|
|
|
Soproni Ünnepi Hetek |
|
Egy harmonikus koncert - Concerto
Armonico
A Régi Zenei Napok első hangversenyén a Concerto Armonico
Spányi Miklós közreműködésével J.S. Bach és Mozart
billentyűshangszerekre írt versenyművei közül szólaltatott meg
néhányat. A szólóhangszer ez alkalommal egy különlegesség volt: a
tangenszongora. Az első ilyen hangszert egy Späth nevezetű
mester építette az 1700-as évek végén. Működése eltér a csemballótól
és a fortepianótól is: egy függőleges pályán szabadon mozgó kis faütő
érinti meg a húrt - ezt nevezik szaknyelven tangensnek. Mivel a fa
közvetlenül érintkezik a húrral, csengő, fényes hangzás jön létre.
De milyen is ez a csengő és fényes hangzás? Hát egyáltalán nem olyan,
mint egy virtuóz dobszóló tetőpontján megcsendülő cintányér. A
klasszikus zenét szerető koncertlátogató közönségnek is furcsa élményt
nyújtott a koncert: megszoktuk, hogy a zenekar hangversenytermeket
betöltő hangzását a zongora túldübörgi. A mai, hangos világban élő
ember fülének teljesen szokatlan: a koncert első részében úgy tűnik,
nem is halljuk a hangszert. Mi történt? Túl hangos a zenekar?
Meghibásodott a tangenszongora? A szólista rosszul állította be a
regisztereket? Aztán egy-egy szólóállás után már egyre inkább
"kihalljuk" a többi muzsikus közül a billentyűs hangját. Valahogy úgy,
mint amikor egy indián elmegy New Yorkba, s az utcán sétálva így szól
nagyvárosi barátjához: Hallod, milyen szép? - az visszakérdez: Mi
szépet hallasz? Az autók dudálása tetszik? - Dehogy! Hát nem hallod,
milyen szépen ciripel abban a repedésben egy tücsök? - És New York
lakójának a legnagyobb erőfeszítéssel is csak alig sikerül meghallani
azt a hangot, amit a természet hangjaihoz szokott indián füle kiszűrt
a hangzavarból. Valami ilyesmi történt velünk is a Szent György
templomban megrendezett koncerten: a kisebb hangerő miatt jobban oda
kellett figyelnünk, s így olyasmit is meghallhattunk, ami egy szokásos
koncerten talán elkerülné a figyelmünket. A vonós hangszereket a
historikus előadásmódnak megfelelően bélhúrokkal szólaltatták meg, ami
a megszokottól eltérő zenei megoldásokra ad lehetőséget. A jól ismert
művek is áttetszőbbé, érthetőbbé váltak. Nagyon jól kiemelkedett,
ahogy az egyik hangszercsoport a másiknak átadta a dallamot, s ezt a
brácsa, vagy a csellószólam visszhangszerűen megismételve, vagy
kidíszítve adta vissza. S éppen ez a '60-as években "újra felfedezett"
régi zenei előadásmód lényege: a halkabb dinamikai tartományban
kifejezettebb zenei gesztusokkal muzsikálja el mondanivalóját. S mivel
a közönségnek jobban oda kell hallgatnia, jobban is érvényesülhetnek
ezek a megoldások. A Concerto Armonico értő előadója ennek a
stílusnak, Spányi Miklós nagy virtuozitással szólaltatta meg a
ritkán hallható hangszert. A koncert telt ház mellett zajlott,
sokunknak szerzett örömet, zenei élményt. Reméljük, sok ilyen jó
hírről tudósíthatunk még a Soproni Ünnepi Hetek rendezvényei
kapcsán!
Benyovszky Imre
| | | |
