A Lyukasóra nevű - általam nagyon kedvelt - irodalmi műsorban a szereplők mindig arra hívják fel a figyelmet, milyen a hangulata, milyen a szóhasználata egy-egy versnek.
Az egymást követő, nagybetűkkel jelzett liturgikus évek során általában egy szerzőtől veszi a szent liturgia szövegeit. Megfigyeltük-e, hogy az evangéliumoknak is van - szerzőjük származása, műveltsége és a hallott örömhír forrása szerint - stílusjegyük, sajátosságuk.
Akiknek hitük része, hogy a velünk történő dolgok nem véletlenek, azok vegyék észre, hogy a jubileumi évben, ebben a csillogó-villogó, annyi felesleges flitterrel is felcicomázott 2000-ben Szent Márk evangéliumának részleteit olvassuk naponta. Messze a legegyszerűbb nyelvezetű evangélium. Úgy tudjuk, hogy a szerző Szent Pétertől, a halászból kősziklává lett apostoltól személyesen vette át a kincset, a tanúvallomást, hogy számunkra megörökítse. Szinte töredezetten, zakatolva csapódnak egymás mellé az egyszerű mondatok. Mintha minden egyet új nekifutásra, nehézségekkel küzdve fogalmazna meg Márk. Nem lehet azzal vádolni, hogy bármit is túlmagyarázna.
Talán, aki diktálta, akitől származik, egyszerűbben szemlélte a világot. Nem azért, mert nem volt tisztában vele, hogy milyen bonyolult dolgok is zajlanak benne, hanem azért, mert ami vele történt, az olyan egyszerű. Megfelelő rátekintéssel, megfelelő távolságból - az idősebbek a megmondhatói - a dolgok bennünk is leegyszerűsödnek. Csak most olyan nehéz bennük kiigazodni.
Legyen támpont és vezérfonal egyszerű és keresetlen szavaival karácsony előtti zűrzavarainkban is ez a pár mondat. Minden csiszolatlansága mellett is benne van mindaz, amit adventről, várakozásról tudni kell, hogy a lényegtelen körülmények a fontostól el ne sodorjanak a kommersz karácsony előkészületének zűrzavarában.