvvizsgálóját a vagyonértékelés
helyességének minősítésére, a pályázati kiírás és a kötendő portfolió szerződés
tervezetének véleményezésére.
Május 27 – től augusztus közepéig a képviselők többségének
semmilyen hivatalos információja nem volt a portfoliókezelés állásáról.
Mivel a pályázók képviselőivel személyes megbeszélések is voltak ezért
a személyes benyomások is számítanak.
1997. szeptember 4 - én a pályázati kiírás szakmai
megbeszélésére kerül sor 9 fő részvételével, köztük képviselőként Dr. Fülöp
József, Beck György , Dr. Krisch Róbert, valamint Stamler Jánosné könyvvizsgáló
és Molnár Balázs szakértő.
Megállapodnak abban, hogy a pályázati felhívást postázás
előtt kik fogják felülvizsgálni, mi lesz a benyújtási határidő. Eldöntik
azt is, hogy a bírálat során a Közbeszerzési Bizottság tagjain kívül tanácskozási
joggal részt vesznek a frakcióvezetők és Dr. Fülöp József alpolgármester.
Csizmazia József hangot adott annak a véleményének,
hogy ".. a maximális biztonság érdekében kizárólag bankgaranciát fogadjunk
el az ajánlattevőktől."
Bizottság javaslata: csak, mint előnyt jelentő feltétel
kerüljön be a biztosítékok közé. "Az átmenetileg pénz formában megjelenő
vagyon miatt a bankszámlán a részbeni rendelkezés jogot fenn kellene tartani".
Az elhangzottakkal és a leírtakkal kapcsolatban a
könyvvizsgáló kifogást nem emelt.
1997. szeptember 23-án ülést tartott a Vagyonbizottság,
melyen összesen 19-en voltak jelen, melyből 7 fő a pályázókat képviselte,
köztük volt: Dr. Cserich Zsolt, Beck György, Dr.Krisch Róbert, Pozsgai
János és Dr.Fülöp József képviselők, valamint Stamler Jánosné könyvvizsgáló.
Ezen az ülésen volt lehetőség a pályázat leadás előtti pontosításokra,
mely közben Beck György megjegyezte, hogy a vagyonbiztonság kérdése kulcskérdés,
hiszen a bizottság döntését a Közgyűlés tagjaival, illetve a város közvéleményével
el kell fogadtatni.
Dr. Krisch Róbert a Vagyonbizottság elnöke zárszavában
kihangsúlyozza: .." a múlt alkalommal felmerült közlekedési gondok következtében
történt késések miatt, az újabb hasonló esetet megelőzendő, a bizottság
hangsúlyt helyez a pontos érkezésre.
1997. szeptember 26-án a Közbeszerzési Bizottság
a távollevő polgármester helyett Dr. Fülöp József elnökletével összesen
10 fő jelenlétével tartotta meg a pályázatok bontását. Nem képviseltette
magát a Városfejlesztési és a Pénzügyi Bizottság. A képviselők közül jelen
volt: Dr. Fülöp József, Dr.Krisch Róbert, Ágota Gábor, Tanay István. Közúti
baleset okozta késés miatt a HYPO SECURITY Rt. pályázatát a Közbeszerzési
Bizottság nem fogadta el.
1997. október 7-én a Közbeszerzési Bizottság ülésezett
a Polgármester úr elnökletével és összesen 15 fő részvételével.
A képviselők közül jelen volt Dr. Krisch Róbert,
Hegyi Ferenc, Dr. Cserich Zsolt, Tanay István, Ágota Gábor és Pozsgai János.
Ugyancsak jelen volt Stamler Jánosné könyvvizsgáló és Molnár Balázs szakértő.
A könyvvizsgáló felhívta a bizottság figyelmét hogy értékpapír kereskedést
csak olyan társaság végezhet, melynek jegyzett tőkéje min. 100 millió forint,
ennek minden pályázó megfelelt. Ugyanakkor a Globex és a HANWHA Capital,
saját vagyona a jegyzett tőke alatt van, erre érdemes odafigyelni. Írásban
megtett kifogásait előző napi keltezéssel a könyvvizsgáló becsatolta, ebben
egyebek közt kérte a garanciavállalásként benyújtott "formalevelek" jogi
felülvizsgálatát.
