Vannak, akik a számok bűvöletében élnek. Hadd mondjak el egy igaz történetet, ami vezető megyei mezőgazdasági statisztikus koromban esett meg, és majdnem fél évszázad távolából is figyelmeztet az emlékezet pásztázó fényében.

1953-at írtunk akkor. Veszélyes idők voltak azok a statisztikus számára. Mint a Nógrád megyei Mezőgazdasági Osztály statisztikai csoportjának vezetőjének minden reggel azzal kezdődött a napi program, hogy a Földművelésügyi Minisztériumnak és a Kommunista Pártközpontnak egyidejűleg telefonos jelentést kellett adnunk megyénkben folyó mezőgazdasági munkálatainkról. Az adatokat olykor - elég gyakran! - rohamkocsikkal érkezett elvtársak ellenőrizték, persze leginkább a járások jelentéseinek számszaki adatait. Jaj volt annak, aki tévedett! A 19 megyei statisztikai csoportvezető minden hónapban egyszer Pesten, az FM-ben találkozott, és amikor az értekezlet kezdetén leültünk a hosszú asztal mentébe, borzongva számolgattuk, hogy AKKOR, azon az értekezleten már ki hiányzott, s találgattuk, vajon kirúgták-e vagy bekasztlizták hamis jelentőszolgálat miatt?..
.
Nekem jó titkárnőm, jó összeadó gépem, vagy egyszerűen csak jó szerencsém volt, így megmaradtam a reggeli imádkozók között, sőt mint a hivatalosak gondosan vezette értékeléséből kiderült, hamarosan Miskolcra kellett utaznom a megyei főagronómussal együtt, hogy részt vegyünk Borsod, Heves és Nógrád megyék között a Vándorzászló és valami 15.000 Frt. (nagy pénz volt az akkor...) elnyeréséért vívandó vetélkedésen.

Előkerültek hát az egymás számára ismeretlen statisztikai jelentések az egyes megyékből, s így tisztességesnek látszott a dolog, hisz egyik megye sem tudhatta, hogy a másik hány százalékos teljesítményt tud az alsóbb fórumok jelentései alapján felmutatni.

Kedélyes hangulatban, igazi, szakszerű bürokráciával zajlott a dolog. Már a végén jártunk. Szoros eredmény mutatkozott. Mindhárom megye jól végezte a dolgát... Legalábbis papíron.

A kiértékelés utolsó pontjához értünk. A kártékony mezei egerek elleni vegyi háborúhoz és annak eredményeihez. Megyénk és Heves megye is részletesen méltatta a foganatosított intézkedéseket, amelyek mindkét megyében eliminálták a rágcsáló kártevők tucatjait.

Ekkor utolsóként a borsodi főagronómus emelkedett szólásra, a kezében tartott papírlapot gondosan tanulmányozta, majd kijelentette:

- Megyénkben az eltelt gazdasági évben 52.327 mezei egeret pusztítottunk el!

Halálos csend... Az elnök bátortalanul megkérdezte:

- És... megszámolták?... - valaki az asztal végén cincogott.

- Igen, megszámoltuk! Itt van, írásban! Ezen a lapon!

Mit húzzam, szaporítsam a szót? Elvitték az egerekkel a vándorzászlót, a pénzt, a dicsőséget, mindent.

Lehet, hogy statisztikusi oklevelem is befolyásol, de azóta szívből utálom a légből kapott, ellenőrizhetetlen statisztikákat, de még sokkal inkább az ezekből frappáns módon közreadott következtetéseket. Mark Twain mondotta, hogy hinni annyi, mint nem tudni. Pontosan. Nem kell mindent elhinni, amit szenzáció- hajhászásból kinyomtatnak. Coloradóban, a Rocky Mountain vadregényes lejtőin látogattunk meg egyszer egy falusi színházat, ahol úgynevezett „melodrámákat" játszanak, amelyeknek javát még a múlt században írták. A vidáman söröző, nem túl csendes közönség tetszésének maximumát az a jelenet érdemelte ki, ahol az egyik leányzó valami éktelen marhaságot mondott, és amikor a többiek kétségbe vonták, egy újságot lobogtatott, mondván:

- De hát muszáj, hogy igaz legyen, hisz nyomtatva van!
Az ezt követő röhögést nem lehet elfelejteni!

PL.