| 
 
Bűn,Bűnhődés,és a terror taktikája 
A
világ közvéleménye és a 
Nemzetközi
Bíróság előtt:
  
 Számonkérés? Még
nem, de...
 Az
amerikai lapokban az Associated Press - tehát az egyik 
legkomolyabb
hírügynökség -
 tálalásában
szó szerint a következő diagnózis jelent meg 
a
NATO-folytatta 
légihadjáratról: 
"After two 
months
of NATO airstrikes in Yugoslavia, allied and congressional support is 
weakening
because of an increasing number of bombing blunders against embassies,
hospitals, and ethnic Albanian refugees and 
fighters"
 Azaz, magyarra téve: a Jugoszlávia elleni kéthónapos 
légiháború egyre kevésbé 
élvezi
az amerikai Kongresszus és a szövetségesek 
támogatását,
mégpedig
a szaporodó bombázási 
céltévesztések
miatt, melyek következtében követségeket, kórházakat 
és albán menekülteket  
pusztítottak el.
 Kezdődött
 a kínaiakkal, folytatódott a svájci 
követséggel. A rossz helyütt robbanó bombák 
május
26-án egészen váratlan és 
vésztjósló
helyen tetőztek: az
amerikai közvéleményben. A CNN 
tájékoztatási
szervezet mai napon folytatott 
közvéleménykutatása
szerint az amerikaiak 82%-a ellenzi a 
további
légitámadásokat.
Ehhez még tudni kell a 
következőket:
 Becslések szerint az eddigi, csillagászati 
összegeket
felemésztett légi akció Milosevics 
hadigépezetének mindössze
egyharmadát bénította meg, vagy pusztította 
el.
  A
media és a cyber-hírszolgálat sietett 
közölni,
hogy Joschka Fischer
német külügyminiszter 
lóhalálában
indult, hogy USA-beli
partneréhez
rohanjon, és erőteljesen javasolja: a NATO 
változtassa meg
bombázási
stratégiáját. Csakhogy itt egy igen 
baljóslatú
kettősség lappang a
NATO
további akcióját illetően. A 
republikánusok
és a konzervatív katonai
körök
az Államokban meg vannak győződve arról, 
hogy
kizárólag légi úton ilyen katonai akciót 
győzelemre
vinni nem lehet - a bombázások kreálta politikai 
és
katonai előnyöket csak bevonuló 
szárazföldi
alakulatokkal lehet 
tartósítani.
  A
németek viszont hallani sem akarnak szárazföldi 
hadműveletekről. 
A
történelmi mendemondák szerint Szulejmán az 
egyik
csata után az iszonyú veszteség 
láttán
így kiáltott fel: " Még egy ilyen győzelem 
és
elvesztünk!..." Ha a
behemót
NATO egy akkora költségvetést elpufogtatva, 
amiből
a nyugdíjasok és rászorulók tíz-, ha nem 
százezreit
lehetne felkarolni - mindössze a milosevicsi erők 
egyharmadát
tudta megbénítani, akkor a hágai bíroság 
által
a holnapi napon háborús bűnösként 
perbefogott
Milosevicsnek még arra is bőven lehet ideje, hogy a 
magyar
légtér NATO-koncessziójának 
megtorlásául
a vajdasági magyarokkal az albánokéhoz 
hasonló
véres játékot 
űzzön.
 Az
érem másik oldala: ha a nyugati világ 
leghatalmasabb
katonai gépezete "kalákában" sem bírt ennyi 
idő
alatt a viszonylagosan kis Jugoszláviával, vajon 
milyen
prognózissal
kellene számolni egy olyan ellenfélnél, mint 
teszem
azt Kína vagy
Oroszország?
Az úgynevezett "nagyhatalmak" teljes 
impotenciájával
már a vietnami háborúk idején 
találkoztunk.
Először a franciákat, majd az amerikaiakat 
ebrudalták
ki onnan egy egészen más természetű 
nemzetközi
összefogás segítségével, amit valaha 
úgy
hívtak, hogy Komintern, és 
ami
csak írott szerződéses malasztok ímmel-ámmal 
kötelező
teljesítésével tartotta össze az 
