Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A 20. század második felében Magyarország kétszer is történelmet írt. Mindkétszer hozzájárult a kommunista uralom megbuktatásához.

1956 októberében a magyar forradalom volt az első nagyszabású történelmi esemény, amely a nagyvilág közvéleménye előtt megkérdőjelezte a kommunista rendszer alapvető célkitűzéseit, és leleplezte a népeket elnyomása alatt tartó szovjet uralmat.

A magyar ötvenhat örökségét folytatta az 1968-as „prágai tavasz” és az 1980-as lengyel Szolidaritás, majd 56 örökségében fogant a közép-európai „rendszerváltások” 1989-es eseménysorozata.

1989-ben újból a magyarok elszántsága és bátorsága adta meg a kegyelemdöfést az addigra ezer sebből vérző kommunista világrendszernek.

A mai tárlat a Páneurópai Piknik és határáttörés néven ismert, 1989. augusztus 19-én végrehajtott soproni ellenzékiek és civilek szabadságtettjét mutatja be.

1989 a hírhedt vasfüggöny lebontásának az éve. A vasfüggöny ugyan az én lakóhelyemtől néhány száz méterre húzódott, de ez a vasfüggöny tulajdonképpen Erdély és Románia vasfüggönye is volt, hiszen Nyugatot és Keletet választotta el hermetikusan egymástól.

Magyarország, nem kis kockázatot vállalva, lebontotta a vasfüggönyt, és ezzel megszüntette Európa mesterséges és erőszakos kettéosztását.

Mi, 1989. augusztus 19-én, a Páneurópai Piknikkel, azzal, hogy ott több száz keletnémetnek megnyitottuk a határt, az első olyan éket ütöttük a Berlini Falba, amely a végső összeomlását okozta.

Jelt adtunk az NDK-nak és a többi kelet-európai államnak a kommunista diktatúra megdöntésére.

A lebontott vasfüggöny, és a leomlott falak mögött szabadságra vágyó emberek éltek.

Olyanok, akik lelkük mélyén tudták, hogy a vasfüggöny, a Berlini Fal, a határzárak, a szögesdrótok, az aknazárak, amelyek megakadályozták, hogy az emberek szabadon közlekedjenek, nem természetes állapot, hanem egy hazugságra épített rendszer.

Ezért megértették a jelt.

,,Ez a föld, a Branndenburgi Kapu alatt: magyar föld.” – mondta Helmuth Kohl, a német egység kancellárja, elismerve azt, hogy milyen jelentősége van annak, amit Magyarország 1989-ben Németország és Európa egységéért tett.

Kedves Megjelentek!

A vasfüggöny-bontáshoz több dátum kapcsolódik, amelyek gyakran összekeverednek.

Magyarországon 1989 alaphangulatában erőteljesen benne volt a szabadság közelségének érzete, az egyre erősödő ellenzéki mozgalmak egyre gyakrabban és határozottabban hallatták hangjukat.

A diktatúra recsegett-ropogott, bomladozott, a szólásszabadság teret kért.

Ebben a közhangulatban kezdődött el az elektromos jelzőrendszer próbabontása 1989 május 2-án, központi jóváhagyással, azért is, mert fenntartása is igen költséges volt.

Aztán következett Nagy Imre, az 1956-os forradalmunk mártír miniszterelnökének újratemetése. A titkosrendőröktől még hemzsegő Hősök Terén elhangzott Orbán Viktor június 16-i beszéde, aki a szovjet csapatokat távozásra szólította fel.

A rendszer érezhetően erőtlenné vált. Ez az embereknek erőt adott a cselekvéshez, a hatalmat pedig, kényszerítette! a cselekvésre.

Június 27-én felismerve a vasfüggöny bontásásának PR-jelentőségét, Horn Gyula és az osztrák Alois Mock egy jól megszervezett médiaesemény keretében látványosan átvágták a vasfüggönyt a nyugati határon.

