Leánykökörcsin (Pulsatilla grandis Wender)

Nevezik még lókökörcsinnek is

Sopron környéki lelőhelye
Szárhalmi erdő száraz napsütötte helyein, keleties, délies lejtőin. VÉDETT!

Leírása
A gyökér vastag, mélyre lenyúló (ezért a növény nehezen átültethető!). Levelei szárnyaltak. A levélnyél felálló szőrű. Az egész levél elszáradva télen is megmarad. A kora tavasszal megjelenő virágokat kocsányaikkal együtt sűrű, selymes szőr védi a hidegtől. A virágok felállóak, nagyok, ibolyásak vagy kékeslilák, kehelyszerűen törnek a felszínre, és eleinte szártalannak tűnnek. A kocsány csak a virágzás előrehaladtával és a virágtakarót alkotó 6 színes csészelevélnek gyors, megrozsdásodó kifakulásával egyidejűleg nyúlik meg. Virágzási ideje: március és április. Terméskéi egymagvúak, bibeszálaik szőrösek, éretten farokszerűek, összességükben tollas bibét alkotnak, s ezzel a röpítőkészülékkel a szél szárnyán messze terkednek.

Kultúrtörténeti érdekesség
A kökörcsin szóban a kék színt jelentő török kök szó rejtőzik. Népünk tehát ennek az Eurázsia belsejében élő és elterjedt fajnak ismeretét a török néppekkel való első találkozás idejéből hozta magával. Fejlődési alakjai: kwtwrchw - kökörcz - kökörchin.

Gyógyhatása
Korábban drognak gyűjtötték. Virágaiból és leveleiből (Pulsatilla herba) vese-, holyag-, köszvényes és csúzos bántalmak elleni teakeveréket készítenek.

Forrás
Csapody István (1982): Védett növényeink. Gondolat Könyvkiadó, Budapest
Rápóti Jenő - Romváry Vilmos (1980): Gyógyító növények. Medicina Könyvkiadó, Budapest