Fritz Mihály érmei: III. Béla; Mátyás király; I. Ulászló

Évente helyet kaptak a tárlókban a hagyományos és míves éremművészet képviselői ugyanúgy, mint a kísérletező kedvűek, a gyönyörködtetni akarók, és a meghökkentők.
Várnagy Ildikó művei nem hagyományosak, érmei mégis átgondoltak, tudatosan szerkesztettek, ugyanakkor kísérletező kedve nem mindig marad meg a hagyomány teremtette korlátokon belül. Fritz Mihály plakettjei és érmei jól társíthatók ehhez a konzervatívabb vonalhoz.
A realista művészekhez kell sorolnunk Kulisch Kamillát, aki fiatal kora ellenére mer a hagyományos formákban újat gondolni és alkotni.

Tornay Endre András: Fali tárgy IV.

Modern, de a kiállításokat rendszeresen látogatók számára már hagyományosnak mondható műveket állít ki Tornay Endre András. Sebestyén Sándor alkotásai viszont a hagyomány keretein belül maradva modernek, reliefjei inkább hátterükben kínálnak humanizált gondolatokat, melyek nem hiányoznak kisméretű kiállított bronztárgyaiból sem.
Meszes Tóth Gyula változatos, részben konstruktív, részben talán Henry Moore ihlette formákba képzelte figuratív alkotásait, az előzővel már elég régen is találkoztunk a magyar a festészetben.
Amivel kevésbé tudott a laikus tárlatszemlélő mit kezdeni, azok a földön elhelyezett tárgyak, melyek sem megmunkálásukkal, sem formavilágukkal nem illettek a míves céh-jellegű kiállításba.
Hasonlóan problémás és nehezen magyarázható a falra ömlesztett jelcsoport, melynek egyes tagjai önállóan fontos jelentéssel bírnak, de összekeverve egy zavaros, magában rendet rakni nem akaró - vagy nem képes - alkotó belső világát tükrözi.
Magyarországon, ha úgy tetszik Európában szokatlan, hogy valaki kultikus tárgyakkal, melyek még csak nem is őseink hitvilágát, hanem szín-és formavilágukban valamiféle egzotikus népcsoport motívumait külsődlegesen utánozva formál kisplasztikákat. Bizony nagy fantázia - és képlékeny ízlésvilág... - kell ahhoz, hogy ezeket értékelhető módon vessük össze az első tárlók anyagával. Még nagyobb és magában ízlésbeli korlátokat nehezen megtűrő, válogatás nélkül befogadó készség ahhoz, hogy amint Pilátus a credo-ba, a killított tárgyak közé keveredett tárgyaknak külön elismerést juttasson. Vagy nem gondol az értékelő avval a gondolattal, hogy valóságot díjaz, és ezért becsüli le a művészt, vagy a művész tekinti játéknak a formát és gondatlan gyermekként játszik a tűzzel.

Sebestyén Sándor: Vagon trilógia III.