Az NDK fennállása 40. évfordulója megünneplésére készült:

,,40 Jahre Erfolg” – hirdette, ugyanakkor megkezdődött polgárainak a kiszivárgása az országból.

Sokan jöttek a Balatonhoz, hogy ott találkozzanak nyugati rokonaikkal, ismerőseikkel. Érezték a változásokat, és Magyarországról már nem akartak visszamenni ,,a 40 év siker” földjére. Megteltek velük a magyarországi táborok, szálláshelyek

Utólag tudjuk, azt, amiben 1989-ben még senki sem lehetett biztos: hogy ekkor már Kelet-Közép-Európát a Szovjetunió föladta.

Tisztelt Egybegyűltek!

Miközben a magyarországi 350 kilométer hosszú vasfüggöny ,,hivatalos” bontása folyt, innen, Romániából aggasztó hírek érkeztek: a diktátor Ceausescu falvakat akart eltüntetni, templomokat, temetőket.

Szögesdrót építését kezdte el a határon, lövetett a menekülőkre, akik között számtalan áldozat volt, köztük marosvásárhelyi áldozatról is lehet tudni.

A híres vasfüggöny-szakítássá fajult, Páneurópai Piknik ötlete ilyen közhangulatban fogant: Debrecenben 1989 június 30-án, néhány ottani értelmiség ötleteként.

Lényege az volt, hogy Szent István napjának előestéjén legyen egy vidám hangulatú piknik a vasfüggöny közelében a határon, ahol az emberek akár maguk is bonthatják a vasfüggönyt.

A debreceniek ötletükkel szövetségesre találtak a soproni ellenzékiek körében.

Így kezdték el megszervezni a pikniket, a sok ezer embert megmozgató találkozót, 1989. augusztus 19-ére, a határra ahol egy rozzant kapu zárta el az Ausztriába vezető utat.

A szervezők a hivatalos engedélyeket is beszerezték ahhoz, hogy egy hivatalos magyar delegációval a szomszédos osztrák településre az ideiglenes határnyitás idejére átlátogathassanak.

A magyar-osztrák határ pár órára történő megnyitásának programja országszerte elterjedt.

A belföldi és a külföldi sajtóhoz is eljutott, így az országban tartózkodó NDK-sokhoz is. A piknik és határnyitás hivatalos kapunyitása előtt, a helyszínen megjelent, mintegy 600-800 fő keletnémet állampolgár saját kezébe vette sorsa irányítását, nekifeszült a kapunak és áttörte a határt.

Így lett a piknikből ÁTTÖRÉS.

A jelenlévő határőrparancsnok pedig nem adott parancsot a feltartóztatásukra. És így lett a helyszín mára emlékhely és nem kegyhely.

A magyar kormány részben ezen kényszerítő esemény hatására nyitotta meg a határt szeptember 11-én az országban menekültként összegyűlt keletnémetek előtt. És néhány hét múlva pedig, már bontották a berlini falat.

Majd Prágában győzött a bársonyos forradalom, december elején Pozsony és Hainburg között már a csehszlovák vasfüggöny lebontását ünnepelték, testvéries hangulatban osztrákok, szlovákok, csehek, magyarok…

Karácsonykor pedig, Temesvárról, a református templom segédlelkész lakása elől elindult a romániai forradalom…

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Történelmi távlatban szemlélve, az eltelt 20 év igen kevés idő. Joggal tehetjük fel a kérdést: Hol kezdődik a történelem és hol van a jelen határa?

Hol a múlt, és hol a jelen határa? Hiszen ma még sok és nehéz örökségét cipeljük az elmúlt rendszernek. Úgy érezzük, hogy a múlt velünk él.

Bontsd és vidd! – ez volt a jelmondata a Páneurópai Pikniknek. Azóta a ,,vasfüggönyök” mindenhol megszűntek. Lassan a határok is eltűnnek.

