"...reménnyel töltögetni lelkem..."
"...reménnyel töltögetni lelkem..."
Molnár Dénes marosvásárhelyi művész
kiállítása az Erdélyi Házban
A soproni Erdélyi Ház Fövényverem utcai kiállítótermébe
betérőt Molnár Dénes marosvásárhelyi művész alkotásai fogadják.
Molnár Dénes fametszeteket és akvarelleket állít ki. A művész
mindkét technikának a legmagasabb fokú elméleti ismerője és
gyakorlati művelője. Templomok, várak, tornyok, haranglábak:
tematikában, a kiállított fametszetek és akvarellek azonosak. A
tárlatlátogató elgondolkozhat azon, hogy a fekete-fehér, színvilágában
“egyszerűbb”, puritánságot sugalló fametszetek, miért
szorítják ki a “hátsó” kiállító terembe az élénk színvilágú, - és
gondolhatnánk, hogy ezáltal kifejezőerejükben is hangsúlyosabb –
akvarelleket. A válasz: azért, mert ennek a kiállításnak a fő üzenetét
ez előbbiek hordozzák.
Általában a fametszetek esetében a legegyszerűbb módon, a fehér
alapszínű papír felületén a fekete vonalakból vagy foltokból
születik a kép. Molnár Dénesnél az alkotások művészi és dokumentum
értékén túl az alkalmazott technika milyensége az, amely
az érzelmi többlet hordozója: nem a papír fehér alapszínén rajzolódik
ki az ábrázolás, hanem az a fekete alapból bontakozik ki.
Ezáltal a kép fénnyel telítődik.
A metszés nehéz, fizikai erőt igénylő mesterség. Míg a mesterember
csupán reprodukciós munkát végez, addig a
művész érzelmi töltettel is gazdagítja műveit.
Így Molnár Dénesnél a fekete –fehér ellentéte a drámaiság
kifejezőjévé válik, egyszerűsége pedig koncentrálásra késztet. A
metszetek nem egyszerűen csak épületeket ábrázolnak. Ezek a művész
vallomásai: a többnyire függőleges formátumú
rajzfelületet követelő templomtornyok felfelé mutatnak, a felülről
jövő fénytől körülövezve a lelki és szellemi megmaradásnak
reménységét sugallják, a vízszintes és ezáltal súlyos várak a maguk
rendíthetetlen méltóságteljességében a fizikai megmaradás
jelképei.
Erdély (és nem csak Erdély) több évszázados templomai,
erődítménytemplomai, várai nevükben, stílusukban, földrajzi
elhelyezésükben hordozzák és megszólaltatják nemzetünk történelmét.
Molnár Dénesnek ezen szándéka egyértelművé akkor
válik, amikor néhány képen a hátérben feltűnnek az éppen arra a várra,
templomra jellemző kőrácsok, boltzárókövek,
boltozatok címerei, kapuminták, mintegy szervesen beleilleszkedve a
metszet egészébe. A magyar történelem ilyenforma
megörökítése 1988-ban, a falurombolások idején a művész erkölcsi
feladatává vált. Innen dokumentum-értékük. A művész
kitartó szívósággal bejárja, feltérképezi és megörökíti a
Kárpát-medence gyepüvárait, földvárait, templomait, erődítményeit,
kegyhelyeit. Később ezeket – immár nyomtatott formában is – albumokba
rendszerezi, rövid ismertetőt ír, térképet rajzol.
Lerajzolja, feljegyzi, tanítja mindazt, ami Erdélyben az utóbbi 40 év
alatt többnyire csak szájhagyomány útján terjedt: a magyar
történelmet.
Az akvarelleknél - a jellemző sajátságos technikának és a színekben
rejlő kifejező erőnek köszönhetően -, a drámaiság helyett
az esztétikai élmény válik hangsúlyosabbá.
Végezetül nem lehet említés nélkül hagyni, hogy Molnár Dénes
többszörösen díjazott grafikus, könyvillusztrátor, karikaturista, a
groteszk realizmus zászlóvivője, számos országos humorgrafikai tárlat
szervezője és résztvevője. Rézkarcai és metszetei, a
fametszetek mellett 30 albumban jelentek meg. Ő festette a szászrégeni
református templom kazettás mennyezetét. Művészeti
lexikona kiadás előtt áll. E korántsem teljes felsorolást követően azt
gondolom, senki sem lepődik meg azon, hogy a művész
tárlatmegnyitóján elhangzott vers szerzője maga Molnár Dénes:
Vadasdi táj
Ott születtem
a bomló szegleten
roskad a felszeg, nyomul a hegy
temetőt hord az idő
és a köralakú tér fogyó házai
a holt temető mellett, a házak is sírok
ingovány a kaszáló, a pincék halúsztatók
én sem maradtam ott, de egy a sorsunk
bűnösként újra meg újra visszatérek
mint képregényként rovom utam a Maros felett
mint lebegő ködöt már sodor a szél
Nap szívja lassan vérem
a hullámokon
leülök halászni, vadászni, madarászni üres tarisznyát
foltozgatni
reménnyel töltögetni
lelkem
melegítenek apró dérkristályok
- Tóth Éva -
1999. március 26., péntek 00:00
|