Mindig is nyilvánvaló volt előttem, hogy egy művész kiállítása, egy bármely tartalmú előadás, írás, egy közösségi megjelenés felér egy sztriptízzel, majdnem testi, de annál inkább lelki értelemben. Ahogyan pedig a legsemlegesebb és outsider-nak tűnő kérdező is beleszövődik a riport képébe, úgy nem maradhat írásban szereplő ember sem azon a bizonyos anonimitást biztosító körön kívül. (Még az sem biztos a látottak-olvasottak alapján, hogy erről sokaknak tudomásuk van!)
Az Internet-nevű játék - úgy tűnt - formát bont, és immár felszabadultan, adott esetben felelőtlenül, a személyes önvállalás legkisebb kockázatával lehet a továbbiakban belefolyni chat-ekbe, írni véleményt, elmondani a nekünk nem tetsző író és kérdező közvetlen rokonságáról a legapróbb kritizálandó anatómiai részleteket.
Igen ám, de ebben a nagy szemeteszsákban, ahonnan kukázók módjára próbáljuk kiemelni a jelképesen közprédára kidobott, még használható szemetet, a lélektanhoz picit is konyító szakember aranybányára lelt, kimeríthetetlen forrás lett a látszólagos személytelenség, szabad az út az eddig elfojtott(?) érzelmi kitörések adathalmazán belül, felbecsülhetetlen statisztikai adatbázissá vált a vélt szabadság egy bizonyos népcsoport reprezentatív mintájához, és aktív, bizonyíték erejű hozzájárulás az "általános emberiről" való fogalmazás örök kísértéséhez.

Tán mindenki számára érthető anyanyelvi megfogalmazásban: az egyén már nem érezheti magát abban a fékezhetetlen szabadosságban, amit eddig szerepléséről bármikor is képzelt volna a www milliárd lapja között elbújva. Egyrészt azért, mert megtalálják, ha kell (nemcsak azért, mert vírusgyártó, hacker, miegyéb volt, hanem mert a hardveresek és szoftveresek szándékos lyukakat hagytak, amibe beleesik minden felhasználó), másrészt azért, mert a vélemény bármennyire is szabad, lehánt egy külső védőburkot. Nem, most már nem érdekes az illető pofázmánya, testi-lelki hibája, tyúkszeme vagy üldöztetéses mániája, de az is kiderül éppen - minden más között -, ha már górcső (bocsánat a képzavarért: képcső) alá veszik teljesen anonimnak szánt vélekedéseit.
Egyre többen vannak, akik a felháborodás valós vagy látszólagos(!) páncéljában támadnak a server gondozóira: moderált, cenzúrázott, válogatott a lista, mert az a bizonyos disznóság, szolid perverzitás, aminek kifejezésének helyéül a cyber-teret választotta, mondjuk, a Széchenyi-tér helyett, nem jelent meg. A válasz ma már úgy fogalmazható, hogy a reklamáló érdekét legalább annyira védi a válogatás, mint a közét. (Ki kell derülni a magát büszkén ál-névtelennek tartó, íráskényszerben szenvedőről, hogy debil, imbecil vagy éppen idióta: aszociális vagy éppen antiszociális?)
Most már mondhatjuk, a nudista strandok hasonlatával, bizonyos mezítelenségek látványának elkerülése felér egy hányinger elmulasztásával és egy e-mail olvasása egy potenciális pszichiátriai páciens regisztrálásának hiányával, ami eddig sem hiányzott az átlag-polgár életéből.
Éljen tehát a konvencionalitás? Döntse el mindenki maga, hiszen a cyber-tér sok tekintetben továbbra is szabad. De azért annyira már nem, mint azt sokan gondolnák! Sőt lehet, hogy ezekhez az ajtóval lezárt terekhez a teljes közösségnek érdeke is fűződik (szakértelem hiányában egy illúzió megőrzése például, hogy mindannyian emberek vagyunk)!

Szöveg: -DI -