|
A más szemével |
|
A majomnak jó! Ő nem beszél!
Nemcsak az idegenek
nyelve: az idegen nyelv se
papsajt!...Motto: öngúnyért még senki sem haragudott
meg...
Most itt nem
AIDS-ről, tudományoskodásról meg pedagógiai szaktanácsadásról lesz
szó,
s azon is csak futólag akadok fenn, hogy a külországokat majmoló,
reménytelen vízionisták telefonáláskor a búcsúzásnál „hellóznak",
noha
az
ánglusok fiai találkozáskor köszöntik így egymást, és azon is, hogy
nálunk a
Duna-Tisza mentén sőt Tiszán innen és Dunán túl is egyre több a
„Dzsek",
a „Dzsimm", a „Dzsán" és a „Bill", hisz úgy látszik a Jakabok,
Jánosok,
Vilmosok és társaik kihaltak.
Ha nálunk a Jánosok tudnák, hogy
angol nevük - John - a hétköznapi beszédben, tehát még csak nem is
„szlengben", klozetot, WC-t, illemhelyet, vagy amit akartok, jelent,
aligha cserélnék fel oly készségesen szép, magyar hangzású nevüket az
angolra.
A Bermudákon a Princess Hotel előkelő éttermében a zongora a
női WC (ezt ugyi előkelően „powder roomnak", azaz sminkelőnek
nevezik...) bejárata közelében leledzett. Egy alkalommal különösen
büszkén fejeztem be Debussy E-dúr Arabeszkjét, amikor egy csinos
hölgy
libegett hozzám, s én TUDTAM, hogy gratulálni fog!
Ehelyett:
„Drágám, hol van a john?..." - azaz a
toalett...
Lemondóan mutattam a hátam mögé... Szóval, jobb, ha a magyar Johnok
emlékeznek nevük „varázsára..."
Vannak, akik emlékeznek Bing Crosby gyönyörű hangjára a
negyvenes évekből, és a Sibonney-ra, amibe annak idején a jó magyar
közönség zöme - csakúgy, mint ma egy Lennon-, Rolling Stones-, Elvis-
vagy
Ricky Martin-nótába - bolondult bele. „Milyen kár - mondta az ötvenes
évek elején nekem Ákos Stefi, az akkor nagymenő énekesnő -, hogy a
Sibonney-re nincs egy jó magyar szöveg. Igazán írhatnál egyet nekem,
egy csomó rádiófelvételem lesz, befuttathatnálak vele mint
szövegírót!"
Ösztönzését tett követte, leültem a hangszerhez,
fejemet gondolkodó pózban tenyerembe hajtottam, s hamarosan
megszültem
a következő szöveget Stefinek, exkluzívra...
Sibonney, legszebb álmom, jöttöd várom, Sibonney!...
Szerelem száll a szélben, s már a mélyben kél az éj...
Csak feléd húz a szívem, és ha ajkad elérem, felizzik a vér,
Sibonney, a láng ellobban, ölelj jobban Sibonney...
Míg hajóm végtelen tenger sodorja nyugtalan vizén
Egy remény éltet csak az, hogy még egyszer látlak én ...
stb...
Mentségemül szolgáljon, hogy akkor még fogalmam sem volt arról, hogy
mi a Sibonney? Sibonney? Szibó né? Mondok: ez egy női név, esetleg a
Szibó felesége, szerencsére nem Szabóné, mert abból esetleg óriási
botrány lehetne,
képzeljétek el a szöveget, a Sibonneyt mindenütt Szabónéval
behelyettesítve...
És tényleg! Kossuth és Petőfi idején mégcsak Szabóné lehetett volna
az
igazi
magyar fordítás! De hát bánja a fene! Ha Szibóné, hát Szibóné!...
És elküldtem a Stefinek...
Két hét múlva a következő levelet kaptam:
„Apukám! Meg vagy te őrülve? Tudod mi a Sibonney? A világ
legmérgesebb pókja, csípése halálos, olyan, mint a skorpióé, és ilyen
hülyeséggel akarsz lejáratni engem?"
Hát... szégyenkezve nekiültem, és a szöveg közepét átírtam,
imígyen:
„Míg hajóm végtelen tenger sodorja nyugtalan vizén
Egy remény éltet csak, az, hogy még egyszer látlak én,
Ez a nő, mint egy halálos pók, szívja a vérem,
Ezért is nevezik Sibonneynek, úgy vélem...
A láng ellobban, csípj még jobban, Sibonney..."
Sajnos, nem használt...Senki sem volt hajlandó így elénekelni... Így
csak magam dúdolgattam idegen országokban, ahol senki se értette, és
egyeseknek tetszett.
Az a gyanúm, hogy a hazánkban futtatott angol szövegek egy része is
ezt a
sorsot érdemli. Sok filozófiai sületlenséget olvastam már, de eddig
senkitől sem láttam
hirdetni azt, hogy: „a legjobb, amit nem értünk..." Nem vicc: egy
turistacsoport
Kínában pompás zászlócskákat vásárolt köszöntő szövegekkel, amikről
otthon a fordítás során kiderült, hogy a legmocskosabb nyelven írt
trivialitás, és átkok az
olvasó fejére!
pala
2000. július 16., vasárnap 00:00
|
|
|
