A süllőt sokan joggal nevezik a balatoni halak királynőjének. Ezt a címet kiérdemli titokzatosságával, szépségével, finomságával no és azzal, hogy sokszor kell próbálkozni, amíg magához enged…
Nyáron is lehet süllőzni és persze fogni is, de az igazi süllőzési idény szeptemberben kezdődik és novemberben csúcsosodik ki. A víz hőfokának lehűlésével, a télre való ösztönös tartalék képzésével intenzívebbé válik a süllő étvágya. Érzi, hogy a még könnyebben megtalálható kis halakból sokat kell enni, hogy az igazi hidegek beálltával nehezebben elérhető táplálkozás ne gyengítse le. Ekkor már kisebb-nagyobb csapatokba áll a süllő és együtt keresi a kishalat. De még ekkor is válogat. Nem eszik meg mindenféle halat, halszeletet. Előnyben részesíti a küszt, a garda szeletet, de nem szívesen eszi a vörösszárnyút. Azt meghagyja a csukának.
A süllő fogását is számos tényező befolyásolja. Nézzük meg ezeket.
1. Az évszak már említésre került. Ősszel is a parttól távol, a meder mélyebb részein kell keresni. Hozzászokott már az iszapos fenékhez, hiszen a legtöbb helyen mély iszapréteg fedi a feneket. Persze ha valaki rátalál kemény fenékre, hírtelen mederesésre, netalán akadóra, kőszórásra, roncsra, stb. akkor ott jobb eséllyel próbálkozhat. Az északi parton is ki kell evezni 1000-1500 méterre, vagy még jobban. Nem egyszer a déli partról beevezett horgászcsónakok látótávolságra vannak az északi partról beevezettekkel. Ebben igen nagy rizikótényező is van, amint azt az ez évi fűzfői tragikus eset is alátámasztja. Nagyon kell ismerni a tavat, a meteorológiai előrejelzést tiszteletben tartani na és a vízirendőrség által megkövetelt biztonsági előírások betartása is fontos.
Jó lenne a szeptember végén befejeződő balatoni vihar-fényjelzést kiterjeszteni az egész évre. Ez is anyagi gond vagy egyéb megfontolás miatt nem működik - nem tudom, de biztosan megoldható lenne. Késő ősszel is vannak vitorlázók, jelentős számú horgász, télen a befagyott tavon korcsolyázók, fakutyázók, jégvitorlások.
Aztán ősszel egyre erősebb a hideg, amit egy helyben ülve elég nehéz elviselni. Sokáig nem is lehet. Jó a termoszban a forró tea. De nem jó az alkohol, mert bizonytalanná teszi az ember mozgását és ilyenkor nem szabad hibázni.
A szél az igazi ellenség. Többször mondtam már egy-egy szeles hétvégén, hogy ez a süllők legjobb védője. Ha a szél miatt nem lehet kimenni, akkor egy hétvégén sok mázsa süllő marad a Balatonban. Nehéz pontosan megítélni azt a szélerőt - amit még el lehet viselni. Persze a szél iránya is meghatározó. Az északi parton az északi szél a kedveltebb (esetleg ÉNY-ÉK-i) mivel a parti dombok egy távolságig védettséget adnak. A déli szél az ellenség, bár az enyhe változata kedvező hatású a halfogásra.
Decemberben a további lehűléssel a süllő is egyre közelebb jön a parthoz és már nem kell messze kievezni, de nem is lehet. Ilyenkor már csak a legkitartóbbak és azok is rövid időre bírják a kintlétet.
A mikor kérdésre a válasz a délutáni - kora esti idő előnyét mutatja a hajnallal szemben. A gyakori köd is megakadályozza a kora reggeli vízre szállást. Persze ez az őszi időszak már a napközbeni kapást is ígéri. Fogtam már szép süllőt délelőtt 11-kor is. Délután legjobb a sötétedés előtti fél órától a sötétedés utáni 2 óra (persze lehet, hogy éjjel is jó esély lenne a fogásra, de ki bírja ki?)