Titkos szavazás állította fel a javasolt sorrendet
az alábbiak szerint:
Globex Brókerház Rt. 15 szavazat,
Postabank Rt 14 szavazat,
Raiffeisen Bank 7 szavazat
A bizottság arról is határozott, hogy a portfolió
vagyont két pályázónak szándékozik kiadni.
1997. október 13-án a Közbeszerzési Bizottság ülést
tartott Dr. Gimesi Szabolcs polgármester elnökletével.
A bizottság képviselő tagjai közül jelen volt: Dr.
Cserich Zsolt és Dr. Krisch Róbert. Nem képviseltette magát sem a Városfejlesztési,
sem a Pénzügyi Bizottság. A képviselők közül jelen volt még Dr. Fülöp József,
aki az időközben távozott polgármestertől átvette az elnöklést. A bizottság
erre az időpontra valamennyi döntését meghozta. Ugyancsak jelen volt frakcióvezetőként
Ágota Gábor és Hegyi Ferenc, valamint Stamler Jánosné könyvvizsgáló.
A bizottság pontonként végigtárgyalta a megállapodás-tervezetet
és az általa indokoltnak tartott változtatásokról első körben egyhangú
szavazással döntött.
A jegyzőkönyv záradékaként Csizmazia József kérte
a bankgarancia és a tulajdonosi kezességvállalás kidolgozását egy jogásszal,
majd Koltai Miklósné dr. jegyző ennek véleményezését kérte Beck Györgytől,
mint bankszakembertől. Ezek megtörténtét nem láttuk dokumentálva az iratok
között.
1997. október 15-én a Közbeszerzési Bizottság összesen
11 fővel ülésezett, a Polgármester és kezdetben az alpolgármester nélkül,
így az ülést Dr. Cserich Zsolt vezette. Jelen volt még Pozsgai János, Fejes
Zoltán (a később érkező Dr.Magas László képviseletében), Hegyi Ferenc és
Dr. Fülöp József képviselők.
A bizottság az ülésen meghozott valamennyi döntését
egyhangúlag hozta, ekkor került be Csizmazia József főkönyvelő javaslatára
a II. fejezet 2. pontja két alternatívával, mely szerint:
a/ bankgarancia, vagy
b/ tulajdonosi kezesség-vállalás szükséges.
Előírták, hogy az elszámolásokról szóló kimutatást
meg kell küldeni a polgármesternek és a könyvvizsgálónak. Beck György javaslatára
ekkor határozták meg max. 20 %-ban a saját értékpapír alkalmazását és írták
elő a megállapodás közjegyzői okiratba való foglalását.
A könyvvizsgáló a saját kibocsátású értékpapírokba
való befektetés lehetőségének a kizárását javasolta egy levelében. Ennek
a levélnek a másolatát a rendelkezésünkre bocsátott iratanyagban nem találtuk,
ezt csak az 1999. októberi közgyűlés anyagai között kaptuk kézhez, melynek
tartalma: “ Az alpolgármester úrnál tartott megbeszélésen elhangzottakkal
ellentétes megfogalmazás született, melynek értelmében az ajánlattevő jogosult
lenne saját vagy részesedéssel bíró vállalkozás papírjaiba történő befektetésre.
Javaslom, hogy a megbeszélésen elhatározottak szerint erre ne legyen lehetőség.”
1997. október 18-án a Közbeszerzési Bizottság 15
fővel ülésezett, ebből 5 fő bizottsági tag, közte a beteg polgármestert
helyettesítő Dr. Fülöp József és Dr. Magas László és Dr.Krisch Róbert.
