|
Beszélgetés Bács Ferenc színművésszel
„Istenem... én ilyennek
születtem”
Beszélgetés Bács Ferenc színművésszel
A nagyszebeni születésű, két évtizede Magyarországon
élő Bács Ferenc színművészt aligha kell bemutatni az olvasóknak. Hogy ezúttal
mégis megtesszük, annak egyetlen oka van: a népszerű színművész az idei
évadban gyakran fordul meg a Petőfi Színház színpadán, a város utcáin.
Nehéz lenne felsorolni a darabokat, amelyekben láthatta
őt a nagyérdemű. Emlékezeteset alakított a Fizikusokban, Az ifjúság édes
madarában, A vörös grófnőben, az Éjjeli menedékhelyben, Az ember tragédiájában,
a Sok hűhó semmiértben, A ménes-gazdában, a Forró mezőkben, a Víkendszerelemben.
– Huszonkét évvel ezelőtt telepedtem volna le
családommal Miskolcon, de mivel ott nem kaptunk lakást, Győrbe költöztünk,
ahol otthont, ugyanakkor szerződést is kaptam az új színházban. A nyitódarabban,
a Fáklyalángban játszottam Görgeyt. Alig telt el egy esztendő, meghívtak
a Vígszínházba. A lehetőség szakmai előrelépést, a magánéletemben újabb
év múlva válást hozott. Barátságban váltam el feleségemtől és nevelt fiamtól,
aki ma urológus orvos. Én pedig Katalin lányommal éltem tovább. A Vígszínház
után a József Attilába kerültem, ahol fantasztikus darabokban játszottam
például Bánsági Ildikóval, Ruttkai Évával. Később szabadúszó lettem, számos
társulatnál vendégeskedtem, majd utam Miskolcra vitt vissza. Közel harminc
játékfilmben szerepeltem. Nyerges Ferenc barátom menedzselése révén zenés
műsorral jártam az országot. Szentirmai Ákos zenész közreműködésével nyolc
hónap alatt száz előadásom volt. Óriási élményt jelentett a közönség közelsége,
sokat adtam, s ennek sokszorosát kaptam.
– A miskolci, a győri, a budapesti után most
a soproni közönség is megismerheti Bács Ferencet.
– Boldogan mondtam igent az általam nagyra becsült
Mikó István színidirektor meghívására. Két szerepre szerződtem. A Vidám
kísértetekben és Örkény: Tóték című tragikomédiájában láthat a közönség.
– A színházon kívül van egyéb kötődése Sopronhoz?
– A győri színház társulatával gyakran megfordultam
a városban. Munka után volt alkalmam megismerkedni a várossal. Dr. Berényi
János, a GySEV elnök-vezérigazgatója húsz éve igen jó barátom. Az ő révén
szintén gyakran megfordultam a csendes és nyugodt, ékszerdoboznak nevezett
Sopronban.
– A már említett szerepein kívül milyen
egyéb fellépésekre készül?
– Folyamatosan szinkronizálok. Vágó István népszerű
Csalóka műsorában szerepelek, de önálló estre is készülök. Vár rám néhány
közönségtalálkozó, meghívtak egy kultúrház avatására, s ki ne feledjem
a Tóték darabot, amelyre már lázasan készülök.
– Hogyan tanulja a szerepeit?
– Ez többnyire a rendezőtől függ. Ha a rendező
jól ismeri a darabot, tudja, mit akar, akkor könnyű a tanulás. Ellenkező
esetben nehéz a színész dolga. Olvasgatom a szerepemet, de leginkább a
próbákon, a cselekményeken keresztül rögzül a szerep.
– Drukkos?
– Szerintem nincs olyan színész aki ne lenne
drukkos. Persze ez csak addig tart, amíg be nem lépünk a színpadra és az
első fény ránk nem esik. A színpadon a legrosszabb fizikai állapot is megszűnik,
nem fáj a fejünk, elmúlik a bánat, a szülési fájdalom... Az emberi szervezet
csodálatosan reagál a koncentrációra. Nem Bács Ferenc, hanem Charles, vagy
Tót úr lép a közönség elé.
– Meg lehet tanulni ezt a szakmát?
– Az az érzésem, ezt a szakmát tökéletesen tudni
nem, csak próbálgatni lehet. Idővel aztán beleívódik az ember idegrendszerébe.
A színész valójában addig él, amíg színpadon van és az emberek beszélnek
róla. Páger Antal, Gobbi Hilda, Bulla Elma máig is él, mert nem csak a
szakma, a közönség is emlegeti őket. Az igazán nagyok a szívekben élnek.
– Bács Ferenc láttán, hangja hallatán gyorsabban
vernek a női szívek...
– Istenem... Én ilyennek születtem, ilyenné tett
a szakma. Ami a hangomat illeti, megtanultam bánni vele. Ezt a képességemet
egyébként a marosvásárhelyi színművészeti főiskola hallgatóinak is igyekeztem
tovább adni. A színészetért élek, szeretném mindaddig folytatni, amíg jól
csinálom, amíg szükség van rám és hívnak.
– Mit adott a színészet?
– Mindent, ami egy emberrel megtörténhet. A legrosszabb,
a legkeserűbb pillanatokon keresztül a legcsodálatosabb magaslatokba repítő
érzéseken át mindent megéltem.
– Miért lesz valaki színész?
– Ez sokféleképpen magyarázható, ugyanakkor nehéz
visszavezetni bármire is. Én például két évig orvosi egyetemre jártam Marosvásárhelyen.
Otthagytam és színi pályára mentem. Bizonyos belső erők vezérlik az embert.
Úgy érzem jól tettem, hogy kö-vettem megírt sorsomat. Mert minden nehézsége,
minden gyötrelme, keserűsége és buktatója ellenére a színészetben találtam
meg önmagamat. Vannak pillanatok, amiket semmilyen más hivatás, mesterség
nem tud adni, csak a színészet.
– Ha orvos lett volna, „csak” gyógyítana. Színészként
viszont lehet orvos, mérnök, tanár, koldus, családapa, gyári munkás, vagy
híres énekes.
– Ez igaz. De tudja mi a nagy különbség a mesterségek
között? Ha valaki orvos, közgazdász, vagy kőműves, az egy életen át ezt
űzi, ezért kapja a fizetését. A színész viszont csak akkor tud dolgozni,
ha szerepet kap. Kiszolgáltatott pálya, hiszen csak úgy képes létezni,
ha szerepel, ha látják. Amennyiben nincs alkalma megmutatni önmagát, mit
sem ér a tehetség, a rátermettség. Ezt a pályát gyakorolni kell, ebből
ki lehet zökkenni, ezt el lehet felejteni.
– Mindezek ellenére van szerepálma?
– Jobb, ha nincs, akkor nem érheti csalódás a
színészt. Egyik professzorom szokta mondani: „Ferikém ne legyenek szerepálmaid,
jobb ha egy rendező elképzeléseiben vagy jelen”. Legtöbb esetben a rendező
tudja, mire alkalmas a színész. Minden darab egy társasjáték, egyformán
fontos mindenki, a rendező, a színész, a kellékes, a műszakiak, a sminkes.
Mindannyian a közönségért vagyunk. Viszont a színész képviseli a közösséget,
helyzeténél fogva úgymond ő aratja le a babért, amelyért sokan, sokat tettek.
Én mindig színész vagyok. A hétköznapokban úgy élek akárki más. Nem színészkedem,
nem színlelek. A színházban esténként azonban kissé elemelkedem a földtől...
Török
Magda
2000. december 08., péntek 09:19
|
