|
Közösségek a gazdasági-társadalmi kényszer útján
Közösségek a gazdasági-társadalmi
kényszer útján
Hypochonderek, figyelem!
Graphics: D. Hoffer E.
Hála a mindig is empirikus orvostudomány eredményeinek, a
klasszikus és nem klasszikus fertőző betegségek halálozásbeli aránya
lényegesen csökkent a statisztikákban. Ez nem jelent teljes győzelmet,
különösen nem azoknak, akik ilyen betegségekben és szövődményeikben
halnak meg még manapság is. Számukra a százalékok töredékei is száz
százalékot, a mellettük virrasztók számára pedig újabb feladatokat
jelentenek.
Hogyan lehet csökkenteni az ilyen betegségek számát? Nyilvánvaló,
hogy valamilyen szintű tudás, műveltség, intelligencia és befogadó
környezet szükséges ahhoz, hogy ismét előre léphessünk. A probléma
azonban a száraz tudásanyagon felül, melynek híján vannak nagyon
sokan, sokkal komplexebb változásokat igényel, semmint azt egy
cikkecskében meg lehetne fogalmazni.
Azt viszont nyugodtan le merem írni, hogy az ismerethiányban
szenvedő embereket részismeretekkel a teljes kétségbeesésbe lehet
taszítani. Egyik kereskedelmi adónk – más izgalmas, "zaftos" hír híján
– közzétette a "megfázásos, hűléses" betegségek eddig is ismert
egy–a–sok–közül vírusának nevét. Valószínű, hogy nem mérte fel, mit
indít ez a töredék–ismeret egyesek belsejében, de másnap többen
jelentkeztek az orvosi rendelőkben, hogy megelőzzék ezt a "rettenetes
betegséget". Az orvos, kicsit szarkasztikusan, megkérdezte, ha már
ennyire a diagnózis birtokában van az adó, azt vajon nem közölte, hogy
mivel gyógyítsák ezt a vírusbetegséget?
Ugyanez a szülő pedig holnap újonnan náthás gyermekét beviszi a
többiek közé, esetleg "bekúpozva" és ott ezer más betegséget
terjesztve dönti ágynak a kevésbé ellenállókat. Hogy ne mondjam, talán
kényszerítve teszi mindezt, mert harmadik táppénze esetén kilátásba
helyezik elbocsátását. Erről nem beszélt a TV–adó. Nem beszélt arról,
hogy a közösségek nagy része gazdasági–szociális kényszer révén
működik (nincs más, nincs gazdasági alternatívája, nem egyénre
formált, hamisan feladatcentrikus és szint-orientált, stb.,stb.),
aminek ismét körkörösen a gyerekre rárakódó társadalmi okai vannak.
Persze, erről másoknak illene tudni, akik a szocializmus kétkeresős
családmodelljét olyan "sikeresen" átmentették a kapitalizmus jelen
körülményei közé.
Ahogyan a klasszikusok féltek az "egykönyvű" emberektől, úgy
félelmetesek az "egyismeretes", "TV–felvilágosított", részismerettel
bíró polgárok. Mert minden ismeret csak akkor ér valamit, ha az a
mások érdekét is felismerve, szilárd, általános alapokon nyugszik.
- DI -
1999. november 26., péntek 00:00
|
