|
SzínházVilág |
|
Színházunk bemutatta
Színházunk bemutatta
Jacques Deval: Tovaris
Vígjáték számos tragikus elemmel
három felvonásban és négy képben.
Játszódik Párizsban 1933-ban.
A szerző eredeti neve Jacques Boularan (szül. 1895.)
| Fordította: |
Vaszary János |
| Mikhail Alexandrovics
Uratief |
Kőszegi Ákos |
| Tatjana Petrovna Uratief |
Ivancsics Ilona |
| Arbeziat Charles |
Benkő Péter |
| Arbeziatné (Fernande) |
Molnár Zsuzsa |
| Helene |
Törtei Tünde |
| Georges |
Boros Zoltán |
| Gorocsenko |
Nagy Gábor |
| Dubief |
Tándor Lajos |
| Dubiefné |
Gróf Katalin |
| Louise |
Rácz Brigitta |
| Martelleau |
Urmai Gábor |
| Berenski gróf |
Lázár Csaba |
| Lady Karrigan |
Urbán Andrea |
| Házmester |
Kernács Péter |
Díszlet: Székely László
Jelmez: Kardos Anikó
A rendező munkatársa: Kernács Péter
Rendező: Szombathy Gyula
Miután a darab személyi és történeti vonatkozásait az előzőekben felvázoltuk, nincs más dolgunk, mint
konkrétan a Soproni Petőfi Színház előadásáról beszélni, azt bemutatni
olvasóinknak. A darab történeti körülményei - akár a mostanában
"felfedezett" magyar nemesség helyzete, mondjuk, az ötvenes években -,
sok furcsa, kesernyésen humoros szituációt rejtenek. A színmű
megtekintésekor az elsődleges kérdés az, hogy a színreállítónak a
darabban konkrétan benne rejlő lehetőségeket mennyire sikerült
megvalósítania, másodlagosan pedig érdekes lehet, hogy mindehhez a
szereplők és rendezői elképzelés révén mit sikerült hozzátennie?
A díszlet- és jelmeztervezők dolgát meg is könnyíti, de meg is
nehezíti a körülmény, hogy a darab írója rendkívül részletes,
aprólékos színpadképet ír elő minden felvonáshoz és képhez, egyben
nagyjából a szereplők ruhatárát is jellemzi. Mindez persze azon
klasszikus demokráciákban, ahol az ilyenfajta egzisztenciavesztés
szinte elképzelhetetlen, szükséges is. Mi azonban ilyen téren "első
kézből vagyunk értesültek".
A díszlettel nincs is különösebb gond: minden a helyén van, az
eszköztár rejtette technikai malőröket persze minden társulatnak
Murphy törvénye szerint a próbák során végig kell szenvednie, de ha
"bejön", sok nézői reakció kiváltója lehet.
A ruhatárral már vannak apróbb-nagyobb problémák. Az, hogy egy
ruha elszabott-e vagy sem, hogy egy díszruha megfelelő-e vagy sem,
csak ízlés kérdése is lehet. Ha egy ruha "túlkarikírozó", az már
feleslegesen "húzza" el a figyelmet a történet fő vonalától. De ha egy
nagyhercegnő 1933-ban "nejlon" kombinéban és alsóneműben ugrabugrál
egy ágyon, attól már csak csuklani lehet... A kulisszák íratlan
törvénye, hogy a ruhatervezővel, különösen minden színésznőnek,
ajánlatos jóban lenni!
A rendezői felfogás tiszta, és ragaszkodik a darab által bőven
nyújtotta lehetőségekhez. Ha arra gondolok, hogy minden előadás
valamennyire "hozott anyagból" valósul meg, azt hiszem, a rendezés
egyik legnehezebb feladatára célzok. Mindemellett látszik a gondos
kimunkálás, a történések "vezetése", a gyakorlott komikus tiszta
szándéka, hogy színész kollégáit minél több tapshoz próbálja
"hozzárendezni", ugyanakkor valamiféle egészségesnek mondható
egyensúlyt megkeresni a szereposztás és a szcenika hierarchiájában.
Ahelyett, hogy a szereposztáson végigzongorázva egyenként vennénk
nagyító alá a szerepek formálóit, hadd emeljem ki a két, véleményem
szerint legjobban sikerült alakítást. Az egyik Kőszegi Ákos, aki az
emigráns herceg hűséges alakításával az egyik legárnyaltabb személyt
jeleníti meg a színen, a másik pedig Nagy Gábor, aki most sima
modorával az annyira ismert, kultúrkörökben is elfogadott vad tovarist
személyesíti meg. Ez utóbbi alakítás komolyságát avval is tetézi, hogy
olyan környezetben teszi mindezt, ahol nagyon is ismertek a
gyakorlatban a gorocsenkók.
Nem állíthatom, hogy jól ismerem a mai magyar színészeket. Kicsit
meg is döbbentem, amikor a darab olvasása során próbáltam kialakítani
magamban egy képzeletbeli szereposztást. A férfi szerepekkel még
valamelyest boldogultam, de a női szerepeknél csak megálltam
el-eltűnődve, és arra gondoltam, hova lettek azok a nagyasszonyok,
akik valóban a színpad nagyhercegnői tudtak lenni, nem harsányan, nem
sok mozgással, csak árasztva maguk körül azt a méltóságot, ami egy
ilyen darabnál alig nélkülözhető.
Hála a darab szövegének és helyzetkomikumainak, az előadásokat
látogató nézők minden bizonnyal sokat fognak nevetni, kinevetik
magukból mindazt, amin nem is olyan régen még csak sírni lehetett.
Nevetve mégiscsak könnyebb, akár Cyranóval együtt is:
"Mert magamat kigúnyolom százszor is, ha kell, de hogy ezt más tegye,
azt nem tűröm el!"
- DI -
2000. február 26., szombat 00:00
|
|
|