Az ősz elején intenzívebb a kapás. Ilyenkor a rávágásnál van egy kifutás, majd beforgatás-nyelés és megindulás, amikor a torokban ül a horog. Az időszak vége felé egészen lelassul a kapás. Szinte keszegszerű húzd meg-ereszd meg jelek mutatkoznak és már a lenyelt kishallal - horoggal sem indul meg erősen. Egy könnyű beemelés már elég a biztos akadáshoz. A szákolás sem okoz gondot.
2. A fogás következő befolyásoló tényezőjének a szerencsét tartom. Nagyon fontos hol állunk meg a csónakkal. Arra mozog-e a hal vagy másfelé? Külső jelek erre nem mutatnak. A kishalak mozgását sem követhetjük, de a süllő igen. Ilyenkor a helyi tapasztalatok, ismeretek a döntőek. Ha szerencsésen "beleülünk" a vonulásba, hamar megfogjuk az engedélyezett 3db-ot és nem kell tovább fagyoskodni. De ha nem, akkor egy húzás nélkül unatkozhatunk. Gyakran megfigyeltem, hogy ha jó helyre ültem, akkor szürkületkor megfogtam az elsőt és már lámpa fényénél közvetlenül besötétedés után a másik kettőt. De volt úgy is, hogy a másik kettőre egy jó órát kellett várni. Persze ha egyet sikerül fogni, azt már győzelemnek könyvelhetjük el. Sokszor csak egy kapás van, ha azt megfogom van halam, ha elrontom, akkor várhatom a gúnyos megjegyzéseket. Az is igaz, hogy az őszi süllőkapást elég nehéz elhibázni. Csak türelem kell, nem szabad kapkodni. Hát azért azt is meg kell említeni, hogy egy induló süllő kapás még nem biztos fogás. Rejtélyes az ilyen kapás. Fő oka az lehet, hogy apró kősüllő vagy angolna próbálkozik. Ha balin kapja el, akkor az rohan-rohan nem is tudja az ember mikor vágjon be. Legtöbbször üres bevágás a vége az ilyen rohanásnak.
Mifelénk az a szokás, hogy az ólom alá kerül egy kb. 30 cm-es előkére egy felfűzött sneci és az ólom fölé kb. 60 cm-re szintén egy 30 cm-es előkén a másik felfűzött kishal. Néha halszelet kerül alulra és élőhal felülre. Ha eszik a süllő mindkettőt felveszi (a zsinór 0,20-nál nem vastagabb). Érdekes, hogy néha csak az alsóra, néha csak a felsőre, néha vegyesen van kapás. De szép ez a kiismerhetetlenség!
3. A halászok és a rabsicok tevékenysége is nagyon befolyásolja a fogást. A kettőt kb. egyforma jelentőségűnek tartom. A különbség az, hogy míg a halászok tevékenységét látjuk, addig a rabsicok éjszaka fogják a halat. Ha bármelyik után megyünk horgászni, nagyon kevés az esélyünk. Többször előfordult, hogy panaszkodtam helybeli horgásznak, hogy nem értem miért nem fogtam, hiszen jó idő volt, jó kishalam volt, jól beeveztem, sokáig vártam, mégsem volt egy moccintásom se. Hát persze -jött a válasz- a múlt héten kétszer is itt voltak a halászok. El lehet képzelni, hogy az 1200-1500 m-es fenékig érő hálóikkal a csapatba verődött süllőket nagyon megritkítják. Utána hetek kellenének hogy megint kiegyenlítődjön a süllő eloszlás.
Aztán még ehhez jöhet a rabsicok hálója, fenékhorga és a "jóhiszemű" horgász meg várhatja a csípős megjegyzést: "na már megint nem fogtál semmit sem?"
