az etnikai földcsuszamlásról...
Vajh, melyik
idegen nyelvet tanuljuk meg?
Kis nemzetek gondja. Ha
fiatal
kolozsvári újságírónő kollégánk megütközött a pesti "nepper"-piacok
kavalkádjának távol-keleti Harun Al Rasidjain, ha sokan úgy
érzik, a tatárjárás korabeli idők köszöntöttek hazánkra, mert
keresztül-kasul lófrálnak az országban a hajdanában csak
egzotikus dzsemborikon
látott idegenek, akik olykor kereskednek, olykor csempésznek, sőt,
olykor lőnek is - vigasztalódjanak: "nem
vagyunk egyedül". A fajták és népek közötti vérátömlesztés soha nem
látott méretekben folyik világszerte. Az előmozdító okokat most ne
kutassuk, gyökerük a gyorsuló világ gazdasági, politikai, világnézeti
egymásrahatásának szédületes tempójában leledzik. Ágálni ellene
hiábavaló, ezért inkább "status quo"-nak kell elfogadni, mintsem
elhárítható jelenségnek.
Nem igaz, hogy a spontán és nem tudatosan szubverzív céllal
előmozdított beáramlás egy nép vagy nemzet létét negatívan
befolyásolja. A "NEWSWEEK" magazin cikke
a statisztika elemző módszerével utal arra, hogy az USA "fehér"
lakossága 2005-ben még az összlakosság 71%-a lesz, de 2050-ben már
csak 53%-a, ugyanakkor a hispanikus lakosság aránya 13%-ról 25%-ra
nő, és a negroid népesség szerény, mintegy 2%-os növekedése mellett
az ázsiai eredetűek arányszáma megduplázódik.
A különböző társadalomkutató vizsgálatok, "pollok" stb.
szerint a latinok számos kérdésben, így például a házasságon kívüli
nemi élet, vagy akár az alkoholizmus és a dohányzás tekintetében is
sokkal inkább önmegtartóztatók. Az aktív latin társadalom már ma
fiatal, és a szakértők szerint egyre inkább fiatalodik. Ez
a nyelvtudást tekintve azt is jelenti, hogy míg az idősebb korosztály
majdnem 100%-a csak spanyolul beszél, a fiatalabbak 40%-a ma már
mindkét nyelvet beszéli!
Bár a hispániai származású lakosság zöme szerényebb jövedelmű
- a kulturális kifejeződés területein egyre nagyobb teret hódít.
Ricky
Martin, Jennifer Lopez mellett - akik a popzene toplistáin domináló
helyet foglalnak el - a latin zene művelőinek ezrei érnek fel nap
mint
nap a Parnasszusra, páratlan népszerűséggel.
Mintegy huszonöt évvel ezelőtt, világ körüli útjaim során
kialakult
bennem a meggyőződés, hogy a zenei érzék és muzikalitás, mint az egyén
életének elválaszthatatlanul hatásos eleme, glóbuszunk csúcsától az
egyenlítő irányába haladva egyre erőteljesebbé válik, és talán ez a
magyarázata az olasz, spanyol, Földközi-tenger környéki népek fokozott
muzikalitásának - sok északi ország szülötteinek adottságaival
szemben.
Itt most rossz vért és elkeseredést szülő összehasonlítások helyett
csak arra a megkönnyebbült, felszabadult, repeső érzésre emlékezem,
amit mindannyiszor éreztem, amikor Dél-Amerika felé haladva az
óceánon
a rádióállomások nyelvi és stiláris Bábeljéből egyre plasztikusabban
nyúlt tudatunkba Venezuela, majd Rio de Janeiro a maga giccsmentes,
igaz, dallamokban gazdag muzsikájával.
Latin zene... talán ez fogja megmenteni az innen-onnan
egybegyűjtött, eklektikus, lelki értelemben hazátlan, már sehová sem
tartozó amerikai pop-muzsikát.
Pagony Lajos
1999. jĂşlius 07., szerda 00:00
|