"Bontsd szét személyedet és beléd tódul a világ"

A világ rendje a harmadik évezred küszöbén "megbotlott", elvesztette egyensúlyát. Az emberek bensejében, lelkében lezajló eseményeket József Attila soraival jellemezhetjük:
"Eszméim közt, mint a majom
a rácsok közt le és föl
vicsorgok és ugrándozom."
A gond az emberrel van: velem, veled, mindnyájunkkal. Nem ismerjük, vagy igen rosszul ismerjük önmagunkat, így a világot is olyanná alakítjuk, amilyenné "ördögbélelte" lényünktől telik. A hibás önismerethez még társul az eltömegesedés szelleme, amit magunkra veszünk a nevelés, illetve az eleve ösztönünkben lévő "falkaszellem" által.
Előbb arctalanná, majd arcátlanná válik az ember: vezethető, manipulálható, egész a szakadékba zuhanásig. Az elvegyüléshez, a kondérhoz féréshez még szerepszemélyiség maszkját is felölti. Aztán aszerint váltogatja arcait, hogy mi a pillanatnyi érdek, azokhoz társul, akik orra alá tartják a koncot.
Vannak azért olyan kevesek is, akik ezt a személyiségromboló életstílust megunják és rádöbbennek arra, hogy "szükség néktek újonnan születnetek" (Jn. 3,7b). Következik a keserű lépés, mert el és le kell számolni a múlttal, törlesztés és belátás által van csak megtisztulás. Amit az ember gondolatban, szóban, tettben elkövet, azzal számolnia kell; csak a rosszal való kötődés liánbogainak szétvágása után lépünk ki a szabadságba. "Lomtalanítás" kell, hogy következzen: minden tárgyat, érzést, rossz életvitelt fel kell számolnunk, mert ha nem, ezek visszarántanak.
Ha a sok ferdeségtől megszabadultunk, "belénk tódul a világ", részévé válunk a teljességnek; tágul a horizont, szeretetláncban élünk, minden gesztusunkból a jó fog áradni, együtt lüktetünk a Mindenség ütőerével. A tetteink fognak megmérni, a többi csak szósz.
Ne mondjuk azt, hogy zavaros világban élünk, hanem mi teremtsünk értékeket, rendet, ragyogást. Isten neveden szólít, személyre osztja a szerepet, személytől is kéri számon. Nem egy tömegtől, hanem tőled, tőlem, mindannyiunktól. Nem lehet csak úgy elvegyülni Isten gyermekeinek közösségében. Vállalnunk kell önmagunkat. Ha az Úr, néped, munkaközösséged, egyházad, családod számonkéri tőled, megújult embertől, hogy mit tettél, akkor tudj jó cselekedeteid sorából egy kiáltásnyit előhozni. Hétszeres jaj annak, akinek elfecsérelt élete üres falairól csak a semmittevés pókhálói csüngnek alá!

Tönkő Levente