Sajnos a Balatonon nem várható javulás a halfogásban, amíg ilyen halrablás folyik. Meggyőződésem, hogy az ipari jellegű halfogást fel fogja váltani az igazi szelektáló halászat. Azt elfogadom, hogy a téves busa telepítés következményeit viselni kell. Ugyanígy az angolna telepítését. De ezen címszó alatt nem szabad megengedni az őshonos fajokra vonatkozó "tervteljesítést". Fokozatosan le kell építeni a halászatot, amiből jelenleg semmi sem látszik. Az így kieső bevétel a felerősödő horgászturizmusból biztosan megtérül. Sajnos nagy a valószínűsége, hogy a balatoni halállomány teljes leépülése után fogják csak megtenni az itt említett megoldást. Pedig a Velencei tó esete jó példa.
Az is egyértelmű, hogy a törvénytelen halrablást kellő erő bevetésével vissza kell szorítani. Csak következetes felderítéssel, tettenéréssel, jelentős büntetéssel lehet elérni a normális állapotokat.
4. Az egyéni felkészültség, tapasztalat, a horgászeszközök és módszerek helyhez alkalmazkodó volta is természetesen jelentős tényező a sikeres süllőfogásban. Ha valaki új vízterületre megy és a saját feje, elképzelése szerint kezd horgászni, akkor csak nem kis szerencsével tud süllőt fogni. Úgy gondolom, hogy a helyi tapasztalatokat át kell venni, azokat tovább lehet fejleszteni, de csak az illető helyen szerzett személyes ismeretekkel.
Ősszel is törekedni kell a finom szerelésre. A 0,20 jó zsinór, a jól kifent 2/0 süllő horog, a tirolifa vagy a 15gr ólom, a 40-60 akciójú 2,4-3,0m bot nagyon jól megfelel. Ősszel az élő kishal a legjobb, szükség esetén a küsz szelet (hosszában vágva vagy fej nélkül) vagy garda filé a legjobb csali.
Befejezésül még egy sikeres őszi balatoni süllőzést szeretnék leírni.
Barátaimmal a helyszínen találkoztunk és a kölcsönös baráti üdvözlés után az evezőket levittük a csónakokhoz. Ilyenkor szemrevételezzük a vizet, vajon milyen a szél, van-e kishal a csatornában? A csónakokból kimerjük gyorsan a vizet, megnyugszunk, hogy nem erős az északnyugati szél és a csatornából könnyen emelünk kishalat.
Összeállítjuk a felszerelést, vigyázva, hogy ne legyen sérülés a zsinóron, a tartalék horgok kéznél legyenek a fűzőtűvel, a csőrös fogóval és a zseblámpával együtt. Az akkumulátoros lámpa még töltésen van, a hidegben jól fel kell tölteni, hogy kibírja a kb. 2 órára tervezett "sötét" horgászatot. Ez rendben van.
Azért együnk valamit, nehogy a vízen legyünk éhesek, mert a hideggel együtt az már sok. Az izgalom fokozódik, amint kezdjük a réteges meleg öltözködést, ami a bundás gumicsizmával fejeződik be (mégis először mindig a lábam kezd el fázni). Hátizsák a tartalékszereléssel, igazolványokkal, egyik kézben a vödör, másikban a botok. (de kár, hogy csak két kezem van! A horgászsport egyik része a cipekedés, a másik az evezés és még magáról a horgászatról nem is beszéltünk. Jó állóképesség kell.)
