A nép kezdi unni a hideg kosztot. Bár a minőség és a mennyiség ellen igazán nem lehet kifogás, Karcsi bácsi egészen komolyan elhatározza, hogy vacsorára elvállalja a szakács-főnökséget. Ebéd után újra fürdés a műsor. Döncivetl ketten vállalják tehát, hogy őrzik a sátrat és mire feljön a nép, kész lesz a tea. Odalenn a délután úszóoktatással telik el. Imre végtelen türelemmel próbálja vízhez szoktatni Zolit, Vargányát és Pálkövit. Amíg az "öregek" fáradhatatlanul fogócskáznak és napoznak, az aprónép lassan el mer már feküdni a vízen, megismerik a hullámok törvényét és ha csak egy-két karcsapásra is, de nem merülnek el. Persze minden eredmény újabb öröm, és mire 6 óra körül felviharzik a társaság, egymás szavába vágva újságolják Karcsi bácsinak: Imre megtanított bennünket úszni…

A strandon

Odafenn egy darabig csend van, Dönci naplót ír, Karcsi bácsi imádkozik és olvas, aztán közös erővel kezdődik a főzés. A petróleumfőző már ott feketedik a sarokban. Petróleumot kapunk a plébánián, vizet hozunk a kulacsokban, elő a kondér, néhány kísérlet után már a tűz is ég. Mivel azonban elég erős a légáramlás, kegyetlenül füstöl és kormoz a főző. Pár perc múlva a kondérban a víz teteje egyenletesen fekete: belepte a korom. Karcsi bácsi a merőkanállal lemeri a "vastagját", pótolja a vizet, aztán valami fedő-alkalmatosság után néz. Először egy ládafedelet rak a kondérra, de ez alatt bejár a korom. Később a lavórt illeszti minden oldalról a kondérra, de az elkerülhetetlen, hogy így is meg ne színeződjék a víz. Amikor a kínai teát rászórja a forró vízre, már lassan sötétedik, ami a teának feltétlenül előnyére válik, mert most már nem lehet megkülönböztetni benne a teát a koromtól. Egy kis rotyogás, aztán leemelik a kondért, oldalt teszik hűlni: kész a tea. A nép megérkezik. Amíg a tea hűl, a templom oldalába húzódunk, hogy a napirend egyik komoly pontja, a fél órás komoly beszélgetés megkezdődjék. Névsorolvasás: egy ember hiányzik. Körülnézünk: Röfi nincsen. Néhányan visszaemlékeznek, hogy látták egy pecázó bácsi mellett kibicelni. Imre és Karcsi bácsi összenéz. Nem kell izgulni: Röfi megbízható gyerek, vele nem történhetett baj. Mindenki mást rögtön szétszaladva keresnénk, Röfit nem. Lenézünk a szakadék szélén: az éles szemű Kotsis Pista meglátja Röfit, amint éppen a pecázó Pógártól búcsúzik, mellette egy kislány. No várj csak, Röfi!

