Szombaton délután 3 órakor - mérsékelt látogatottság mellett - tartotta Gion Nándor író-olvasó találkozóját a soproni Városi Könyvtárban. A mérséklet siker úgy tíz hallgatót jelentett, persze nagyon megszállottnak vagy elszántnak kellett lenni ahhoz, hogy a rekkenő hőségben (közhely, jól van na) a meleg könyvtárszobába feszegesse be magát az ember. Fogjuk a melegre, bár az is tény, hogy manapság a hasonló események, dedikálások igen kis sikernek örvendenek. Szó se róla, a legtöbb dolog, amit az említett időpontban tenni lehet,jóval kevesebb energia befektetését igényeli, és kézzelfoghatóbb eredményt hoz. Például le lehet barnulni.

Gion Nándor és Müller Imréné könyvtárigazgató

Az esemény az Ünnepi Könyvhét keretében jött létre, ahol az író a Jéghegyen szalmakalapban című kötetét mutatta be, amely teljes eddigi novellaíró munkásságát átfogja. A könyv érdekessége, hogy változtatások nélkül, eredeti terjedelemben olvasható benne az író első, 1972-ben kiadott, azután központilag gyorsan elsüllyesztett novelláskötete.
Az öt éve Magyarországra települt vajdasági író lassan kóstolgat a hazai közélet-élet mechanizmusokban, ahogyan ő is elmondta, kicsit tartózkodóan. Nézőpontja egyesíti magában a külső szemlélő és a a szereplő élményeit, így írásait olvasva visszaigazolást nyerhetünk mindennapjaink - számunkra már fel sem tűnő - visszásságaira. "Gion Nándor válogatott novellái, akárcsak nagy sikerű regényei, a bácskai és a vajdasági élet arcát, emberi sorsokat formáló törvényeit ábrázolják kegyetlen realizmussal, amelynek azonban talán legszembeötlőbb vonása, hogy nagy mesélőkedvről tanúskodó történeteiben hiteles módon jelenik meg az élet abszurditása, vagy ha tetszik: szürrealitása, az a valószínűtlenség, amely részint....". Meg ilyenek.
A találkozó első fél órája után a beszélgetés más - irodalmi szempontból érdektelen - fordulatot vett, a Vajdaságban, és általában az ex-Jugoszláviában uralkodó körülményeknél állapodott meg. Gion Nándor ezúttal politikai jóstehetségét csillantotta meg, anekdotázott egy kicsit a háborúról, miközben lomha cseppek kúsztak a halántékomon, lefelé. Egyébként a történet érdekes volt, csak nem értettem, mi köze a találkozóhoz. Mielőtt azonban a társalgás túlságosan politikai közhelyek puffogtatásba torkollott volna, az író egy ügyes fordulattal a kultúrához kanyarodott vissza, néhány szót ejtett, majd nikotinhiány okán zárta a találkozót. A beszélgetés véget ért, többen rágyújtottak, majd a hallgatóság lassan hazaindult a délutáni melegben. Mind a tíz.
Gion Nándor egyébként a kortárs magyar próza igen jeles művelője. De ez az írás most az író-olvasó találkozóról szólt - aki Gion műveire kíváncsi, olvassa őket. Jó hűvös szobában -, vagy akár jéghegyen, szalmakalapban.
- Zs88 -
Fotó: Németh Péter