Elgondolkodtató eredménnyel zárult a prágai IVVM közvéleménykutató társaság vizsgálódása a magyarok, lengyelek és csehek körében a kommunista rendszerek bukása utáni reflexiókat tekintve az egyszerű emberek között. A három volt kommunista rendszerhez tartozó ország polgárai közül a magyarok sajnálják leginkább a történteket (40%), a csehek (32%) és a lengyelek (22%) után. Ennek következtében a demokráciába való átmenetnek a lengyelek 67 százaléka, csehek 55 százaléka, a magyaroknak viszont csak 46 százaléka tapsol. Hasonló a százalékos megoszlás a szólásszabadság, utazás és a munkapiac terén beállott változások értékelésében is.

Eszerint hazánk fiai pesszimisták. A lengyelek viszont és részben a csehek is - akiket a hitleri erők, majd a szovjet rend fullajtárjai sokszor összehasonlíthatatlanul brutálisabban tapostak a földre, mint a politikailag karöltve járó magyarországiakat - boldogok a rend átalakulásának láttán. Auschwitz Lengyelországban volt és nem Magyarországon. Ez feltétlenül azt jelenti, hogy a kínok és szenvedések tisztítótüzében, ahol a szovjet rendszer alatt például Stettinben (ma Szczecin) tömegeket hurcoltak el Lengyelországból, a társadalom nem felejtett és nem vált megalkuvóvá.

Az összehasonlító vizsgálódásban résztvevő három ország közül Magyarország megkérdezettjeinek 81 százaléka küzd munkapiaci gondokkal, s míg ez a probléma a lengyelek 71 százalékát is foglalkoztatja, addig a cseheknek mindössze 31 százaléka érintett ezen a téren.

Anélkül, hogy a munkanélküliség fenyegetését oly alacsony százalékban értékelő csehek és az elképesztően magas százalékú magyarság országainak gazdasági és termelési struktúráját elemeznénk, a hazaiak negatív véleményét okozó tényezők közül néhányat meg kell említeni:

1. A szocialista rend eltűnése után keletkezett újgazdag réteg - otthoni szlogennel „budai milliomosoknak", sőt „milliárdosoknak" (!) becézett felső százezer - zöme a főváros vízfej volta miatt meglehetősen kis helyre koncentráltan, állandóan a tömegek orra előtt él, gyarapszik és játssza kisded játékait. Ez a létminimum alatt élők tömegeit kihívóan érinti.

2. Az elsősorban a főváros „világszintű" megjelenítése miatt oda koncentrált áruválaszték, vásárlási kedv és erő Budapest és a vidék között figyelmeztetően szembeszökő árszint-különbségeket teremtett ingatlan, lakbér, élelmiszerek, energia és más létfontosságú cikkek kiskereskedelmi forgalmában, egyrészt vonzóbbá téve a fővárost a szükségszerűen magasabb bérek miatt, másrészt vákuumot teremtve a vidéken élő lakosság kilenc tizedének és a főváros lakóinak képzelt vagy valóságos életkörülményeit tekintve.

3. Míg tehát egyfelől adódott egy hellyel-közzel amerikai vagy általában nyugati szintű életformát imitáló réteg, amely a felfelé adjusztált ár- és költségszinteket követni tudja 150 dolláros cipő- vagy 300 dolláros öltönyárakkal is, addig egy dunántúli kisvendéglőben például a napi étkezők még mindig menünkénti egy dolláros áron választanak az ajánlott fogások között, s míg ezeket az embereket a literenként 200 forinton felüli benzinárak a tíz éves Ladák és Polski Fiatok fészerben tartására kényszerítik, addig egyes fővárosi vállalkozók Houstonba repülnek amerikai kocsit venni.

És mindez - a színpad kompakt volta következtében - nézők és színjátszók egymás közötti, mondhatnám „interaktív" életszférája miatt mindenki szeme láttára zajlik! Lélektanilag könnyen érthető, hogy az anyagi javak terén egymástól olykor fényévekre történő eltávolodás sokakban azt az időt sírja vissza, amikor mindenki egy csónakban evezett - potemkin-kulisszákból tákolt kikötők felé. A „ha nekem nem lehet, neked se’ legyen!..." nagyon emberi megnyilvánulás.

Embereké... és nem szenteké!
Vagy ahogy a költő írta: „Ne ámulj a kokainistán, gondolkodj az okain is tán... és megérted!"

Pagony Lajos