Méltó - nem méltó.
Akinek nem sok érzéke van a szimbolikához, az is haszonnal olvashatja ezeket a "praktikus" részeket. Persze, mint mindenből, amit nem jó szívvel olvasnak, az ellenkezőjét is ki lehet bogarászni.
-Szeresd Uradat, Istenedet mindennél jobban - mondja az Írás.
-Nem kell szeretnem a közvetlen hozzátartozóimat,- mondja a félreolvasó.
-Vállald a nehézségeidet, mert Isten a javadat akarja,- mondja az evangélium.
-Csak mazochistáknak való a kereszténység - monja a lelki kancsal.

Pedig a praktikum (értsd: az, amiből hasznod lesz) csak ebből az egy mondatból áll. A világban mindent másként is lehet értelmezni, mint ami valójában: gondolkodásunk középpontjában az áll, amit a legjobban szeretünk, ez határozza meg irányultságunkat és további gondolatainkat, értelmezéseinket. Sok, látszólag teljes értékű világkép felépíthető, ha megvan az axioma, a "kályha", a kiindulási alap. Akik számára a relatív igazságé az abszolut elsőség (milyen paradox önmagában!), talán nem is mindig nyilvánvaló a tévedés. Pedig az abszolúttal való gondolati egyezőség nemcsak azért szükséges, mert a végső jó lehetőségét magába foglalja, hanem azért is, mert Ő már jóval korábban azonosult velünk. Ha ennek sokak számára csak elméleti jelentősége is van, ennek ellenére van gyakorlati következménye is. Ha ugyanis igaz a történeti, elméleti rész, akkor valóban megjelenik nálunk a legkisebbekben és a mi dolgunk, hogy az azonosulásban Vele egyenértéküként kezeljük a rászorultakat. Szeretetből, de "nem ingyen" - jutalomért, amit Isten az Őt és Őt bennük, a legkisebbekben szeretőknek készített.