Alig múlik fél három és már a csónakokban vagyunk. A három csónak egymás után indul és a csatorna torkolatnál felszedjük a leszúró fákat és ráfektetjük a csónakokra. A víz alig hullámzik, kb. +5fok van. DNy-i irányba indulunk, 350 evezőcsapás után először én állok meg, majd Karcsi, végül Walter. Az erősebb leszúró fát jól lebököm az iszapba, a vízmélység olyan 3-3,5 m-es és a csónak orrát hozzákötöm. Amíg a másik fát emelem fel, a szél beállítja a csónakot szélirányba, most azt is le lehet szúrni a csónak bal oldalára és a kikötéssel elég nyugodtan áll a csónak. Az enyhe szél a hátamat fújja, így kellemes az elhelyezkedés. Előkerülnek a botok, a szák az evezők tetejére kerül a hátam mögé. Ilyenkor ősszel a kishalak sokáig bírják a vödörben. Olyan virgoncok, alig lehet megfogni őket. Szerencsére sokan vannak, így hamar a markomban marad egy. Az előke vége a számban, a fűzőtű a kishal száján és a végbélnyílásán megy keresztül. Végighúzom az előkét és a horog a szájában áll meg alig láthatóan. Ezután az alsó forgókapocsra kerül. Hasonlóan teszem a másik előkére a kishalat és azt a felső szemre. Máris állok fel és a csónak jobboldala felé lendítem. Jó 30 m-re esik a vízbe. A 3. és 4. gyűrű közé kerül a kapásjelző karika és jó 50 cm-t lóg le. Egy-két csévélés után az elképzelt helyen ringatózik és ekkor teljesen kilazítom a féket. A másik botot csalizás után a csónak bal oldala irányába dobom, szintén 25-30 m-re. Kapásjelző, féknyitás, készen vagyok. Még nincs fél négy és elhelyezkedek az ülőpárnára - melegem is van az evezéstől és a kikötéstől, bedobástól. Lámpa kezem ügyébe letéve, körülnézek hol állnak a barátaim és megnyugszom, hogy működni fog a hang posta. A kis rádiómat még bekapcsolom, hogy a friss hírek se kerüljenek el a nagyvilágból, de ez csak egy háttér zaj, amire nem nagyon figyelek. Felhős az ég, tehát holdfényre nem számíthatok. Hamarabb is sötétedik, négykor már homályosan látok. A kapásjelzők szép szabályosan ringatóznak ahogy a csónak kicsit mozog a hullámoktól. Fűzném tovább a gondolataimat, amikor a jobb kapásjelző megindul felfelé. Szívem sebesebben kezd verni, gyorsan húzok le zsinórt a dobról. Megy csak megy és közben fohászkodok nehogy otthagyja. Ez a legkritikusabb idő, ilyenkor szokott félbe maradni a kapás. De most nem. Kb. 3m lehúzása után megáll a kapásjelző és egy helyben rázkódik, de nem marad nyugalomban. Most forgatja be a kishalat és nyeli. Kb. 5-8 mp-ig tart ez az állapot és ha utána megindul, akkor már nincs baj. És megindul…. Adok még zsinórt, de már csak kb. 1m-t és meghúzom a féket. Amikor a kapásjelző a kitartott bothoz ér behúzok egyet az ellenfélnek és érzem, hogy akad. Elég jól védekezik, de azt is elárulja, hogy nem nagy, mert én vezetem. Kis kitörési kísérleteit áthúzom és már egyenesen jön felém. Miközben óvatosan pumpálom, bal kezemmel a szákért nyúlok és a zsinór irányában a csónak szélére támasztom. Megint csévélek a zsinóron és látom, hogy a zsinór meredeken fut a vízbe, tehát már nincs messze. A bot spiccét a víz színéig leviszem és a bal kezemmel megfogom a szákot, hogyha a jobbal megemelem a botot és a hal a felszínre jön, azonnal alá tudjak meríteni. (korábban nem így tettem és ment el halam a csónak mellől). Nehezen jön fel a felszínre, nagyon nem is erőltetem. Ez a legizgalmasabb pillanat, vajon milyen lehet, jól húz, de még nem láttam. Na most felbukkan, el is fekszik, szák azonnal alá és boldogan nézem a másfél kilósra becsült süllőt (süllő vagy fogas teljesen mindegy). Beemelem, horog a torkában, a kopoltyún át a csőrös fogóval kifordítom a horgot és bilincsre fűzöm. Jelzés a szomszéd csónaknak és a hal a vízbe kerül, a zsinórt az evező villára hurkolom. Mély sóhajtás, már hal nélkül nem megyek ki. Új kishalat fűzök fel és dobom vissza az előző helyre.
