|
Egyesült Magyarország
Egyesült
Magyarország
Sopron, nyitott város
Szégyenben maradtam. Nem először, és gondolom, nem is utoljára.
Augusztus vége felé egy esti unokatúráztatás alkalmával, ami alatt az
értendő, hogy beülünk a kényelmes kocsiba egy vacsora előtt vagy
éppen
után, s a dolce farmiente állapotában gurulunk körbe Sopronban, és
magyarázzuk azt, amit úgyis csak 40 év múlva fognak igazán megérteni:
milyen szép helyen is lakunk!
Éppen a Szent Mihály Templom vízköpőinek működését magyaráztam 3
és 6 éves unokáimnak. (Tetszenek tudni, hogy minden vízköpő hátán van
egy vízvezető vályú, amit alulról úgysem lehet látni, és ez viszi be
a
vizet a vízköpő szájába?)
Ekkor került látóterünkbe a sejthetően értelmiségi, összesen
nyolc
tagú család, hat gyerekkel. Miután az atya látható érdeklődést
tanúsított a látható dolgok iránt, hosszasan magyaráztam neki a
dolgok
látható és láthatatlan történetét, Sopron szépségét, fejlődését.
Miután ezalatt a család nagyobb része ott hagyott
magyarázataimmal együtt, arra gondoltam, milyen jó, hogy nem
idegenvezetői pályát választottam.
Ekkor kérdezte meg a családfő, hogy hol van itt, Sopronban nyílt,
közös használatra szánt kút vagy csap, és hol van vendéglő, ahol
olcsón
ehetnének a hat gyerekkel. (Ezt keresték mind, akik otthagytak.)
Galántáról jöttek, és nincsenek úgy eleresztve. Melyik a legrövidebb
út
stb., stb.
Hiába hívtam őket hozzánk inni és vacsorázni, ők nem jönnek, mert
hat gyerek az hat gyerek. Kiderült, sajnos csak később, hogy amikor
én úgy gondolkodtam, hogy az olcsó alapanyagú ételek olcsók, a
valóságban különlegességként kerülnek forgalomba, akkor is tévedtem.
Később jutott eszembe a temető csapja, ami az egyedüli nyílt
vízforrás
Sopronban (van persze Deák-kút és még források tömkelege az erdőben,
de nem vasárnap este, napnyugta után.)
Talán a szálláshelyben nem tévedtem egyedül, de hogy másodikként
mit ajánlottam volna?
Ezúton üzenem a város vezetőinek, hogy sürgősen nyomtassanak
szórólapot, ahol gondolnak magyar honfitársaimra, akiken én nem
tudtam
segíteni. Legyenek nyílt kutak, ahol a vándor hűsül és szomját oltja,
ingyen. Legyenek tojásrántottára, ham and eggs-re, darás tésztára
kovászos uborkával, zsíros kenyérre berendezkedett helyek és
egyszerű,
tiszta szállások tízezer forint alatt, hogy legyen hol álomra hajtani
a
fejét a fáradt magyar vándornak, aki még nálunk is szegényebb. Mert
mi
vendégfejésre, nem vendégvárásra berendezett város vagyunk.
Mi már tanultunk magunkból: úgy rendezkedtünk be, hogy máshova
csak annyi napra megyünk, amennyi az évi spórolt pénzünk, vagy ahol
egy nap
alatt megfordulunk. Nem kérünk vizet, mert viszünk márkás szódát
durranófélben a kocsiban és szendvicset, mert minden más
megfizethetetlen. De képzeljük el azt a helyzetet, amikor valaki
velünk jár ugyanígy. Nem igaz, hogy ilyen nincs! Én találkoztam
velük,
és alulmaradtam. Nem is a tehetetlenség bánt, csak az, hogy nem
segítettem igazán... Azt inkább ne részletezzük, mit köptek álmomban
rám a Szent Mihály Templom vízköpői!
- DI -
2000. augusztus 29., kedd 00:00
|