Részt vett még a tanácskozáson frakcióvezetőként Ágota Gábor, Hegyi Ferenc
és Tanay István. Jelen volt Stamler Jánosné könyvvizsgáló és Molnár Balázs
szakértő, ugyanakkor nem képviseltette magát a Jogi és a Városfejlesztési
Bizottság. Ezen az ülésen tisztázó beszélgetések zajlottak a pályázókkal,
s mivel a Raiffeisen Bank Rt. sem az állampapírokra, sem a részvényekre
nem vállalt garanciát, ezért kizárta magát.
Szigeti Zsolt a Raiffeisen Bank képviselője megjegyezte,
hogy " a HYPO-val szívesen alakított volna ki közös konzorciumot, de a
másik két csoporttal kapcsolatban komoly meggondolást igényel részükről
a részvétel." A megállapodás-tervezet ismeretében a könyvvizsgáló semmilyen
kifogást nem emelt az ülésen, a jegyzőkönyv tanúsága szerint meg sem szólalt.
Mindenesetre két pályázó maradt csupán. A meghallgatásokon Dr. Magas László
úgy nyilatkozott, hogy megfordult a fejében egy új pályázat kiírásának
lehetősége, de ezzel kapcsolatban úgy tájékoztatták, hogy "az újrakezdés
csak időhúzás lenne". A megjegyzés "szerzőjéről" azonban nem volt információja.
Az egész "Globex ügy" szempontjából sorsdöntő dátum
1997. október 28-a, melyen ülésezik SMJV. Közgyűlése, hogy többek között
döntést hozzon a portfolió-kezelővel kötendő szerződés szövegéről és kérje
fel a polgármestert - a Közbeszerzési Bizottság döntésének megfelelően
- a nyertessel való szerződéskötésre. Ugyanakkor rendkívül fontos a későbbiek
szempontjából a könyvvizsgálóval kötendő külön szerződés elfogadása. A
szerződés-tervezetet az INTERAUDITOR NEUNER+ HENZL Kft. készítette, melynek
“II. Megbízott feladata” fejezet 3. bek. szerint :
"évközi ellenőrzések alapján köteles jelezni a polgármester
felé, ha a vagyonkezelők által megkötött szerződés betartásánál problémát
tapasztal, illetőleg ha a pénzügyi elszámolásoknál szabálytalanságot észlel."
A fenti döntéseket a Közgyűlés 21 igenlő szavazattal
1 tartózkodás mellett hozta meg.
1997. október 28-án a Közgyűlés szünetében tartott
ülést a Közbeszerzési Bizottság, összesen 11 fővel, - melyből a polgármestert
távollétében Dr. Fülöp József képviselte - a bizottság további tagjai Dr.
Krisch Róbert, Dr. Magas László, Dr. Cserich Zsolt, Dr. Stefánkovits Ildikó
és Csizmazia József. Nem képviseltette magát a Városfejlesztési Bizottság.
Jelen volt még többek között Stamler Jánosné könyvvizsgáló, Ágota Gábor
és Beck György képviselő.
Megállapították, hogy az október 18-ai felszólításnak
eleget téve mindkét pályázó megküldte a garanciavállalási nyilatkozat végleges
formáját.
A Globex által benyújtott tulajdonosi kezességvállalási
nyilatkozatot a Közbeszerzési Bizottság 6 igen szavazattal megfelelőnek
nyilvánította.
A Postabank bankgaranciáját viszont egy visszadiszkontálási
képlet alkalmazása miatt kifogásolták, így szót emelt Csizmazia József,
Ágota Gábor, Beck György, Stamler Jánosné, Dr. Krisch Róbert, a szavazásnál
6 nem szavazattal, egyhangúlag nem fogadták el.
A Bizottság titkos szavazás után 6 igen szavazattal
egyhangúlag a pályázat nyertesének a Globex Brókerház Rt-t nyilvánította.
A Közbeszerzési Bizottság üléséről szóló jegyzőkönyvből
nem állapítható meg, hogy a Globex képviselője jelen volt, a jelenlevők
visszaemlékezéseiből annyit tudunk, hogy egy úr képviselte a Globexet,
akit a bizottság nem kérdezett meg. A rendelkezésünkre bocsátott iratok
között szerepel egy alszámla nyitási adatlap, melynek dátuma 1997. október
28., aláírója Dr. Vellai Györgyi. Ezek után október 31-én a Közgyűlés határozata
alapján a megállapodást Sopron Megyei Jogú Város nevében Dr. Gimesi Szabolcs
polgármester megkötötte a Globex Brókerház Értékpapír forgalmazási Rt.
képviselőjével, Dr. Vellai Györgyike Klárával.