Most már a lámpát is fel kell kapcsolni és fényében jól látom a kapásjelzőket. Alig múlik el öt perc és jelzés jön Karcsitól, még halványan látom, hogy tornászik valamivel.
Nem telik el negyed óra és megint a jobb bot jelez kapást. Most vízbe pottyan a kapásjelző. Húzok a féken és tekerek néhányat. A kapásjelző folyamatosan megy lefelé. Lassan csévélem fel a zsinórt. Ez egészen ide fog jönni a csónak alá! Meg sem áll, hanem folyamatosan úszik felém. Most gyorsan feltekerem a zsinórt amíg a kapásjelző a bothoz ér és egy gyengét emelek a boton. Jó húzás a válasz és gyorsan a szákért nyúlok, mert mindjárt a csónaknál a hal. Most nem ellenkezik a süllő és gyorsan feljön a víz tetejére. A szák alá kerül és már megnyugszom, ez is az enyém. Rikkantás a havernak és látom, hogy nem is kell új kishal, mert felcsúszott az előkén és a horog a torokban van. Megint ki tudom fordítani a csőrös fogóval és visszahúzom rá a kishalat. Repül is vissza jobb oldalra. Most már vágni lehet a sötétet. Bilincs kerül a kb. 80dkg-os süllőre és a másik mellé a vízbe engedem.
Kezd fázni a lábam, mozgatom az ujjaimat. A lámpám jól működik, remekül látom a csónak végén a botokat és a kapásjelzőket. A hullámok mintha csökkentek volna. A kezeim fáznak, de zsebre dugom és mindjárt jobb. Már hallom a hat órás esti krónikát. Valami meghúzta a bal oldalra dobott zsinórt. Jobban figyelem. A húzás után vagy egy percig semmi további jel. Talán rosszul láttam vagy otthagyta. Most meg lejjebb kerül a jelző. Aztán tíz másodperc múlva emelkedik vagy tíz centimétert. Nocsak-nocsak vendég van az egyik kishalnál. Az előbbi liftezés még vagy háromszor előfordul a következő néhány perc alatt. Gondolom benyelte és lusta tovább úszni. Kinyújtom a zsinórt és beemelek. Érzem, hogy hal van a végén. Nem erős a húzása de jó érzést ad így is. A csónak mellett kezd jobban húzni, hiába kedves az élete. A már előkészített szákot a víz színéig nyújtom és egy lendülettel felhozom a halat - a süllőt a víz színére és egyből a szákba. Lehet egy olyan kilós. Mindenki mondja, hogy a két kilós süllő már ritka. Hol vannak azok a remek 5-7-10 kg-osok?
Jó érzés, hogy megvan a három darab, nem kell már várni a hidegben. Ez is bilincsre kerül, de már nem úszhat, inkább a másik kettőt is mellé teszem a csónakba és megkapják a megváltó fejbeütést. Ezt a botomat már be sem dobom. A felső előkére jött a süllő, ki sem szedem a horgot inkább a szemet oldom. Az előke úgy sem maradhatna a zsinóron. Kurjantok a barátaimnak, hogy megvan a három, indulok ki. Nem tudom hallották-e. A botjaimat és a szákot egybekötöm. A leszúró fákat bent hagyom, az elgémberedett kezem, lábam nem biztos már. Majd holnap délelőtt bejövök értük.
Jól esik az evezés, kicsit felmelegszem. A tájékozódásban a parti fények segítenek és egész pontosan megtalálom a csatornát. Felkattintom a lámpámat és jó látni az ismerős kikötőhelyet. A többi már rutin dolga. Látom, hogy a másik két csónak kint van a vízen. Nem baj, a házban megvárom őket. Jönnek is fél- ill. egy óra múlva, ők is megfogták az adagot. Ma jól evett a süllő és jó helyen álltunk meg. Erre koccintani kell. Meg is tesszük. Szép a teríték.

1998. december 24., csütörtök 00:00