A hódító Röfi

Tíz perc késéssel megérkezik az elveszett ember. Fütyörészve, mint aki virágos jókedvben van. Karcsi bácsi simogatásnak egyáltalán nem nevezhető szavakkal gyorsan lemarja, aztán megkezdi a beszélgetést a szentmiséről. A tekintetekből látja, hogy Röfi ügye a nép szemében még nem fejeződött be és alig várják, hogy vége legyen a beszélgetésnek és megkezdődjék az eset egzegetizálása. Most azonban csend van, komoly szavak hangzanak a szentmise fölséges voltáról. Kérdések röppennek, Karcsi bácsi röviden válaszol. Feltűnően nagy az érdeklődés. Majdnem mindenki kérdez vagy mond valamit. Bár a hittanismeret hiányosságai egyre-másra kiütköznek, Karcsi bácsi megelégedetten nyugtázza a beszélgetés végén: érdeklik a fiúkat a hittani kérdések, csak ne órán, kötelezően hátratett kezekkel kelljen végighallgatniuk azokat. Így egymás mellé húzódva minden szónak külön súlya van, jobban bevésődnek a fogalmak az apró koponyákba. A beszélgetés végső következtetése: érdemes is, illő is, kötelességünk is, hogy minél gyakrabban hallgassunk szentmisét… A beszélhetés után következik Röfi nehéz órája. Amikor Karcsi bácsi a poharakba, kulacsokba szűri a sötétben teljesen megállapíthatatlan színű teát, gőzőlgő poharak felett kezdődik a húzás: megállapítódik, hogy a tea ízéből ítélve a közeli napokban úgyis nagy szükségünk lesz egy háziasszonyra, és Röfi csak a közösség igényeit vette figyelembe, amikor "asszony" után nézett. Se vége, se hossza a csipkelődésnek, Röfi azonban mindegyikre tud választ, fogyhatatlan szellemességgel minden sértés, durvaság vagy csúnya szó nélkül bírja a replikázást. Mindenesetre a vacsora hangulata biztosítva van. Mivel nincs még koromsötét, gyorsan fát hordunk a tábortűzhöz is és Röfi kineveztetik tűzmesternek. Nekiáll és gyújtásra kész állapotba hozza a máglyát. A sátorban ezalatt orvosi ténykedés folyik. Ketya lábát valami felhasította, keze is vérzik. Bekötözzük, megnézzük a többi apró sérülést is. Az első nap orvosi jegyzőkönyve 5 apróbb vérzést jegyez fel. Szipogás nélkül, szájat összeszorítva viselik a srácok a kissé népies kötözés kellemetlenségeit. Különösen Ketya feltűnő sebe kezelése alatt mutat a páciens komoly önuralmat. Jól van, így kell ezt Ketya! Aztán végre, annyi álmodozás, elképzelés és tervezés után itt az első tábortűz. Fellobban a láng, a társaság melegítőben, pokrócokon vagy pokrócokba csavarodva körülötte. Az első percek hangulatát feloldja Röfi szellemeskedése, de Karcsi bácsi hamarosan komolyabb vágányokra tereli a szót. A tábotűz nemcsak vidámság, hanem lélekbe szálló, komoly szavak helye is. Bármennnyire kellemetlenül hat is, néha meg kell szakítani a parttalan jókedvet és helyet követel a tanulságos szavak, tartalmas énekek rendje. Néhány szó után énektanulás következik. Az előre legépelt énekeket kiosztjuk, a tábortűz romantikus világánál megkezdjük első énekóránkat. A dolog nem is olyan egyszerű! Most sül ki, hogy a jónép nagy része enyhén szólva botfülű. Persze azért a lendület azért nem törik meg: mindenki a maga módján zümmögi, dúdolja, mormogja vagy csak úgy mondogatja a nótát. Karcsi bácsi basszus hangja és Drávai Pisti csengő szopránja mögé hamarosan jönnek a megbátorodott hangok: Ketya is egészen tűrhetően "ereszti", Dönci meg egyenesen egymaga pótol egy szólamot. Néha még erősen kísért a polifónia, de aztán mire az első versszakot beveszi a nép, már a dallamra is rá lehet ismerni. Megtanultuk a balatoni indulót!- "Vár ránk a parti táj, vár a balatoni tábor, - jöjj hát és légy vidám, velünk jön az, aki bátor, - Víg nóta szárnyán edzett fiúk hangja száll, - szép lesz az életünk, vár a balatoni táj…" Mikor már kezd berekedni a jónép, újra felelevenítjük a nap eseményeit. Karcsi bácsi csak most tudja meg, hogy a parton megkeresztelték Feldinger Gyurit: ünnepélyesen megkapta a Pufi nevet. Szebb és kevésbé sértő, mint az eddigi Dagi. Az új név örömére meg akarták Pufit buktatni, de hiába, a ví mindig földobta: erre jó, ha z embernek elegáns pocakja van.

Párosan a vízparton

Szalonnasütés a következő programszám. A siker igen mérsékelt. A legtöbb botról éppen akkor pottyan a tűzbe a megpirult, csepegő szalonna, amikor a gazda nyála már versenyt csöpög a szalonnával. Röfi persze nem szívbajos: a tűzbe pottyant szalonnát szépen kikaparja, aztán bekebelezi. Kicsit kormos, kicsit hamus, de a sötétben úgysem látszik. Újra nótázás, újra tréfa, majd egy kis körkérdés: mi tetszett a két első tábori napon a legjobban? Persze kicsit korai még az értékelés, de hadd szokták meg a gyerekek, hogy mindenről önálló véleményt mondjanak. A legtöbben a fürdést dicsérik, tetszik nekik az éjszakai árkolás is. Vargánya kifogásolja, hogy még nem volt éjjeli őrség. Ők ketten, Pálkövivel nagyon szeretnének már egyszer megőrizni bennünket az éjszaka rémeitől. Karcsi bácsi titokzatosan mosolyog: mindennek eljön az ideje…

(Kép- és szöveggondozás) -DI-