Ezzel lezárult az ún. “Globex ügy” első fejezete.
II. A megbízástól a felmondásig
A második rész eseményeinek időrendje
A Hivatal felkészült a portfoliókezeléssel kapcsolatos
feladatokra. Egy belső utasításban személyekre lebontva kapták meg a Hivatal
dolgozói a feladatokat.
Sopron hozzájutott a MATÁV részvényekhez. A Globex
megkapta ezt a részvénycsomagot is kezelésre.
A közgyűlések sűrűn követték egymást. December 19-én
is volt egy közgyűlés, ahol a képviselők az ISIN kódok hiánya miatt ideiglenes
letéti helyként fogadták el a KELER Rt. helyett a CODEX Értéktár Rt.-t.
Előterjesztő: Dr. Fülöp József.
A Költségvetési Iroda elkészítette a vagyonkezeléssel
kapcsolatos elszámolását, amiben megjegyzi, hogy “Az első két hónapban
a garantált hozamon felül többlet hozam nem keletkezett.” ( 1998. január
23. )
Február 20 - án a Hivatal aggályait fejezte ki a
Globex decemberi és januári részvénycseréjével kapcsolatban. A könyvvizsgáló
az aggályokra a következőképpen válaszolt: “ A tranzakciók minősítése nem
könyvvizsgálói feladat.”
Április 27-én Kőhalmi László tájékoztatja a jegyzőt,
hogy “az eddigiekben sem az elszámolásra, sem az utalásra nem került sor”.
A jegyző a Közgyűlés azonnali tájékoztatását javasolja. Ekkor Dr. Fülöp
József alpolgármester nem tartózkodott itthon.
Május 4-én egy vezetői értekezlet volt a polgármester,
az alpolgármester és hivatali dolgozók részvételével, ahol Dr. Fülöp József
alpolgármester “kérte, hogy személyes tárgyalás, egyeztetés legyen, ő telefonál
Vellai Györgyinek és meghívja őket”. Erről a vezetői értekezletről azonban
csak egy feljegyzési kivonat áll rendelkezésünkre, melynek alapján az alpolgármesteri
kérés körülményeit, nem tudtuk kideríteni. Erre egyébként az alpolgármester
a következőképpen emlékezik:
"Felmerült akkor az, hogy mivel szerződés-szegés
még nem történt, ezért le kell ülni velük tárgyalni, hogy mi a késedelem
oka. Ezután Varga János felment Budapestre egyeztetni, ezt követően jött
létre a megbeszélés május 21-én."
Május 21-én megbeszélés volt Dr. Vellai Györgyi és
az önkormányzat között, ahol Dr. Gimesi Szabolcs polgármester felkérésére
Kőhalmi László ismertette az Önkormányzat álláspontját.
Dr. Fülöp József is résztvett a megbeszélésen.
A Globex 1998. június 16-ig kapott haladékot a polgármester
úrtól az I. negyedéves hozam átutalására, valamint a MATÁV részvények körüli
pénzügyi elszámolások végrehajtására.
Június 16-án nem utalta a pénzt a Globex, ezért 17-én
az önkormányzat felszólította a Globexet fizetési kötelezettségének teljesítésére.
Levelek és faxok keresztezték egymást. A Globex végül átutalta a pénzt.
