Bánfalvi iránytű

Magyarország elveszteni látszik identitástudatát. Sokan egyetértenek abban, hogy szilárd öntudattal, a "nem vesztett, de legalább erkölcsileg győztes" ország helyzetéből könnyebb lenne lábraállni. Ezen felismerés - sajnos, tartalmi azonosulás nélkül - sok és jogos kritika és vicc tárgyává tette a lehet, hogy őszinte, de hangzatos szlogeneket.
Extrém példája ennek az országhatári feliratok gyártása vagy egymásnak hangos, okkal-ok nélkül való dicsérete.
Pedig lehet másképp is. Erre példa Sopron-Bánfalvának egy látszólag apró, de nagyon fontos cselekedete: díszkivilágítást kapott a millénium évében a Bánfalva Baráti Kör jóvoltából a Mária-Magdolna kápolna.
Nagyon szeretném hangsúlyozni a szépészeti-praktikus (jól lehet fotózni, szép képeslapokat lehet majd készíteni) szemponton kívül a dolog elvi jelentőségét.
Elsőként arra utalok, hogy ez a cselekedet logikailag fordítottja a "hivatalos gondolkozásnak". Ha egy idegen ugyanis bejön az országba, ha egy csöppet is normális - és miért ne lenne az -, lehet bármi kiírva a határra, emlékeiben az marad meg, amit azon belül tapasztalt. Ha megőrzött és hangsúlyozott örökséget, emberi gondosságot és törődést tapasztal, azt viszi magával, ha nyugati merkantilizmust, akkor pedig minek jönne vissza határfeliratot nézni?
A kivilágítás szép, de szimbólum is több szempontból: jelenti egy városrész embereinek összefogását, összefoghatóságát. Milyen kincs és ritkaság ez napjainkban! De jelenti az emberek orientációját is: nem feltétlenül száz százalékos vallásosságát, de az érték megbecsülését. Az üzemek és boltok csillogó neonjaikkal, futó reklámjaikkal úgyis felhívják magukra a figyelmet, ők gondosan vigyáznak a "cégérre".
Egy kivilágított templom, múltjával, jelenével (és jövőjével!) iránytű. Már építésekor annak szánták, mégha kis tornya a mai házak mellett nem is karcolja az eget, a látóhatárt.
És még valamit! Bánfalva nem a jelenben és nem az egyszeri lelkesedésben gondolkodik.
Nem tudtam ellenállni a lehetőségnek, és már délelőtt odamentem a kápolnához, hogy készítsek néhány fotót, kihasználva, hogy több ember sok-sok munkájával megtisztította a terepet az épület körül. Az utolsó fotó után megállt mellettem valaki és megkérdezte, hogy nem akarom-e megnézni belülről a templomot? Tetszenek érteni? Nem nekem kellett volna kulcs és személy után rohangálnom, mint azt annyi városban, annyi nehézséggel dacolva, meg kellett tennem.
Bánfalva - joggal - büszke lehet kis csodáira: a gyönyörű és felbecsülhetetlen értékű Mária-Magdolna kápolnára, de büszke lehet ugyanúgy egymásnak és az ismeretlennek is köszönő, mások szépigényét saját példájuk alapján feltételező polgáraira.
Köszönjük!
- DI -