|
A más szemével |
|
A jótékony szentnek is magafelé hajlik a keze!
Itt félned s
nyalnod kell!
Sajnos, a „Fű mindig zöldebb a kerítésen túl" víziója értesülésem
szerint újra szedi áldozatait édes szép hazánkban. A minap itt az
amerikai üdülőváros kórháza hívott sürgős tolmácsolásra, mert egy
magyar asszonykát szállítottak be szívinfarktusos tünetekkel. Amikor
a
kórházi labirintuson át szobájáig jutottam,
meghökkentem: a lehunyt szemmel pihenő asszonyka a város
csúcshoteljének egyik alkalmazottja volt, ráismertem.
A nörsz elmagyarázta, hogy mindenféle teszteket fognak
végrehajtani, ha a doktor megérkezik, és attól függően bocsátják el,
vagy tartják benn további megfigyelésre és kezelésre. Később az
asszonyka - nevezzük csak Irmának - elmondta, hogy a napokban,
szabadságon lévén, Floridában élő fiát látogatta meg; már ott is
rosszul lett, az ottani kórházba is beszállították, de
megkönnyebbülése után rögtön visszatért ide, dolgozni kezdett
munkahelyén.Tegnap újra szívfájdalmai kezdődtek, és mentőautóval
beszállították ide, a kórház „intenzív gondozó" osztályára. „Pedig -
sóhajtotta - az autóbusz ott áll meg a hotelnél, én azzal akartam
bejönni, de az ottani egészségügyes nem engedte..."
Résztvevően bólintottam. „Hát... igen... a mentő 1200 dollár
maga. Persze, a
biztosító majd... Hm! A feleségem operációjáért 1955-ben már 50.000
dollárt fizetett! Jó, hogy vannak az ilyen védelmek... Ez a kis
cirkusz
is lesz vagy 5000!"
Közben a nörsz magunkra hagyott. Irma különös pillantással
méregetett, mintha latolgatná, hogy mennyire lehet őszinte velem?
Aztán: „Mondja, Lajos! Azt hallom, vannak itt jótékonysági
szervezetek,
akikhez fordulni lehet a számla ügyében majd... Igaz ez?"
Szóval nincs biztosítása... könyveltem el magamban. Irma
újra: „Amikor felvettek ide, kérték a szociális biztonsági számomat
(Amerikában az adózás miatt e szám elnyerése nélkülözhetetlen
munkavállalásnál. Szerk.), de nekem
nincsen ilyen."
- De ilyen esetben a hotel nem alkalmazhatja!
- Mi nem a hotellel állunk munkaviszonyban.
- Hanem?...
- Egy floridai cseh vagy lengyel ügynökséggel, akik a magyar
ügynökséggel állnak viszonyban. Azok is fizetnek minket. A hotel csak
az ügynökségnek fizet, nekünk nem.
- Akkor munkavállalói engedélye sincsen?
- Nem tudom! Nekem nincs, de az ügynökségnek van,
gondolom...
- Fizetni kellett valakinek, hogy kint dolgozhassanak
Amerikában?
- Otthon nem, itt vontak le a fizetésünkből 1200 dollárt, amikor
dolgozni kezdtünk. Munkabérünk 5.50 dollár óradíj, a legalacsonyabb
megengedett.
- Így hát egy betegség, baleset stb. esetén a munkahely
nagylelkűségére van
utalva, mert semmiféle hivatalosan rendezett háttere nincsen?
- Sajnos nincs, de a hotel nagyon rendes hozzánk... De nagyon
félek! A többiek engem hibáztatnak, mintha én tehetnék arról, hogy
kórházba kerültem, s most lebukás lehet a vége, hogy a szabályok
megszegésével dolgozunk. Megüthetjük a bokánkat!
Megnyugtattam, hogy nem ők, az éhbérért dolgozó, elesett
kicsinyek üthetik meg a bokájukat, hanem az USÁ-ban és Magyarországon
ügyködő úgynevezett munkaközvetítő „Ügynökségek", amelyek az
emigrációs és munkaügyi törvények megkerülésével, s ki tudja, talán
ennél súlyosabban latba eső akciók útján modernizált munkapiaccal
kereskednek.
E dél-karolinai városban minden évben összejönnek a
magyarok
augusztus 20. táján, hogy István király napját együttesen ünnepeljék.
A
parti szokásos szervezője jó előre felhívott és buzdított, hogy a
hotelekben dolgozó magyarokat keressem meg, s hívjam el a festői
Julian-tó parti kirándulásra.
Már akkor gyanús volt a dolog, ugyanis akcióm süket fülekre
talált. Az érdekeltek a fülük botját se mozdították, mindaddig, míg
„Gabi", a szorgalmas „kiközvetített" magyar pincérek egyike
nevén nem nevezte a gyereket, mondván: „ Lajos bácsi! Okos dolog ez?
Tán okosabb, ha mi nem mutatkozunk ott..." Vajon miért?
Lipták Béla, a külföldön élő magyarok Lobby Szervezetének
vezére aláírások tömegével hitelesített beadványokkal ostromolja az
US
külügyminiszterét, hogy a csehek opciójához hasonlóan, akik vízum
nélkül utazhatnak be az Államokba, Magyarország is kapja meg ugyanezt
a
jogot. Hogy a csehek és lengyelek munkaügyi lehetőségei az USA-ban
hogyan vannak szabályozva, nem ismeretes számomra. Viszont tény, hogy
e két előzetesen a szovjet blokkhoz tartozó ország fiai és lányai is
dolgoznak az USA-ban, ugyancsak közvetítő irodákon keresztül. Régi
igazság a latinoktól származó „amit szabad Jupiternek - nem szabad
az ökörnek", így az ezekből az országokból alkalmazottak szabályos
vagy szabálytalan munkaviszonyainak kérdése nem magyar gond vagy
bánat.
Viszont felvetem a kérdést: mi a konkrét háttere annak, hogy
a hazulról kiközvetített magyarok a kerítésen túli zöld fű keresése
közben rájönnek, hogy nekik félni s nyalni kell?...
pala
2000. július 14., péntek 00:00
|
|
|
