"Zeneileg jók ezek a dalok, csak kár, hogy már ezerszer hallhatta őket a nagyközönség."

Legendás táncdalok

Manapság divat a cikit szeretni. Ez egyfajta lázadás a megszokott ellen. A néhány éve polgárpukkasztó zenék lassan abszolút elfogadottá váltak, a lázadás filozófiája meg örök, úgyhogy kell valami nagy csapás az előző generáció ellen. Úgy egy éve ez a csapás a táncdalok reneszánsza.
A közelmúltban jelent meg a Legendás Táncdalok sorozat 12. darabja, rajta olyan slágerekkel, mint a Mindenkinek van egy álma, a Susu bolondság, a Megáll az idő, vagy a Csak egy tánc volt. A teljesség igénye nélkül.
Zeneileg jók ezek a dalok, csak kár, hogy már ezerszer hallhatta őket a nagyközönség. Bár... ha arra gondolok, hogy a Csinibana című filmet hány tizenéves nézte meg, máris érthető a kiadás oka. A szövegek... hát...lehet, hogy ez is ezen dalok népszerűségének oka, mármint, hogy hihetetlenül optimista világot sugallnak, s nagyon egyszerűen vannak összerakva, ugyanúgy, mint Sopron egyik késdobálójának törzsközönsége is.
Viszont a hangszerelés a legjobb. Vagy, ha így jobban tetszik, nagyon kerály. Mondjuk ez nem is véletlen, hiszen javarészt jazz, vagy komolyzenészek készítették a nóták e részét, s akkoriban még foglalkoztak azzal, hogy igényesek legyenek a szerzemények.
Ja, és egyébként az első magyar rapper nem Fenyő Miklós volt, hanem Kazal László. Tessék csak meghallgatni a Kétszer kettő, néha öt című remekművet...
A fiatalember