|
A más szemével |
|
Halszagu rokonok?...Hm! Inkább pálinkaszagú földiek...
Halszagú
rokonok? Hm!
Pá, Pista! Pá, Linka! Írjatok!
Szokásomtól teljesen eltérően kicsit kötekedek! „Réka" egyébként
kedves, csúzli-gumi sorokban megírt élménykéje egy-két dologban
kiegészítésre szorul, nemcsak
a „halszagú" rokonok jelző miatt - ami súlyos baki -, ugyanis vagy
„halszagúak", s akkor nem finnek (hanem norvégek, esetleg dánok),
vagy pedig „rokonok" - mármint a finnek -, de nem halszagúak. Írta
volna inkább,
hogy „kisüsti
szagúak" - akkor jó magyar véreimre gyanakodtam volna, hajnalban,
disznóölés
idején, esetleg „fütyülős barack" szagúakat, akkor még találva is
éreztem volna
magamat..., no nem most, hanem úgy negyedszázaddal ezelőtt, amikor
még
nem
volt diabetesem, és bevehettem a "negyven cseppet"!
Mint olyan valaki, aki hét boldog évet töltöttem Finnországban,
furcsállom, hogy
a mintegy 300 közös, vagy nagyon hasonló szó mellőzésével, amik
mindkét
nyelvben ugyanazt jelentik (pl. vér = veri, víz = veszi, kéz = keszi,
menni = menne, úszni = uima, kanta (a dunántúli tájszólásokban
használatos tej vagy vízhordó edény)
ugyancsak kanta finnül...stb., stb.), Réka pont a „vittu" szóra utal,
aminek magyar
nyelvészeti „rokonszava" csak Piliscsaba lenne, néhány felesleges
magán és mássalhangzótól megfosztva. Egyébként a „nussia" (és NEM
nussi...) szónak is
megvan a magyar rokonszava: „nöszni", mint egyike annak a kb. 300
kifejezésnek
ahol a magyar és finn-ugor nyelvészeti rokonság fellelhető.
Tavaly, egy hawaii tengeralattjáró kiránduláson a kísérő rámutatott
az
egyik közelünkben úszkáló halra. „Ennek a halnak kala a neve a hawaii
nyelvben!"
- „Álljon meg a menet! - rikoltottam. - Kala? Hisz a kala szó finnül
halat jelent!"
(Figyeltek: hal = kala...) Aznap egész délután azon tűnődtünk
Honoluluban,
hogy vajon miként került ez a primitív élet-igényekkel összefüggő szó
Skandináviából a hawaii nyelvbe? Vagy még régebbi, közös emlékekről
van szó, amikről írott történelmünk még nem tudhatott?
Az USA egyik északi régiójában van Minnesota. Az "amik" szerint a
hely az
indián őslakosságtól kapta a nevét. Feltűnően sok skandináv eredetű
él
ott, minden
bizonnyal a vikingek leszármazottjai. A dologban az a bökkenő, hogy
„sota" finnül háborút jelent, a „minne" pedig lehet a finn „menne"
(azaz menni...) vagy „minä"
(azaz én...) s így a Minnesota azt is jelentheti, hogy „háborúba
menni". Fantázia? Lehet...
A finn nyelvnek a dikciója annyira „magyarosh", hogy 1962-ben a
következő mulatságos sztori áldozatául estem. A bolgár Aranyhomokon
játszottunk az Orfej Restaurantban zenekarommal, és egyik délben
próbálni akartunk, már minden vendég eloldalgott, csak harminc
méternyire tőlünk üldögélt még négy úr, kávéját kanalazgatva. Nem
akartak sehogyan sem odébb állni. Vártunk, vártunk...
Végül: „Odamegyek - szóltam a fiúknak - s megkérdem, meddig
maradnak?" Lassan
közelítettem, s elégedetten hallottam, hogy MAGYARUL beszélnek. Túl
messzire
voltak még ahhoz, hogy megértsem, mit, de a hanglejtésből
felismertem... Ahogyan egyre közeledtem, rémület töltött el. Valami
baj
történt a hallásommal? Nem értem, mit beszélnek! Jesszusom!
Már egészen közel voltam, méterekre talán, amikor rádöbbentem: „ezek
NEM magyarul beszélnek!" Bátortalanul kérdeztem őket, német nyelven,
hogy kicsodák?
- Finnek vagyunk - válaszolták.
Ezt a „bemutatkozót" egy életen át sem tudtam
elfelejteni.
Akkor találkoztam finnekkel első alkalommal. 35 évvel később az USA-
ban, a festői Blue Ridge Parkway tövében egy October
Fest vendégeit szórakoztattuk, jobbára németeket, egyrészt a
környékről, másrészt Európából is.
Az egyik szünetben nagy német asztal vendégeivel nevetgéltünk, s az
egyik ezt mondta:
- Lajos, te évekig éltél Németországban és most vagy húsz éve
Amerikában.
Mondd meg, de őszintén, ha választanod lehetne, hol szeretnél élni
újra: az USA-ban vagy Németországban?
- Finnországban! - feleltem a kicsit kapatosak vihogása közben...
Pagony Lajos
2000. május 02., kedd 00:00
|
|
|
