|
Felemás érzésekkel
Felemás érzésekkel
Anton Csehov
SIRÁLY
A Radnóti Miklós Színház vendégjátéka a Soproni
Tavaszi Napokon
| Arkagyina színésznő |
Csomós Mari |
| Trepljev, a fia |
Széles Tamás |
| Szorin, Arkagyina bátyja |
Jordán Tamás |
| Zarecsnaja, Nyina |
Schell Judit |
| Samrajev, Szorin intézője |
Szombathy Gyula |
| Polina, a felesége |
Egri Márta |
| Mása, a lányuk |
Szávai Viktória |
| Trigorin, író |
Cserhalmi György |
| Dorn, orvos |
Bálint András |
| Medvegyenko, tanító |
Csankó Zoltán |
|
|
Rendező: Valló Péter
Skizofrén állapot, melynek megoldása majdnem lehetetlen, látványos
szakadék egy előadáson belül. Ez az alaphelyzet, melyet a
színházlátogató a Radnóti Színház vendégjátékán, Sopronban, március
31-én este láthatott. Mintha két részre szakadt volna az előadás. Nem
tudni, szándékos-e a helyzet, de míg a szereplők egyik csoportja
hagyományos Csehovot mutat be a színpadon, addig a másik csoport
valami egészen mást.
Ez önmagában is konfliktushelyzet, a szereplők nemcsak csehovi
módon "élnek el" egymás mellett, de minden találkozásukkor észlelhető
egy olyan feszültség, melytől a mondanivaló kárt szenved. Ez tűnik az
előadás egyik alap-problémájának.
A másik a kidolgozatlanság, mely elsősorban az utóbbi, a nem
hagyományos játék szereplőit "sújtja". Mintha nem lett volna idő annak
megbeszélésére színész és rendező között, hogy mit és milyen
eszközökkel (lehetőleg autentikusakkal) kell-lehet elérni ezen az
előadáson belül. Koncepciótlan vagy zavaros koncepcióval megvalósult
monológok, követhetetlen, ugrás-, sőt kihagyásszerű változások
nehezítik a néző dolgát.
Pedig sok érdekességgel és sok értékkel is szolgál ez az előadás.
A kis-színpad megvalósítása nagyon érdekes és életszerű, a
megvilágítások - bár lassan azt kell mondanom, hogy Valló Péternél
megszokott - erős élfényekkel történnek, élményszerűek. Hadd emeljek
ki két jelenetet: az egyik Trigorin és Mása ivójelenete az asztalnál,
és a kártyajáték ugyancsak az asztalnál: egészen különlegesen jól
sikerültek, festőiek.
Érdekes, viszont ellenkező hatást vált ki az egy jeleneten belül,
sőt két különböző hangulatú mondat között változtatott erejű
megvilágítás: inkább a szájbarágó jelleget erősíti, semmint a
mondanivalót szolgálja.
Nagyon jó a színpadkép: modern, mégis sok lehetőséget hordozóan is
autentikus, nagyjából egységes, jelzésszerű részleteinek asszociatív,
felhívó jellege "jól ül" a bevilágítások mellett. Az ellenkező véglet:
szegény ember vízzel főz, de Fekete István szóhasználatával a
"niklikerekes", talán legújabb típusú SZTK - bocsánat -, TB-tolószék
talán mégsem Csehovhoz tartozik.
A ruhatár nagy része nem zavaró, vannak ruhadarabok, melyek talán
helyettesíthetők lennének, például a modern, vízhatlan
halász-horgászruha.
A korhű alakítások között az első mindenképpen Bálint Andrásé.
Szépen megformált, átgondolt, olyan biztonsággal, állandó jelenléttel,
a reflektorok érintő fényében különösen kiugró mimikával,
testbeszéddel, mely példaszerű. Klasszikus alakítás, méltó a szereplő
nevéhez.