A június 30-ai közgyűlés. első napirendi pontja az:
“ Előterjesztés a portfoliókezelés tapasztalatairól ” címet viselte. A
Közgyűlésen részt vett a Globex részéről Dr. Vellai Györgyi és Stamler
Jánosné könyvvizsgáló. A beterjesztett határozati javaslat
A/ változata okafogyottá vált, hiszen időközben
a Globex fizetett, így a felmondás jogalapja megszűnt. Ugyanakkor módosító
javaslatként bekerült egy C/ pont, amely az augusztusi Közgyűlésre kívánta
újratárgyalni a témát a II. negyedéves tapasztalatok alapján. Az eredeti
B/ változat arról szólt, hogy a szerződést közös megegyezéssel, vagy ennek
sikertelensége esetén 90 napos határidővel történő egyoldalú felmondással
szüntessék meg. A vitában így a B/ és C/ változat körül folyt a polémia,
amely közben a Globex képviselője a fizetést illetően néhány ígéretet tett.
Végül is a Közgyűlés 17 igen, 2 nem és 3 tartózkodás
mellett a C/ változat mellett voksolt.
A Hivatal oldaláról, konkrétan Kőhalmi László hivatalvezető
részéről előadott Globex-szel kapcsolatos aggályokat a Közgyűlés a döntésnél
figyelmen kívül hagyta. Ezzel kapcsolatban éles vita alakult ki a hivatalvezető
és egyes képviselők között. A Tényfeltáró Bizottság előtt megjelent képviselők
közül néhányan azzal indokolták a szerződés felmondása elleni szavazatukat,
hogy számukra a Globex képviselői által előadottak meggyőzőbbek voltak,
mint a Hivatal részéről megfogalmazott érvek.
Július 23-án a garantált hozamot nem utalta át teljes
mértékben a Globex.
Július 24-én az Önkormányzat újból felszólította
Vellai Györgyit, hogy a Globex maradéktalanul teljesítse fizetési kötelezettségét.
Ennek végül eleget tett.
A Vállalkozási és Vagyonkezelési Iroda vezetőjének
a portfolió-kezeléssel kapcsolatos negatív tapasztalatai eredményeként
a város portfolió vagyonának KELER-számlán lévő jegyzékének megtekintésére
tett a város kísérletet. Ez meghiúsult, mert a számlanyitó nem intézkedett
a tulajdonos betekintési jogának biztosításáról. Ezek után keresték fel
a Vida Mariann-féle Ügyvédi Irodát, ahol is javasolták, hogy a város és
a Globex közti megállapodást módosítani kell. Az ennek alapján készített
módosítási javaslat 7 pontban tartalmazza a város igényeit.
Augusztus 6-án egyeztetés volt a Globex-szel a megállapodás
fenti módosításáról. A Globex külső jogi szakértőt szándékozott bevonni
a munkába. Az egyeztetésen csak köztisztviselők vettek részt. A Globex
aug. 11-én kelt levelében közölte, hogy a módosítás egyetlen lényeges elemét
sem fogadja el. Erre válaszolt a jegyző levélben, hogy a 12-ére kitűzött
egyeztető tárgyalást halasszák el, mivel a javaslatok értékelésére, a döntés
meghozatalára nincs idő másnapig.
Augusztus 12-én bízták meg a Vida Mariann Ügyvédi
Irodát a város ügyeinek képviseletével. A Vida Mariann Ügyvédi Iroda ügyvédei
augusztus 24-ei dátummal jelentkeztek a Globex Rt-nél és tárgyalást kezdeményeztek,
mint a város jogi képviselői a portfolió-vagyon kezelésével kapcsolatos
vitás kérdések tisztázására. Ezt a kezdeményezést a Globex visszautasította
és és aug. 26 – án kelt levelében kérdőre vonta a polgármestert, miért
adott meghatalmazást egy ügyvédi irodának a tárgyalások további folytatására.
A Vida Mariann Ügyvédi Iroda az elutasítás hatására
az APTF-nél kért tájékoztatót a KELER-számla állapotáról, és augusztus
31-én kelt levelében tájékoztatta a város polgármesterét szerzett tapasztalatairól.
Ezen tájékoztató szerint a KELER Rt-nél (1997. okt.
28-án) nyitott alszámlán 1998. augusztus 8-án 0 (nulla) darabszámú értékpapír
volt.
1998. szeptember 1-jei Közgyűlés napirendi pontjáh
Polgármesteri Hivatal
1999. december 10., péntek 00:00
|