A világ egységes egész

Mk 2.1-12 Néhány nap múlva visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy a házban van, annyian összejöttek, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el. Hirdette nekik az igét. Közben hoztak egy bénát, négyen cipelték. Mivel a tömegből nem tudták eléje vinni, kibontották fölötte a tetőt, és a nyíláson át engedték le a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Hitüket látva, Jézus így szólt a bénához: „Fiam, bűneid bocsánatot nyertek.” Néhány írástudó is ült ott. Ezek ilyen gondolatokat forgattak magukban: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik. Ki bocsáthatja meg a bűnt más, mint az Isten?” Jézus lelkében belelátott gondolataikba. „Miért gondoltok ilyeneket magatokban? - kérdezte. - Mi könnyebb? Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek - vagy azt mondani: Kelj föl, fogd az ágyadat és menj? Tudjátok hát meg, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked, kelj fel, fogd az ágyadat és menj haza!” Az felkelt, fogta a hordágyat és mindenki szeme láttára elment. Mindnyájan ámultak, dicsőítették az Istent, s mondták: „Ilyet még nem láttunk soha.”

Az embernek mindig nagy és kétirányú kísértése, hogy részekre szabdalja fel a világot - természetesen tulajdon szerint -, vagy éppen ellenkezőleg, annak egységes, funkcionális egész voltát valami összemaszatolt, egybegyúrt jellegtelen masszával helyettesítse.
Egyik végletként nemrég olvastam egy nagyon értelmes, eddig általam is becsült tudós könyvét, amiben egy új "vallás" szószólójaként olyan szürke, szubjektivista szinkrétizmust fogalmaz meg, melyhez korábban akár a nevét adni is képtelenségnek tartottam volna.
A nyugtalan, ide-oda csapódó ember egyik szélsősége ez: úgy gondolja, a természet színei csak annyiban léteznek, amennyire ő észleli őket, és nem létezvén objektív szabály, keverheti-kavarhatja őket. Talán, sőt biztosan, még azt sem veszi észre, hogy a szépségek, szép egyedi színek összekeverésével a legcsúnyább sár-szürkét hozza létre.
A másik véglet, amikor minden szempontból átjárhatatlan falakkal szigetelünk el dolgokat, mindenféle összefüggés létezését tagadva, partikulárisan, részenként szemléljük a világot, s ha hiszünk is Isten létében, úgy gondoljuk, van, amihez van, van, amihez nincs köze. Gyógyítani igen, megbocsátani nem; halottat feltámasztani igen, ítélni nem; evangéliumot hirdetni igen, az elveszés veszélyét elmondani nem; általában kritizálni igen, rám, a gyengeségeimre vonatkoztatni mindezt, azt már nem!
Jézus, hogy ne lehessen senkinek kétsége a dolgok egysége felől, kimondja: "tudjátok meg..."! Azért, mert látható, nem biztos, hogy kisebb erő kell hozzá, azért, mert láthatatlan, még létező és Istennek ugyanúgy hatalmához tartozik. Neki a világ egésze, egysége felett van hatalma.
Még egy futó gondolat: ez azt is jelenti, hogy amennyiben az Általa elvégezhetőt mi tesszük meg, úgy eszközök lehetünk Isten kezében. Aki nem erre vágyik, annak hiába is ecsetelnénk ennek szépségét és a szabad cselekvés lehetőségét: szabadnak lenni a jóra és belesimulni a teremtés egészébe. Egyéniségünket így megőrizve, Krisztus arcát kirajzolva a képére és hasonlatosságára teremtett testen: mai szóhasználattal élve, "nem semmi"!

-DI -