Azonban minálunk, Magyarországon és itt Erdélyben, Romániában is állnak még a szellemi és lelki szögesdrótok. Ezek lebontása hosszabb és nehezebb feladat. A Páneurópai Piknik és határáttörés tárlata ezért, egyrészt, azt az üzenetet is hozta:

hogy a valódiakhoz hasonlóan, a szellemi és lelki vasfüggönyök lebontása is szükséges, és lehetséges. Magyarország rendszerváltozása, Románia vérrel harcolt forradalma nem egy kapu volt, amelyen egy új világba értünk, hanem egy útnak a kezdete, amelyen elindultunk, de amelyen még végig kell menni.

Ezt a hasonlatot a napokban az Európai Parlamentben az erdélyi magyarok EP-képviselője, Tőkés László mondta, akinek Romániáért, Európáért és az emberi jogokért való tettét Hans Gert Pöttering, az EP korábbi elnöke köszönte meg.

„Folytatnunk kell, ami 20 éve elkezdődött, a rendszerváltás folytonosságában kell gondolkoznunk” – mondta ez alkalommal Tőkés László.

Kísértetiesen ugyanazt fogalmazta meg, mint, amit ’56 ünnepén, október 23-án Sopronban mondtam: hogy Magyarországon be kell még teljesítenünk ’56 örökségét, véghez kell vinnünk a 89-ben megkezdett rendszerváltást.

A Páneurópai Piknik másik üzenete, hogy ez igenis, sikerülhet, mert a mindennapi emberek akaratának, a szabadságeszméikhez való ragaszkodásuknak is van olyan ereje, amely történelmet alakít.

Önök ezért Erdély történelmének nem csak megélői, de alakítói is lehetnek. Azzá kell lenniük, azért, hogy az Erdélyi magyar kisebbség maradéktalanul megkapja azokat a jogait, amelyek szülőföldjén megilletik.

Meg kell értetniük a többséggel, hogy a kisebbségi jogok nem a többség ellenében működnek, hanem azt gazdagítják, gyarapítják.

Mint ahogyan az anyaországnak meg kell értenie, hogy az erdélyi magyarok kettős állampolgársága a nemzet, de a Kelet-Közép-európai térség gyarapodását segíti elő.

Ezt különösen fontos a december 5-i népszavazás évfordulóján hangsúlyozni. Igen, be kell teljesítenünk a rendszerváltást.

Hogy amennyire mára már természetessé vált, hogy a Közös Európában sem vasfüggöny, sem határok nem szabhatnak határt az emberi szabadságvágynak, ugyanúgy legyen természetes, hogy a nemzetiségek jogainak, – így önrendelkezésének sem, és a kettős állampolgárságnak sem – szabhat határt senki.

Tisztelt Megjelentek!

Maros Megye testvérmegyéje, Győr-Moson-Sopron Megye nevében, és Sopron város nevében, mint Sopron és környéke országgyűlési képviselője szeretném ezúttal megköszönni Önöknek, hogy helyet adnak a kiállítási anyagnak.

Sopronnak 1921-ben megadatott a népszavazás lehetősége arról, hogy Magyarországhoz akar-e tartozni, vagy Ausztriához. 1921-ben – a zömében németajkú – Sopron és környéke, de a szomszédos horvátok lakta települések is Magyarország mellett szavaztak.

Ezt követően adományozta a nemzet a Leghűségesebb Város, a Civitas Fidelissima címet Sopronnak, hogy aztán 1989-ben, a Páneurópai Piknikkel, a szabadság városa is lehessen. Az erdélyi magyarság hűségét is a nemzet elismerése illeti, így 20 évvel a változások után, azért, mert az eltelt 20 évben hűséges maradt szülőföldjéhez.

A szülőföld, a magyarsághoz való hűségnek és a szabadságtettnek ezt az erejét kívánom Önöknek arra a jövőre, amelyben anyaországi magyarok, erdélyi magyarok és románok egymást gyarapító, szellemi és lelki vasfüggönyöktől, válaszfalaktól mentes világban tudnak egymás mellett, egymással együtt élni.