Megmutatni a világnak, megszólítani a világot
Megmutatni a világnak, megszólítani a
világot
Úrnapi körmenet 1999.
Az első üzenetek közé tartozik, ami írásban ránk maradt. Ha van
fontossági sorrend, ami a papírra (pergament-re) vetés egymás
utániságában kényszerítette a szent szövegek íróit, akkor ez elől
szerepelt a "sorban".Én ugyanis az Úrtól kaptam, amit közöltem is
veletek: Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát
adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem
értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy vacsora után
fogta a kelyhet, és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én
véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én
emlékezetemre.” (1Kor 11,23-25) Az alapítás ünnepe évről évre,
amit Úrnapja-ként, ünnepélyes körmenettel (is) ünnepel az Egyház.
Krisztus teste, az átváltoztatott kovásztalan kenyér csak azoknak
jelenthet mindent, akik önmagukban nem elegendők, akik tudják, hogy
magukban semmi lényeges dolgot megoldani nem tudnak, tehát akik
rászorulnak. A hit titkai közé tartozik a jelenlét, melynek
aktivitását csak azok tapasztalhatják, akik magukhoz veszik. Nem
azért, mert ők méltók rá, hanem éppen azért, mert rászorulnak.
Szép hagyomány az úrnapi körmenet, amikor az Egyház kilép a
templomok falai közül, hogy megmutassa az egész világnak kincsét, hogy
a szent falak körülvette szűk szent teret kitágítsa arra, amit Isten
valójában birtokol, a mindenség egészére. Hiszen ezzel teljesíti
valóságos küldetését, a világ megszentelését.
Ilyenkor válik igazán a köz hasznává, hiszen megmutatja titkát, a
lehetőséget, mely a krisztus-képű emberré (homo christianus-szá)
válásban segítségére van.
A mai világban különösen aktuális ez az üzenet, amikor az
individualizálódott, ha tetszik, elmagányosodott ember elé viszi a
közöttünk maradt Istent és nem várja meg, amíg a kétségbeesés határára
sodródott ember keres magának egy nagyon is esetleges megoldást. Van,
akit a külsőségek, a formák, a ruhák és a felhajtás taszít és nem
vonz. Ez szíve-joga. A lehetőségről azonban neki is tudnia kel.
A körmenet végeztével az Oltáriszentség a helyére kerül a
templomban. Valódi helye viszont ott kell, hogy legyen minden ember
szívében, hogy minden más táplálékkal szemben ne mi formáljuk át Őt,
hanem Ő minket, hogy a körmenetben megszólított világ (úgy szoktuk
mondani emberibb, valójában) istenibb, teremtő szándékának megfelelőbb
legyen.
- DI -
Foto:Pluzsik Tamás
1999. június 06., vasárnap 00:00
|