|
Sokaknak kissé furcsán hangzó szó, ami nem véletlen, hiszen egy erdészeti szakkifejezésről van szó.
Újulat.
Sokaknak kissé furcsán hangzó szó, ami nem
véletlen, hiszen egy erdészeti szakkifejezésről van szó. Nekünk, az
újság kiadóinak fel sem tűnt, de tény, hogy adósak
vagyunk egy magyarázattal.
Újulatnak az erdész szakma az öreg erdő alatt, annak
védelmében természetes úton – a lehulló magból – megjelenő kis
facsemetéket nevezzük. Az idős fák gyermekei – ellentétben a
mesterségesen ültetett csemetékkel - sokban hasonlítanak szüleikhez,
és sokáig igénylik azok védelmét gondoskodását. Ez a gondoskodás nem
csak abban merül ki, hogy nyáron a tűző nap, télen a jeges szél ellen
védik őket testükkel, hanem a lehulló lombjukban lévő tápanyagokkal is
segítik
fejlődésüket. Mint egy jó anya, aki először saját testéből táplálja
kicsinyét, majd ahogy az kezd önállósodni tovább segíti, tanítgatja,
egyengeti útját – egészen élete végéig. De mint ahogy egy magányos fa
sem alkot védelmet nyújtó erdőt, önmagában egy anya sem tud teljes
értékű embert nevelni gyermekéből. Szükséges ehhez még számtalan ember
– rokonok, barátok, tanárok – akik mind azon fáradoznak, hogy a kis
csemetéből erős, önálló felnőtt legyen, aki majd idővel maga is képes
lesz
egy új nemzedéket létrehozni – akárcsak a megfelelő újulat az erdőben,
az öreg fák árnyékában.
Legyünk mi is egy fa az erdőben, aki nem csak a
saját, hanem az összes kis fácska védelmét ellátja, segítve azok
fejlődését, egyengetve útjukat. Vigyázzunk az újulatra! Segítsük őket
fejlődésükben, hogy aztán majd ők alkothassanak egy – a mainál szebb –
“erdőt” maguknak, amelyben aztán ismét ott lesz – az Újulat.
1999. január 15., péntek 00:00
|
