"A nagyszínpadon szépen felsorakozott a hazai könnyűzene szokásos krémje, olyanok mint Tankcsapda, VHK, Kispál, Nyers, Quimby, meg Ganxsta Zolee és még páran."

Az íráshoz, akárhogyan is, nem árt az ingerszegény környezet: hűvös szoba, pohár bor, miegymás. Ennek lehető legerősebb ellentéte egy uszoda: forróság, tömeg, langyos ásványvíz műanyagpalackban, vagyis a jelen pillanat, amiben leledzem, és a mezőtúri fesztiválról próbálok valami használhatót összeütni. Attila egyfolytában nyüstöl, hogy vajon Orbán Viktor miért hajolt le a VB döntő alatt legalább kétszázszor a cipőjéhez, hogy beszélgessen vele, biztos becsempészte a kicsi fiát valahogy, neki közvetít, mondom én, majd megnyugszik... A baj talán a körülményekben van, talán abban, hogy idén a fent említett esemény a legkevésbé sem vágott földhöz.
Az első kellemes érzés Mezőtúron sétálgatva az volt, hogy a város ismét átalakult rockkocsmává, legalábbis a vasútállomást, és a fesztivál helyszínét összekötő szakaszon mindenképpen, különböző vendéglátó egységek, kölönböző árak, ugyanolyan zenék... lehet válogatni. A bennszülöttek - az évek során már akklimatizálódhattak saját lakóhelyük évente megismétlődő átváltozásaihoz - kicsit sem ütődtek meg az egész évben rendben tartott bukszusokon elszenderedett ifjakon, az előkertben tűnékeny Woodstock-okat celebráló társaságokon.
Ami viszont meglepő volt, hogy úgy tűnik, megtört az Inkal Security önkényuralma; a várakozással szemben ezen a hétvégén nem ők biztosítottak, ergo: senkit nem vertek félholtra a biztonsági őrök, tudtommal, sőt a belépésnél még jó mulatást is hajlamosak voltak kivánni. Döbbenet.
Kicsivel szomorúbb arccal konstatálható a sör ára, 125 egység egy korsó ellenében, ami azért durva a kelet-magyarországi árakhoz képest, főleg ha már egyszer úgy alakult hogy a Borsodi Sör a fő szponzor. Spongyát rá. Tulajdonképpen a jelenség az elmúlt hat évben megfigyelhető-megszokható volt, aki pedig tényleg nagyon le volt épülve, az még mindig vásárolhatott a közeli benzinkútnál kilencvenkilencért behűtve, dobozosat. Attila talált egy Sportot, huh...
Három helyszínből lehetett válogatni: nagyszínpad a nagyzenekaroknak, kisszínpad a kicsi zenekaroknak, meg a "Danceland party" (vagy mi; az elnevezésekkel olykor bajban vagyok, legyen ez) az elektronikus zenészeknek. Na jó, DJ-k számára. Ez utóbbi létrejötte némiképp érthetetlen volt számomra, igazándiból nem is aratott nagy sikert, általában 10-15 ember nyomult a füstben. Igaz - nonstop. A nagyszínpadon szépen felsorakozott a hazai könnyűzene szokásos krémje, olyanok mint Tankcsapda, VHK, Kispál, Nyers, Quimby, meg Ganxsta Zolee és még páran. Többek szerint a legnagyobb durranás a Toy Dolls volt, a kocsmák elnéptelenedtek, ezt én már nem láttam, akkor már rég Baján építettem az arcomba a halászlevet. A kiszszínpad hőse a zsűri szerint a Neck Sprain volt, a legjobb énekes a Klán szólistája, a legjobb ritmusszekciónak pedig a Replika bizonyult. Hmm, engem igazán csak a Placidy fogott meg. A híresztelések szerint a banzájnak 5000 látogatója volt, érdekes lenne tudni, hogy vajh' tavaly mennyi? Mindenesetre az előző fesztiválhoz képest most jóval kevesebb, ez azért feltűnt, például még este hatkor sem kellett kézitusát vívni a sátorhelyért. Mellesleg a csökkent látogatottság cseppet sem meglepő, ugyanebben az időpontban délen is hasonló esemény dübörgött, lényegesen alacsonyabb jegyárakkal.
A szokásos fesztiválbetegség, a higiénia alcsony szintje Mezőtúron is felütötte a fejét, három működőképes zuhanyzó, hímegyedek számára, és hasonló bosszantó apróságok. Persze ez legyen a legnagyobb baj. Az is lett. Az volt a koncepció, hogy szombaton hajnalban kelek, gyorsan zuhanyozom, majd még gyorsabban lestoppolok Bajára, ehhez képest későn keltem, nem zuhanyoztam, és a közel 200 kilométeres távolságot nyolc óra alatt tettem meg.
Orbán fia meg tényleg ott volt a döntőn! Bocs.

zs88