Az evangelizáció, az újraevangelizáció már mindenünnen hallik: pince-padlás tele vele. A hogyanban lényegesek a különbözőségek: van, aki még mindig úgy képzeli, hogy a megszokott, kényelmes módszerrel, az egyházhoz csapódással térítés történhet. A gyakorlat pedig azt mutatja, hogy sokkal mélyebbre, a régmúltba, a kezdetekhez kell visszamenni.
Három kérdés, három felelet. Ennyi az életünk. Ezek olvashatók a mai, az advent 3. vasárnapi evangéliumi részletben.
Az első: "Ki vagy te?" Mint minden felelet, az itt adandó válaszok is relatívak. Egyrészről megvallandó, hogy kik vagyunk, másrészről beismerendő, hogy kik nem. Az emberek ugyanis az első feleletet továbbviszik és összetévesztik az eszközt a céllal. János sem volt a világosság és mi sem vagyunk, csak tanúságtevők.
A második kérdés: "Ki Ő?" És itt, Jánoshoz hasonlóan, bajban vagyunk. Van hitvallásunk, vannak történelmi tényeink, vannak sztereotip mondataink, talán van mögötte hit, (bizalom és meggyőződés, esetleg találkozás), de mit mondanak ezek a kifejezések a keresőnek, a kérdezőnek? Tartok tőle, hogy sok esetben a levegőben lógnak a szavak, még pókhálószál sem tartja őket, semmi nem védi meg őket attól, hogy az első szellőtől a mélybe hulljanak.
Jön a mindent eldöntő harmadik kérdés: "Mit teszel ?" Magadról azt mondasz, amit csak akarsz, Róla azt, amit gondolsz, amit esetleg olvastál, de azt, hogy mit teszel, azt a kérdező is látja, össze tudja hasonlítani. Magával, másokkal. Van-e mérhető hatással rád, amit hirdetsz? Más vagy-e általa, azáltal, hogy találkoztál vele, azáltal, hogy közénk jött? Te valóban elmondhatod, hogy ismered Őt? Eléje állsz teljes mellszélességgel, hogy eltakard Őt mások elől, vagy készen vagy arra is, hogy bármely pillanatban csendesen félreállj, mert Ő lép a nyomodba?