Jeges teás kávé

Jeges teás kávé

Megfogadhattam volna a soproni Kilátó-beli Krúdy tanoncainak a tanácsát, akik e vendéglátóhelytől mindenkit óva intettek. Csak hát, mit tesz a szomjúság, meg a nyugisan fagyizók, kávézók, nézelődők látványa.
Jegeskávéhoz képest a lötty színe, az állaga és az illata igen furcsa, hogy úgy mondjam, szokatlan.
Nézegetem minden szögből jegeskávéra hangolt lelkülettel, míg aztán sikerült beazonosítanom - a jeges teát.
Aha. Félrehallotta a pincér a rendelést. Semmi az egész, máris hozza a jeges kávét, s míg leteszi, udvariasan jegyzi meg, hogy a felszolgált teát fogadjam el a cég ajándékaként.
Kétféle megközelítésben taglalva a probléma kvintesszenciáját, vagy anyagias állat módjára megállapítom, hogy bizony, bizony, nagy a teremtett világban használt árrés, és bőven belefér a cukros-vizes-E471-es lötty. Ám a hely szelleméhez és a pillanat, valamint a jeges kávé emelkedett hangulatához mégis csak az illik, hogy lám-lám, milyen finom úri helyre keveredtünk, ahol tudják, hogy a vendég, saját hibáján kívül nem mind osztrák, mégiscsak vendég. Mit nekik a munka, a tea, a jég, a szemétdíj, az idegenforgalmi adó, a kamarai tagdíj és a feketén fizetett kézilány, tudnak ők nagyvonalúak és gálánsak (is) lenni.
A kézzel, papírfecnire írt - boldog gyermekkort idéző - számla is érzem, hogy csakis nekem szól, mintegy bizalmas viszonyt teremt vendég s vendéglátós között. Imígyen jelzi, múlt szimbólumaiba rejtve, hogy nem tekint APEH-ellenőrnek, miért is tenné, különben a jeges teát sem kaptam volna csak úgy ajándékba?
Fizetünk. Nézem otthon a "számlát", a gyermekkoromat idézőt. Csak felszámolta a teát: jegestül, idegenforgalmi adóstul, szemétdíjastul, kamarai tagdíjastul.
Végtére is egy álló napig saját költségén hűtötte, a dobozt kibontotta, kitöltötte, felszolgálta: egy szavam se lehet.

té