Az Erdészeti Múzeum Templom utcai épületének kiállítótermébe tévedő látógató érdekes kiállítást láthat. Keszthelyi Jenő okl. faipari mérnök, faintarziáiból összeállított kiállítását április 2-án Dr. Faragó János nyitotta meg.

Az érdeklődő figyelmét az intarziának egy különös válfaja, a portréművészet intarziába áttett változata ragadja meg, amikor a falakról rátekintő portrék élő tekintetével találkozik. A "Vadászportrék és életképek" cím találó és ennek megfelelően vizsgálhatjuk a művészi munkákat, mennyire lehet kitágítani, szétfeszíteni a műfaj klasszikus kereteit, ahogyan Keszthelyi Jenő is megfogalmazta és ami még fontosabb, hogyan lehet tartalommal megtölteni az új ábrázolási lehetőség kereteit?

A meghívóról scannelt életkép

A portréalkotás hagyományilag kidolgozott technikája nyomán, melynek alkotási folyamatából ízelítőt is ad az alkotó, kíváló művek születtek. Kifejezők, karakterisztikusak. Megfogják a látogatót és nemcsak a technika virtuóz kezelésének csodálatára késztetik, de gyönyörködtetnek is. (A kis vitrinben is "kincsek" hevernek egymáson, pl. többek között egy ragyogó Beethoven portré.) Ezek közé sorolom a vizsláról és tacskóról készített "portrékat" is. Egy vadász szeretete tükröződik benne, a megbecsülés, ami a legkiválóbb "munkatársainak" kijár.

Problematikusabbak és a művészet körébe nehezebben sorolhatók be az u.n. életképek, címeikkel együtt. Nincs egy pillanatnyi kétségem sem afelől, hogy a vadászat és az erdei állatok szeretete ilyen módon is megnyilvánulhat! Azt sem vonom kétségbe, hogy a megjelenítés természet-elvűsége hű a valósághoz. A probléma csupán az, hogy a formai megoldások többsége, a beállítások, kompozíciók ismerősek máshonnan és ezek megoldásai nem múlják felül a "forráséit". Talán a környezet és az abban élő állatok merészebb felbontása, amit a portréknál olyan jól művel az alkotó, előbbre vihetné ebben is, nyugodtan kimondom, művészetét.