Marosvásárhelyen születtem ezerkilencszázötvenhárom június tizenharmadikán szombaton éjjel háromnegyed tizenkettőkor, és még élem életem végtelen pillanatnak tűnő jelenét.
Tudva azt, hogy magyarságban és művészetben nincs megalkuvás, mert ez létünk ellen elkövetett bűn, szeretném, ha életem hitem és erőm előtt hagyna el. Hátha szobrokba faraghatnám sorsunk kilométerköveit, útjelző cölöpjeit, a tévelygésben hátrahagyott és újratalált nyomait.
1972-ben érettségiztem a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban.
1977-ben végeztem a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán. Az évfolyam tanára Vetró Artúr volt.
1978-tól rendezek egyéni kiállításokat.

Ekként mutatkozik be maga a művész a nyomtatott kiállítási meghívón. A kiállítás pedig valamilyen módon a fenti sorokban megfogalmazott hitvallást közvetíti.
Miholcsa József képírást művel. Szobrait a népi faragás alap-motívumkincsét felhasználva írja. És, ahogyan az irodalmi remekművek is betűk sorából tevődnek össze, ugyanúgy Miholcsa faragott szobrai is a székely fafaragás jól ismert mértani díszítőelemeinek, alakos motívumsorainak felhasználásával készülnek. Mindezen motívum-világot organikus egységbe olvasztva, jól meghatározott és sajátos törvényszerűségek által szabályozott jelképrendszerként használja.

A használati tárgyakon fellelhető népi díszítőművészet eleve szimbolikus és sűrítetten jelentéshordozó elemei a művész figurális alkotásaiban, sajátos megfogalmazása révén, hatványozottan jelennek meg.
A fenti, szavakban megfogalmazott ars poetica - sorsunk hátrahagyott nyomainak szobrokba faragása - a folyamatos átváltozás csak nyomokban rögzíthető, az egymásba forduló, csavarodó, egymásból kibomló formák által.
Sorsunk folyásáról lévén szó, az ősi magyar hitvilágból táplálkozó székely motívumvilág - a növő-fogyó hold, a nap(fiú), a csillagok - használata által szabad átjárást biztosítnak az időben; időtlenségükben így hordozzák az elmúlás-újjászületés folyamatosságát.

Kopjafa-szerű szobrainak zártságában, balladai drámaiságában önmagunk, létünk - mindenek ellenére való - vállalásának felelőssége fejeződik ki.
Miholcsa József plasztikai metaforái kétségtelenül magyar látásmódot követelnek, úgyannyira, hogy a betű-remekmű hasonlatnál maradva, kérdéses, hogy ezen remekművek sűrített hangulati-tartalmi-érzelmi üzenete más nyelvre tökéletesen "lefordítható-e"?

té