|
Soproni Ünnepi Hetek |
|
Nincs helye az álmodozásnak!
Nincs helye az
álmodozásnak!
Holnap kezdődik
 A sokadik Soproni
Ünnepi Hetek idei rendezvénysorozatát a Jubileumi év, a kerek szám
okozta várakozás teszi igazán izgalmassá. Már nem "ügy" Sopronba
eljutni, és aki végiglapozza Magyarország városainak nyári kínálatát,
sok hasonlót talál. Mi lesz az a nélkülözhetetlen kellék, szlogen,
vonás, amely megőrzi ennek a városnak csodáit, nemcsak a mi
lokálpatrióta szívünkben, de az idelátogatókban is? Talán éppen
valamiféle áttekinthetetlen sokszínűség?
A soproni bor, a poncichter vendéglátás, esetleg a nagy és fontos
(van ilyen?) kongresszusok, vagy éppen a kultúra olyan igényű (és
lehetőségű) válogatása, ami változtat valamin is?
Miért? Kell-e egyáltalán valamin változtatni? Esetleg az a helyes
szempont, hogy minden azon a szinten jó, ahogyan van, és ahhoz kell a
kínálatban alkalmazkodni? Vállalkozhat-e egy ilyen sorozat arra, immár
évtizedek óta, hogy az igényszintek arányán változtasson? Vagy
elsődlegesen a társadalmi összetétel és ezzel együtt az
elkötelezettség (ahogyan a nemesség is kötelez?) változtat mindenen,
ezen is, a "kultúra tőzsdéjén"?
Nem tudom, ha nekem kellene összeállítani egy ilyen
programsorozatot, akkor mit csinálnék. Nem ismerem a lehetőségeket, a
kínálatot, az árat. Minden évben kapok valamiféle állandó olyant, ami
nekem nem kellene, s nem tudom, miről maradok le? Vannak láthatóan jól
"bejáratott" kapcsolatok, amiken kényelmetlen is lenne már
változtatni.
A "komolyabb" műfajok a színházat sem képesek megtölteni, ott is a
működési kényszer része a műsortervnek a más szinthez való
hozzáalakítása. Látvány minden mennyiségben. Elnézem a szomszédos
Ausztria rentábilissé tevő Fertő-parti helyárait, operettelőadás, fél
havi magyar fizetés. Igen, az óra körbejár.
Nem tudnék hirtelen valami, minden alkalommal garantáltan
"katarzist" biztosító más helyet és alkalmat ajánlani. Mi okozza
egyébként azt az un. katarzist? Eszembe jut egy északi házaspár, aki
egészen más okból tartózkodik itt, és egy hirtelen ötletként megfogan
bennük a gondolat: egy márkás szállodánkban fogják tölteni a következő
hónapot. Csak úgy, szabadságukon.
Mit csinálok erre én, a kisstílű álszervező? A kocsimban
osztok-szorzok ujjaimmal, csaknem gombot kötök rájuk, és
végeredményként kihozom a szomorú valóságot: ők egy hónap alatt az én
éves jövedelmemnek többszörösét költik el ebben a nyugatiakhoz képest
pitiáner szállóban. Már ki sem tudom bogozni az ujjaimat annak
kiszámolásához, hogy ez a hónap abban a vágyott közösségben, ahova
annyira igyekszünk, mennyibe is kerülne? Nem kell semmi
különlegességre gondolni, csak mondjuk, egy olasz, hasonló kvalitású
kisvárosra.
Elnézem a bajor sörpartik Hawaiig hosszabbított változatát, és
lassan feldereng, hogy vannak kötelezettségek és vannak átlagok,
melyek semmilyen áron nem eladók, nem megvehetők és nem
megváltoztathatók.
Mindezzel együtt kell elviselni a következő heteket. Nincsen helye
semmiféle ideálnak, álmodozásnak. Vannak átsorolhatatlan arányok,
melyek egy rendezvénysorozat kedvéért sem változnak meg. Még itt,
Sopronban sem, mely sokunk számára - remélem - a világ közepe. Jó
szórakozást!
- DI -
2000. június 22., csütörtök 00:00
|
|
|
