Ezekkel a szavakkal – előtte pedig fuvolajátékkal és verssel – nyitották meg április 26-án, délelőtt 11.00 órakor Gaál András Csíkszeredában élő festőművész kiállítását. A soproni Erdélyi Házban – Fövényverem u. 15. – megrendezésre kerülő tárlat egy, Sopronban már korábban is kiállító művész képeit tárja a nagyközönség elé. A többnyire erdélyi tájakat ábrázoló képek hangulatosan követik egymást a fehér falakon.
A bemutatott képek olajjal és pasztellel készültek, az ábrázolás minősége mégis egységes. Az olajképeken a festőkés nyomai jól láthatók. Ebből a technikából adódnak a síkokból építkező, tiszta – keveretlen – színekből álló felületek, melyek a festőkéssel virtuózan bánó művész kezében erdőkké, dombokká, völgyekben megbúvó házakká alakulnak.

"A legtöbb képének fő jellemzője a dinamikusság és a tiszta, erős színek." A dinamizmus szinte minden képén a komplementerek – sárga-kék, vörös-zöld – egymás mellé rendezésével jön létre. A művész bátran alkalmazza a nem megszokott színkontrasztokat is: sárga-lila-bordó-kék színek kavalkádja hozza létre a kompozíciókat. "A feszülő formák, jellegzetes kék színek végigvonulnak legtöbb képén. Ez a tiszta, kék szín csak a magas hegyekben figyelhető meg, mint érdekes természeti adottság és a tiszta levegő fénytörésével magyarázható."

Összesen két figurális képet láttam a kiállításon, melyek konkrétságukkal új élményt nyújtanak az – ábrázolás terén talán kissé egysíkú – tájképsorozatok között. Az egyik festményen egy fiatal lány arcképe jelenik meg; a hanyagul "feldobott" színek rengetegéből bontakozik ki a modell. Az arc ábrázolásához használt néhány, jól elhelyezett színfolt sokkal hangsúlyosabbá és kifejezőbbé válik mint a ruhát síkba taszító színek kuszasága.

Fiatal lány

Ez a kettősség azonban eltűnik a Festő című képről, ahol az ügyesen elhelyezett színek, a szinte csak jelzésszerűen megjelenített háttér hagyja érvényesülni a munkájába temetkező alkotó vonásait.

Festő

A pasztellkréta használata – a kiállításon látott művekből ítélve – több lehetőséget nyújtott az alkotó számára. Itt sincs szó a természeti környezet, a valóság szolgai lemásolásáról, de az ábrázolás konkrét dolgokkal egészül ki: kerítés- és házrészlettel, felszántott dombokkal, mezőkkel. A kompozíció összefogottá válik. "A képek által sugallt gondolatok ugyanolyan tiszták, mélyek és súlyosak, mégis a magasba törnek, mint a kéklő Hargita és a mélyzöld fenyvesek."