|
Soproni Ünnepi Hetek |
|
Folytatódik a a kurzus
Folytatódik a a
kurzus
Az Ars Renata a Szent György
Templomban
 A patinás és ki
tudja, hogy még hanyadik felújítás előtt álló gyönyörű, ám kevésbé jó
akusztikájú Szent György Templom volt a helyszíne a június 28-i
koncertnek, melynek szereplője az Ars Renata együttes.
A koncertet a Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal támogatta.
Ha jól emlékszem, a Scalaról mesélik, hogy van a színpadnak egy
pontja, ahol csodává válik a hang, és terek valamint rezonanciák
eredményeképpen ezt a legjobb énekesek ösztönösen megtalálják.
Nos, a Szent György Templomnak is van ilyen helye, mégpedig a
liturgikus térben, és nem az előtt (a hallhatóság szempontjából
elemezve). Nyilván, egy ilyen produkció rövidre szabott helyszíni
próbájakor erre már nem maradhat idő, hogy néhányan körbejárják a
templom hallgatói - ha úgy tetszik laikus - terét, miközben a többiek,
mint a zsidók a pusztában, énekelve vándorolnak a sacralis-liturgikus
térben, hogy ezt megtalálják. Hozzá jön még ehhez a láthatóság
színpadias követelménye (csak a hangszerek maradtak meg a függöny
mögött, a háttérben muzsikáló zenészek szokásrend-együtteséből?) és
kész a mai formula, mely tetszik - nem tetszik előáll.
Az 1971-ben alakult, és műsorában Virágh László kutatásainak
eredményét tolmácsoló hat tagú szóló énekegyüttes tagjai Zádori Mária,
Lénárd Katalin (szoprán), Gémesi Katalin (alt), Sziklai János, Virágh
László (tenor) és Cser Krisztián (basszus). Közreműködtek: Szabó
István (lant, teorba) és a Sonatores Pannoniae historikus rézfúvós
együttes (m. vez. Borsódy László). A "leltárnál" egy hölgy hiányzott
az Ars Renata-ból, gyaníthatóan Gémesi Katalin.
A millenniumi hangverseny műsorán a gregoriántól kiindulva a
legősibb magyar énekeskönyvek, cantionaléktól Palestrináig tartott
időben a szerzők sora. A műsor tudatos összeállítása feltétlenül
alkalmas volt arra, hogy a kereszténnyé, magyarrá és európaivá válás
folyamatába betekintést engedjen. Betekintést, mely a folyamat művészi
arcát is megismerve még bizonyítékokat is szolgáltat a zene nyelvén
pl. a korábban felvett kereszténység mellett. Az egyszólamú után a
többszólamú gregoriánok következtek valódi és kánon-szerű
többszólamúsággal. Több szöveg is szerepelt a Kájoni cantionaléból
más-más dallamokra, zsoltárfordítások egészen érdekes egyszemélyes, de
hangfekvést versszakonként váltogató, felelgetős felépítésben.
Szabó István a kor virtuóz lantművei közül mutatott be egyet.
A Sonatores Pannoniae együttes, mely néhány esetben, végül a
Palestrina műben kísérte is az énekeseket, lényegesen mérsékeltebb
teljesítményt mutatott, mint a kristálytisztán éneklő Ars Renata
tagjai. Ők gyakorlatilag hiba nélkül adták elő a repertoárt, a
szóló-részekben pedig néha - főleg Zádori Mária személyében -
virtuozitásukat is bizonyították.
Csak nagyon halkan szeretném megjegyezni: számomra úgy tűnt, hogy
a Palestrina mű nemcsak a hangverseny végső határát, befejezését is
jelentette, de valahol itt lehet az Ars Renata-nak, mint együttes
képességeinek a limitje. Itt már számos esetben kimaradtak zenei
finomságok, kicsit egysíkúnak, néha pedig mesterkélten, műviesen
visszafogottnak tűnt az előadásmód.
A gondolat erkölcsileg kiváló, a támogatás jogos és szükséges, a
válogatás tökéletes, az előadás pedig szép volt. Nemeset hallottunk,
magunk is nemesedtünk. Mivel egy süppedős, "szint alatti", de
párnázott ülőke jutott helyül, csak a szereplők fejét láttam (egy
hangversenynél általában még ennyi sem kell), de most nem tudok
választ adni a magamnak feltett kérdésre, mivel a zenei műszótárban
sem találtam meg: mi a teorba? Két ötletem van: egy furulya-szerű
hangszert hallottam és dobolást lantjáték közben. (Azt hittem, a
kísérő a lant hátát püföli, de lehet, hogy tévedtem.) Most itt ülök
talpig bizonytalanságban. Még az is lehet, hogy az énekesnőhöz
hasonlóan itt is "leltárhiány" volt?
- DI -
2000. jĂşnius 28., szerda 00:00
|
|
|