aláírókat.
 Olyanfajta, militáris 
stratégiákon
magasan túlemelkedő szolidaritásra, amilyet a 
kommunista
érdekközösség produkált, egy 
gazdasági
szférákban gyakran éppen 
versenytársként
jelentkező partnerek közötti szervezet - ilyen a NATO
is - nem lehet képes. Hogy csak egy példát 
említsünk:
az Európai Unió létrejöttével 
a
NATO-ban vezetőszerepet 
játszó
USA saját katonai szövetségeseivel kerülhet 
gazdasági
konfliktusba az export-import business- és a kapcsolódó
 dollár-kérdésekben. A marxi-lenini 
érdekszférához
csatolt országokban ez a probléma gordiuszi 
csomóként
oldódott meg: egyszerűen azonosították a 
rendszer
katonai védelmének filozófiáját a 
homogén
közgazdasági rendével.
  De náluk nem volt kétféle érdek: 
gazdasági
és katonai integritásbeli. Csak egyfajta érdek 
lehetett:
az orosz nagybácsi vezette szocialista 
tömbé!
 E tömb 
manipulációiról,
a Kamcsatkától a Déli-sarkig terjedő 
hírszerző
és szuperkémkedési akciókról 
nagyszerű
könyvet olvashattok "a NATO első 
katonájától hazánkban": Belovai István - "Fedőneve
Scorpion". Róla bővebbet 
magazinunk
"Morzsák" rovatában Mészáros Ferenc 
tollából
találtok.
 A fő veszély most ez: a 
széthulló
és idejétmúlt rend filozófiai 
doktrínáinak
utolsó tanítványa - az 
üressé
vált egyetemi padsorban - Milosevics és a szisztéma
főprofesszorai Moszkvában utolsó "szigorlatra" 
készülnek.
Ha Milosevics és
szerbiai fellegvára csődöt 
mond,
Európában nincs többé mit 
tenni.
 Ezért kellene Viktor Csernomirgyinnek, az
oroszok speciális koszovói megbízottjának a
mai Washington Postban írt cikkét halálosan 
komolyan
venni. Mondanivalóját egyébként Gorbacsov 
is 
aláhúzza. Eszerint a "világ" (lehet kettőt
találgatni, hogy kik...) sosem állt még olyan 
közel
az atomháborúhoz, mint most.
 Egyébként is dögletesen 
veszélyes
az olyan filozófia, mely azt gondolja: a bomba arra 
való,
hogy ledobáljuk! Ha például az 
oroszok
is átvennék a
jelenlegi szerbiai hadjárat 
tehnikáját,
és a két szuperhatalom - az USA és 
Oroszország
- távsakkot kezdene játszani egymással 
termonukleáris,
interkontinentális rakétákkal, akkor (az európai 
"tévbombázásokra"
is gondolva) biztosak lehetünk abban, hogy a sűrűn 
lakott
kontinensek lennének a teremtésben vesztesek, míg 
egy
gabonaraktárban bujkáló egeret eltalálni 
kilátástalan
lenne.
 Bármi lesz a hágai 
bíróság
ítélete: az képletes lesz. Nekünk viszont 
aggódó,
figyelő szemünket a vajdasági magyarokra kell most 
vetnünk.
Emlékeztek Mikes levelének első mondatára 
Rákóczi
haláláról? Nem szabad, hogy a régi 
amerikai
vicc megismétlődjön. Eszerint a texasi cowboy 
fiával
sétált a dallasi utcán, amikor egy rowdy 
odalépett
hozzájuk, és akkora pofont kent le az öregnek, hogy 
az
hanyatt esett.
 A fiú dühösen 
előrelépett, és
ráförmedt a támadóra:
 - Ha mégegyszer ezt csinálod, 
meglátod, mi lesz!...
 A rowdy erre se szó, se beszéd 
még egy
hatalmas pofonnal küldte a cowboyt az árokba.
 Ez már túl sok volt a 
fiúnak. Dühtől eltorzult arcát a fickó orráig
tolta:
 - Ide figyelj! Ha mégegyszer ezt teszed, 
viseled
a következményeket!"
 Az idegen most még jól 
fenékbe
is rúgta az apát!
 A fiú:
 - Szaladjunk papa, mert még engem is 
megvernek!...
 L.Pagony 
  
1999. május 27., csütörtök 00:00 
 
 
 |