|
Molnár & Más
Molnár & Más
Molnár Sopronban
Mától, október 9. estéjétől, a premiertől, bővül a Soproni
Petőfi Színház repertoárja, mégpedig Molnár Ferenc Játék a kastélyban
című háromfelvonásos anekdotájával.
Egy elronthatatlan klasszikust láthat a soproni közönség,
élvezheti a molnári bölcs humort, a "játék a játékban" háromszoros
kísérletét, mely ebben a vígjátékban is újra és újra csodálkozásra
késztet merészségével, könnyedségével és színpad-ismeretével. Nem
véletlenül vívott ki már életében nagy tiszteletet magának az "öreg" a
pesti kávéházakat látogató századeleji hírességek között. Brilliáns
volt, kisujjában volt a "szakma" és ritka nemzetközi sikert tudhatott
magáénak.
Sopronban is élvezhetők a poénok - bár van egy-kettő, ami nagyobb
csattanót, kis visszatartást igényelne. Nagy szerencséje az
előadásnak, hogy Berényi Gábor nem távolodott el túlságosan a nagy
elődök megoldásaitól. Ami egyértelműen nem megoldott ebben a
rendezésben, az a bevezető jelenet unalmassága, vontatottsága és a
szomszédos szobában zajló Annie-Almády párbeszéd idején a színpad
üressége. Talán ettől akadozik a két első felvonás, hogy természeténél
fogva viharos, visszatarthatatlanul pergő harmadikkal záruljon az
előadás.
Az ilyen típusú előadások intelligens voltát minden bizonnyal sok
mindenben lehet mérni: most azt emelném ki, hogy minden, ennyire
karakteres szerepeket tartalmazó színműben szinte íratlan szabály,
hogy a szerepet alakító színészek valamennyire "kiegészítik", "saját
képükre" alakítják a szerepet. Ennek megvalósítása sokféleképpen
történhet - de mindig a rendező engedélyével: ahogyan nem túl
kívánatos egy bernáthegyit Beethovenről elnevezni, úgy nem feltétlenül
illik egy ripacs jelenetének közepébe az V. szimfónia.
A szemrontó és túl harsányra sikeredett díszlet félhomályban még
csak elmegy, de a világítás hatására durvává válik. Az egész színpad
nem szerencsésen uralkodó harsányságát a nagy, vörösségével mindent
uraló bőr ülőgarnitúra okozza, mely minden mást háttérbe szorít.
Még szerencse, hogy színészek is vannak a színpadon, akik Molnárt
játsszák!
Szombathy Gyula Turai alakítása jó. Szinte semmi nem marad ki a
szerep kínálta lehetőségekből. Külön szeretném kiemelni az előadás
során tapasztalt tapintatosságát, amikor a többiek sikerét hagyta
lecsengeni és csak utána folytatta a szerepet. Ezzel is bizonyította,
hogy nemcsak a szöveg és szerep, de a darab egészének birtokában van.
Igazi vezéregyéniség, itt is egyszemélyben viszi hátán a darabot.
Benkő Péter Gál alakítása jóval egyszínűbbre sikeredett. A
főpróbán még szöveg-gondjai is voltak, melyek remélhetően a többszöri
előadások során majd eltűnnek, de az ő alakításában kevéssé hús-vér
figura a társszerző. Talán erőteljesebb hanghordozással, csak kicsit
karikírozóbb szerepjátszással jobban megtalálná helyét ebben a harsány
társaságban.
Ivancsics Ilona Annie-ja nem kedvence Molnárnak: ha jól sikerül
az alakítás - sem válik a nézők kedvencévé. A színésznő vállalva ezt a
sorsot egy igazi primadonnát mert alakítani, némely vonását - helyesen
- túlhangsúlyozva, annak minden labilitásával, primitívségével együtt.
Jól megoldott szerep, Ivancsics Ilona sokoldalúságát, tehetségét
bizonyítja.
Ádám szerepe, minden látványos összeomlás és "feltámadás"
ellenére nehéz szerep. A legnehezebb benne az, hogy hihetővé tegye
mindezt azok a nézők előtt, akiket a kulisszatitkokba a szerző
nyíltan beavatott. Boros Zoltán alakítása az egy, teljes hihetőség
kivételével mindenben megfelel a követelményeknek. Nehéz dolog a
külsőségekben egy primadonna igényeinek, ugyanakkor belső értékekben
egy zeneszerző figurájának egyaránt megfelelni. Semmi esetre sem marad
el bármely Ádám alakítástól a színmű történetében!
A darab végén a legzajosabb közönségsikert kétségtelenül
Kőszegi Ákos Almády alakítása váltotta ki. Kőszegi Ákos magára
vállalta teljes mélységében ennek az unszimpatikus figurának a
teljességét - Isten mentsen meg mindenkit, hogy a valóságban csak a
nyomai is benne legyenek! Viharos alakítás, sok extrovertált,
külsődleges, de a szerepre joggal ráfogható megoldással. Le merhetem-e
írni, hogy a tetszésnyilvánítás a közönséget is minősíti? Erről,
lehet, a másik oldal hivatott nyilatkozni.
A szerepek kiegyensúlyozatlanságát jól jellemzi a két szélsőséges
epizódszereplő annyira eltérő megformálása: S. Tóth József
titkár-szerepe, aki túlfűtött mozgás- és gesztuskényszerében már
kicsit kényelmetlen, de a darabon belül még elfogadható, ugyanakkor a
lakáj szerepében Dobák Lajos - érthető módon - egy nagyon
visszafogott, geggel alig-alig próbálkozó, kicsit túl komoly
szereplővel gazdagítja a palettát. Ilyen névvel - Drovnicsek - hogyan
gondolhatott volna Molnár csak ilyenre?
Néhány szó még a jelmezekről és a világításról. A ruhák esetében
egy ilyen klasszikus darabban csak a szereplő alakjára applikálás
jelenthetett nehézséget - ezt jól megoldotta a terevező. A
világításnak inkább csak a hőhatását "élvezhette" színész és néző: a
szereplők, mint egy gőzfürdőben, zsebkendővel szaladgáltak a
színpadon. Talán símább és fényvisszaverőbb felületekkel - lsd.
díszlet - kevesebb fény - és hő - is elég lett volna.
Kellemes három órás szórakozást nyújt Molnár Ferenc darabja a
Soproni Petőfi Színházban. Kikapcsolódásra mindenkinek ajánljuk -
azoknak is, akik a színházat eddig csak kívülről látták. Igazi
"beavató" darab és előadás részeseivé lehetnek a "Játék a kastélyban"
megtekintésével.
Szöveg és fotó (Pluzsik Tamás kamerájával) - DI -
1999. oktĂłber 09., szombat 00:00
|
