CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. április 27., szombat, Zita napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Soproni Ünnepi Hetek  

Amikor a világ egyik legnagyobb zongoraművésze mesél...

Malcolm Bilson az Esterházy-kastélyban


Június 21-én, vasárnap 20.00 órakor a Régi Zenei Napok keretében Malcolm Bilson, amerikai professzor, zenetörténész és zongora-(fortepiano)művész adott koncertet a Fertődi Esterházy-kastélyban. Kurzusai és lemezfelvételei messze megelőzték hírben a koncertező művészt (szerkesztőnk is csak "zuckerstück"-ként emlegette a koncertek sorában...).
Malcolm Bilson Los Angeles szülötte. Zenei tanulmányait New Yorkban, Bécsben és Párizsban végezte, pályafutását egyetemi karrier után a historikus előadói praxis képviselőjeként folytatta , mely 1970 óta művészi életprogramja is egyben. Személye ma már elválaszthatatlan a historikus zenélés többi nagyságáétól (John Eliot Gardiner és az Angol Barokk Szólisták, Christopher Hogwood és az Academy of Ancient Music, Nicholas McGegan és a Philharmonia Baroque, a New York Chamber Singers, a Monteverdi Kórus vagy Anner Bijlsma). Lemezeit, felvételeit a historikus előadások etalonjaiként emlegetik. A Soproni Ünnepi Hetek kurzusa számáras csak egy a világ többi részén a preklasszikus, klasszikus és romantikus zeneirodalom tárgyában tartottak közül. Az Amerikai Művészeti Akadémia tagja.
Volt tehát mire és kire várakoznunk, akik Fertődön a kastély jól ismert dísztermében gyülekeztünk.

Nagy kérdés volt, hogy a szombati, a modern hangszerek által knock-outolt tangenszongorával szemben hogyan "állja a sarat" a fortepiano, mely időben valamivel közelebb áll hozzánk, valamint a Steinway-ekhez és Bösendorfer-ekhez idomított fülünkhöz.
(A szombati Szt.György templombeli concerten a CONCERTO ARMONICO modern vonós-hangszerei részesítettek mindannyiunkat abban az "élményben", hogy másfél Bach-koncerten keresztül hiába kerestük a tangenszongorát a kíséret között. Utána is csak erőltetett odafigyeléssel lehetett valamit hallani a halk hangszeren a beragadt billentyűk, az időlegesen lehangolódó húrok ellenére is virtuózan muzsikáló Spányi Miklós játékából.)
A személyes várakozás tehát bevallhatóan felfokozott volt, annál inkább, mert vasárnap délelőttre nem érkezett meg a tallini énekkar, így a második koncert is "ugrott".
A kedves és közvetlen művész "telt ház" (ez magyarra fordítva 150 embert jelent a kastély nagytermének egyik felében) előtt lépett fel. Hírének ismeretében csak felsóhajthatunk: "Európa messze van, pedig Fertőd közel!" Minimális akcentussal, kitűnő magyarsággal köszöntötte a közönséget, majd érthető angolsággal ugyanazt megismételte. Tanárként szólt a hallgatókhoz, közben a fortepianóhoz ült (melynek gyártási évszámát 4 évvel helyesbítette és amelynek hangja kellemes meglepetés volt), és megkezdődött a varázslat.
Úgy indult Schubert (1797-1828) C-dúr szonátája ("Reliquie", D 840), mintha tovább beszélne, mintha magyarázná, anyanyelven. Erre mondják, hogy: megszólal a hangszer. Nem tudtam hirtelen, mikor ütötte le az első billentyűt. A legelején be kell vallanom: Schubert nem a kedvenc zeneszerzőm. De itt nem egy szonátát hallottunk, hanem egy ember beszélt a fájdalmáról rövid élete végén (tulajdonképpen, akár a szimfónia, ez is "befejezetlen"). Elmondta - minden mesterkélt és túlzott mellékhang nélkül -, mennyi szenvedésben, nélkülözésben volt része, mennyi meg nem értésben részesült, és ennek ellenére mennyire ragaszkodik az élethez, amitől megválni nehéz. M.Bilson emberi nagyságának köszönhetően tudott szerényen, mintegy csak a fortepiano mellett ülve, a háttérből tolmácsolni. Ez az egyszerűség a tudatos interpretáció bonyolultságában csak a legnagyobbak adománya! Egy előadóművésznek egy ilyen módon tevékeny pillanatért már érdemes megszületnie!

Alig haltak el a Schubert-mű utolsó akkordjai, máris Johannes Brahms (1833-1897) öt zongoradarabját hallhattuk. A tanár úr, hogy annak egészét hangsúlyozza, még köztes tapsra sem hagyott időt. A h-moll capriccio hangzásában messze megelőzte korát, a romantikus kezdet után igencsak modern hangzások szálltak az Esterházy-kastély termeiben. Talán nem riasztották el a kastély urainak valószínűleg hallgatózó szellemeit, akik nem valószínű, hogy Haydn házimuzsikusként történt alkalmazása óta hasonló előadást hallottak. Dübörgő tapssal honorálta az élményt, a romantikus tanórát a hallgatóság.
A koncert második felében Malcolm Bilson Franz Schubert B-dúr szonátáját adta elő (D 960). A most is nagyon expresszív előadásmód mellett is kénytelen-kelletlen bevallom: a mai estén a neves zongoraművésznek talán egy dolog nem sikerült: Schubertet kedvenc zeneszerzőmmé tenni. Pedig a sziporkázó, a hallgatóra ötletzuhatagként ható, de a bennem nehezen egységesülő I. tétel után csaknem változott a "top ten" , de a többi tétel még annyira "schubertes" volt, hogy tartanom kell magam az este első felének végén megfogalmazódott gondolathoz: Schubert sem feltétlenül sorban alkotta legjobbjait. Vele ellentétben a tengerentúlról csak egy napja érkezett, fáradt M. Bilson hosszú időre belopta magát szívünkbe, aki ráadásként egy Schumann-darabbal és egy Chopin-keringővel hálálta meg a szűnni nem akaró tapsot. Szerkesztőmnek - ki tudja, honnan szerzi híreit - mégis igaza volt?
- DI -
Fotó: Lobenwein Tamás



1998. június 22., hétfő 00:00


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület