Kultúra és történelem Magyarország sorsában

Április 15-én d.u. 4 órakor a Bán János Katolikus Közösségi Ház nagytermében tartott előadást Andrásfalvy Bertalan egyetemi tanár.
A szép számban megjelent hallgatóság elsőként a szabadság részleges definícióját hallhatta az előadó szájából, miszerint a szabadság egy belső magatartás. Az előadás következő gondolata: szabadságban élünk-e 10 évvel a rendszerváltozás után? Vajon szabadságunk következménye-e az, hogy a legtöbb mutatóban (gyermekszám, egészségügyi mutatók, gazdasági egyenlőtlenség, szélsőséges életmód-különbségek) a mélyponton van az ország, hogy a keresztény gondolatkör védekezésre szorul?
A szorongó emberek országa lett Magyarország, márpedig a szorongás nem genetikus adottság. Ahogyan a kultúra és emberi magatartás egymásra hatása határozza meg az életminőséget, úgy ennek feszültsége az, ami a szorongásban megnyilvánul.
Az előadás folytatásában a professzor úr rámutatott arra, hogy történelmünk számos alkalommal megalázó, mégis sokak által elfogadott helyzetet produkált (Szapolyai kézcsókja, a Rákóczi-szabadságharc utáni "Vitam et sanguinem", a Habsburg-Ház és Ferencz József az aradi 13 vértanú és számos társuk után, a három millió koldus országának "zarándoklatai" a Bécsi Burg-ba, hogy a császárt csupán láthassák!). Ezek után sajátos a kádári rendszert követően, ahol a Ferencz József-ihez képest háromszor annyi gyilkosságot követtek el, hogy az 1999. év végi közvéleménykutatás mégis a szégyenletes politikusi népszerűséget mutatta ki, mikor titokban még 1961-ben is folytak kivégzések?
A válasz a rendszer feldolgozatlansága a közvéleményben, a titokban végzett törvénytelenségek történelmi ismeretlensége és a verbalizálás hiánya.
"Az ember élete a jelleme" - folytatta az előadó a gondolatmenetet. Ahogyan nem a genetikus összetételbeli különbség a magyarázata az országokban különbözőképpen viselkedő embercsoportoknak, úgy a nép jelleme a kultúra, a történelem ismerete.
"Van-e olyan sajátos magyar jellemvonás, mely oly módon jellemezné a Kárpát medence lakóit, hogy az a velük való bánásmódban, a II. világháborús katonapszichológiai kutatások analógiája nyomán a tudatos beavatkozás lehetőségét növelné?" kérdezte Andrásfalvy tanár úr, majd Szent István intelmeitől, sőt a honfoglalás előtti idők szókincsétől vezette végig a hallgatókat a történelem menetén, hogy kimutassa: mindig voltak látványos, ugyanakkor eredményekben szegény, de nagyon hasznos ténykedései a magyar népnek és mindig voltak, akik ezt igyekeztek - egészen napjainkig - elfeledtetni. Történelmi tények sokszoros meghamisításai nehezítették az egymás mellett élő népek kölcsönös megbecsülését, miközben a Szent István-i gondolat és annak gyakorlati megvalósítása - (országban és nem nemzetben gondolkodás) sok tekintetben elsőként Európában - feledésbe merült, mely nagyon helyesen a szeretet akarati aktus mivoltát hangsúlyozta.
- DI -