Az őszinteség tábortüze
Az őszinteség tábortüze
Két hét csoda
(32.rész)
Gyors tüzelőszedés, majd vacsora következik. Karcsi bá Imrével
tárgyal: még egyszer megbeszélik a mai tábortűz programját. Mert terv
szerint ma már a komolyabb rész fog dominálni.
Persze azért nem kesergünk ma sem. A tűzgyújtás után végigénekeljük a
táborban tanult énekeket. Egészen komoly kis készlet. Komolyak és
derűsek kb. egyforma mennyiségben. Aztán nekiállunk, hogy megtanuljuk
a tábori búcsú-éneket. Nagyon szép dallamú, komoly, majdnem megható
szövegű. Már nap közben is addig furulyázta, szájharmonikázta a fiúk
fülébe, hogy a dallamot öntudatlanul is bevették. A szöveg meg kézben
van, tehát hamarosan közösen csendül fel az ének. Búcsút int a tűz,
halkan jő az éj. A Dvorak szimfónia dallama megfogja a lelkeket, egy
pillanatra előre veti árnyékát az utolsó tábori nap és a holnapi
utolsó tábortűz. Önkéntelenül is melegebb és komolyabb lesz a hang.
Amikor aztán már jól megy az ének, Karcsi bácsi elmondja, hogy
régi-régi tábortüzeknél az volt a szokás, hogy így, a tábor vége felé
csináltak egy tábortüzet az őszinteség szellemében. Ezen a tábortűzön
mindenki és mindenkinek megmondhatta, amit akart és senkinek sem
szabadott megsértődni. Ajánlja, hogy tegyük mi is ilyenné ezt a mai
tábortüzet. A fiúk kapnak az ajánlaton, persze először csak tréfából,
hiszen remek muri lesz itt, ha beolvasunk egymásnak. Karcsi bácsi
azonban nem ereszti el a gyeplőt és nagyon határozottan kijelenti:
csak akkor lehet szó az őszinteség tábortüzéről, ha valóban nagyon
komolyan vesszük, ha mindannyian tanulni akarunk belőle és ha
segíteni
akarunk egymáson. Ez hat. A fiúk egyöntetűen belemennek az ajánlatba
és most elkezdődik egy majdnem óra hosszat tartó okos, kömoly,
csendes
beszélgetés. Karcsi bácsi sorra veszi a fiúkat, úgy, ahogyan éppen a
tűznél fekszenek vagy ülnek és először ő mondja el, mi tetszik
bennük,
mi nem. Végül felveti a kérdést: ki akar még mondani valamit? .
Rólunk szól a
tábortűz
Dönci ül mindjárt balról. Tetszett benne a tábori élet alatt,
hogy
bár sokan féltek tőle, egyáltalán nem volt visszahúzódó és extra, nem
volt terhére senkinek, hanem ügyesen, derűsen, sok szeretettel
beilleszkedett a tábor életébe. Karcsi bácsinak eszébe jut Dönci
kisfiús, meleg hűsége, ahogyan szinte árnyékként követte őt
mindenhova. Igen sok örömet tud árasztani maga körül, hogyha elhagyja
az otthoni kiismerhetetlen különcségeket és meggondolja, hogy mindig
emberek, testvérek, jóbarátok között van, akik mást érdemelnek tőle.
Tetszett Dönciben, hogy végig írta a naplót és fáradhatatlanul
segített, ahol szökség volt rá. Ő volt a tábor egyik nagyon kellemes
meglepetése…Nem tetszett, hogy elég önállótlannak mutatkozott.
Sokszor
kellett neki segíteni egészen apró dolgokban is. Odahaza többször
kell
neki megtenni olyan apróságokat, amelyeket eddig bizonyára anyu tett
meg helyette: cipőpucolás, ruhakefélés, holmik elrakása,
körömtisztítás…A fiúk helyeslik Karcsi bácsi megállapításait. Sőt
Röfi, aki pedig leginkább ellenezte odahaza Dönci eljövetelét, Röfi
kiemeli, "milyen rendes srác lett ebből a Dönciből, amíg itt
voltunk".
Dönci szélesen mosolyog, szólni akar, de magáról nem beszélhet
senki…
Pálkövit úgy kell kiemelni a pokrócból, hogy láthatóvá váljék.
Pistiben az tetszett, hogy hazai szokása ellenére sohasem nyafogott.
Néha egészen komoly munkánál, megerőltetésnél is tudott jókedvűen,
frissen a többiekkel tartani. Megszerettette magát mindenkivel és
kedves kisfiús magatartása különös színt adott a tábornak. Imre külön
kiemeli Pisti stramm, gyors engedelmességét: legfeljebb egy helyes
grimaszt vágott, de ellentmondás nélkül mindent megtett. Nem
tetszett
benne, hogy a renddel nagyon hadilábon állt. Ő fizette a legtöbbet az
elveszett, elhagyott tárgyakért. Fogmosásra, körömtisztításra,
fésülködésre, rendes felöltözködésre sokat kellett figyelmeztetni.
Odahaza anyunak sokkal nagyobb önállóságra kell nevelnie Pistit. Ő,
bár csak negyedikes, elég ügyes, hogy saját magát, okos irányítással,
ellássa, sőt odahaza segíteni is tudjon. A táborban sokat javult
ilyen
téren, de nem szabad elhagynia…Miki megemlíti, hogy amikor Pisti
látszólag szemtelenkedett a nagyobbakkal, akkor se lehetett
megharagudni rá, mert viselkedése soha nem volt bántó és tudott
kibékülni is…
(Kép- és
szöveggondozás) -DI-
1999. április 24., szombat 00:00
|