Hasonlóan klasszikust nyújt, és csaknem ugyanilyen szinten Csomós
Mari és Cserhalmi György. Amíg Bálint András szerepformálását látva a
nézőben fel sem merül a gondolat, hogy az agnosztikus orvost másként
is meg lehetne formálni, addig az utóbbiaknál nem ennyire egyértelmű a
helyzet. Szerepük így is telis-tele van nagyon szépen, mutatósan és
érthetően megoldott konfliktussal. Kettőjük kapcsolata teljes
összetettségében mutatkozik meg az előadás során.
Szeretném kiemelni Csankó Zoltán tanár-alakját, mely csaknem
teljességében megjeleníti mindazt, amit Csehov ebbe a figurába
belegyúrt.
A Samrejev család megformálói is mind egyéniségek, és ez
élvezhetően ki is derül a darab folyamán. A nőalakok közül az
egyszerűbb az anya alakja. Egri Márta kedves és kevésbé bonyolult
eszközökkel dolgozik, de az orvossal való jelenetben ennél jóval
többet is felvillant. Szávai Viktória szerepformálását is elbírja az
előadás egésze. Annak a kérdéses egységnek a határán mozog, ügyesen
lavírozva, melyen az egész színrevitel egysége múlik. Szombathy Gyula
intézője a maga harsányságával, egyértelmű és határozottan körülírt
felfogásával jó kontrapontja a többi szereplő valós-mondvacsinált
bonyolultságának.
Jordán Tamás alakítása ezen az estén kicsit halványabbra sikerült.
Minden szereplő valamilyen módon egészet nyújtott azon a felfogáson
belül, mely számára választatott, de Szorin alakja nem volt teljesen
meggyőző. Tudom, hogy egy öregebbre fogott ember megjelenítése a
színpadon hálásabb lett volna, és a huszadik század végén egy hatvan
évesnek mondott ember alakja általában másként is néz ki, mint a
Csehov szándéka szerinti. Ezen élethelyzetek között őrlődik Jordán
Tamás, egy vegyes és nem mélyreható "keveréket" választva a
megoldások lehetséges csoportjából.
Utoljára hagytam a számomra legproblémásabb két alakítást: Schell
Juditét és Széles Tamásét. Külön-külön és más irányban "lógnak ki" az
előadásból. Közös bennük, hogy érdekes, kissé túl hangosra, de
tartalmában jól sikeredett első darabfél-beli megjelenés után nem
sikerült a néző számára magyarázható módon eljutniuk a tetőponthoz.
Schell kedves első felvonásbeli jelenet-részletein, Széles
emlékezetesen szép fejkötözési jelenetén, főleg annak első felében,
így is látszik a tehetség. A fokozás azonban nem sikerült: a páros
nőtagjánál ez a bizonytalanság már a Trigorinnal való kapcsolat
kezdetén jelentkezik, míg Trepljev életében nagyon extrém a változás a
két év alatt, követhetetlen az öngyilkosságig vezető lelki folyamat.
Érdekes módon éppen szerepében és Széles Tamás - Zarecsnaja
jellemzésében - beszél a nagyon külsődleges, túl sok mozgásról.
Ugyanakkor elsősorban ilyen extrovertált formában ő maga próbálja
elhitetni azt a jóval mélyebben megbúvó alapkonfliktust, lelkivilágot,
mely a tragikus végkifejlethez az alapot szolgáltatja.
Nem mondhatom azt, hogy "hát ilyen volt a Sirály Sopronban". Azt
talán igen, hogy mindez benne volt az előadásban, amit a csaknem telt
házat produkáló soproni közönség láthatott. Örülök a Radnóti Színház
vendégjátékának. Mindig jó egy kis "kitekintés", ami talán a soproni
produkciókat - melyeket igazán csak a többivel egybevetve
értékelhetünk - elhelyezi a művészet örök és nagyon is aktuális
értéklistáján.
Fotó (Pluzsik Tamás kamerájával) és szöveg
- DI -
2000. április 01., szombat 00:00
|
