|
A más szemével |
|
Lipták Béla professzor felejthetetlenül tanulságos elemzése
A „Magyar Lobby" újévi gondolatai Lipták Béla professzor üzenete
Az alábbiakban ismertetjük Lipták Béla professzornak, az USÁ-ban működő „Magyar Lobby" vezérének mélyenszántó és becsületes egyenességgel kimondott gondolatait. A Magyar Lobby százezrekre menő rendes és pártoló tagjaival az amerikai és más külföldi kormányok korifeusait tartja lábujjhegyen nap mint nap leveleivel, távirataival, cikkeivel, kérve vagy követelve, hogy a nagyvilág ismerje meg és
tegye magáévá a magyar érdekeket. Lipták Béla professzor elévülhetetlen érdemeket szerzett zseniális gondolkodásmódjával és
mellébeszélés nélküli, lényegre törő akcióival. Az alábbi - nem teljes
terjedelemben közölt - cikk minden olvasó (sőt cikkíró) számára tanulság!
Újévi gondolatok
Dátum: 2001. január 1. 20:39
EMBERSÉGÜNK, MAGYARSÁGUNK
Mielőtt a mi rendhagyóan magyar gondjainkra térnék, mielőtt összefoglalnám, hogy - innen, az Egyesült Államokból nézve - milyen jelenségek tűnnek fékezni a magyar kibontakozást, miért gyógyul oly lassan a magyar tudat, miért oly göröngyös a lábraállás útja - mielőtt ezekre a kérdésekre térnék, előtte szeretnék megfesteni egy nagyobb, egy átfogóbb képet az emberiség egészének helyzetérôl, tudati állapotáról ma, a 21. század kezdetén.
VÁLASZÚTNÁL AZ EMBERISÉG
Zsigereinkben érezzük, hogy utat tévesztett a modern civilizáció, hogy az
emberi fejlôdés egy szakaszának végéhez közeledünk, hogy valami új, valami
más következik. A régi világrend már véget is ért, de még nem tudjuk, mi
követi azt? Az iparosodott világ nyitott társadalmai erkölcsi vákuumban élnek,
mert a szabad polgárok önzésének és kapzsiságának nem szab határt a morál.
Ugyanakkor az elmaradottabb országok zárt társadalmaiban eluralkodott a
törzsi háborúság és a vallási fanatizmus. Miközben elítéljük a vallási
türelmetlenséget, közben azt is tudjuk, hogy egy közösség értékrendje,
hitvilága az a habarcs, mely összetartja a társadalmakat, hogy a vallás adja
az egyén világképét, mely nélkül nem teljes ember az ember.
Az iparosodott országok nyitott társadalmaiban élô polgároknak nincs
egységes világképük! Napról napra élik átgondolatlan életüket, lelkükben
zűrzavar vagy vákuum. Az ilyen, erkölcsi normák nélküli társadalom nem képes sem felismerni, sem megoldani az emberiség problémáit, legyen az a
túlnépesedés, környezeti rombolás, atomveszély, éhínség vagy genocídum. Így
fennáll a veszély, hogy a bajokkal strucc módjára nem törôdô társadalmak
idôvel önmagukat is szétrombolják vagy megmérgezik!
Szomorú lenne, ha az emberiség csak a nyitott társadalmak erkölcsi
vákuuma és a zárt társadalmak fanatizmusa, törzsi gyűlölködése között
választhatna. Szerencsére nem ez a helyzet. Itt az ideje, hogy magunk megett
hagyjuk mindkettôt, hogy tovább haladjunk az emberi fejlôdés útján,
megformálva az egységes új világképünket, melynek egymást kiegészítô,
harmonikus részeit képezik a tudomány és az erkölcs. Mielőtt errôl az új
világképrôl írnék, szükségesnek tűnik röviden összefoglalni, hogy milyen is
volt a két korábbi emberi világkép: milyen volt a történelem elôtti
társadalmak emberéé és azt követôen - az emberi fejlôdés második fázisában -
milyen volt a világvallások formálta emberéé.
Korai Civilizációk
A történelem elôtti emberek nem választották külön a vallást a művészettôl
vagy a tudománytól. Az Ô világképük egységes is volt és összhangban is állt
élményvilágukkal, környezetükkel. Sámánjaik benépesítették világukat
démonokkal, istenekkel, ôseik szellemeivel; totemeik révén megmagyarázták a
törzs eredetét, egyszóval adtak nekik egy világot, melyben otthon voltak,
melyben tájékozódni tudtak, mely nélkül gyökértelenül sodródtak volna. A
sámánok adta világkép pontosságának körülbelül annyi jelentôsége volt, mint
amennyi a hangya képének jelentôsége a hegy mibenlétérôl.
Az elszigetelt törzsi közösségek világképe nem befolyásolt mást, mint
a törzs tagjainak viselkedését. Így egyes törzsek békésekké, mások
harciasokká, egyesek vendégszeretôkké, mások emberevôkké váltak. Közös
vonásuk csak egy volt: a másik törzstôl való teljes elszigeteltség. Így a
történelem elötti ember egységes világképét, lelki egyensúlyát éppen a zárt
társadalom elszigeteltsége biztosította.
A népsűrűség és az emberi tudás növekedésével a törzsi világképeknek
is változniuk kellett. Ezeket a világképeket összhangba kellett hozni
egyrészt a szomszédos törzsek világképeivel, másrészt önmaguk növekvô
tudásával, tapasztalatával is. A népsűrűség növekedésével a társadalmi rend
megôrzéséhez is egyre több szabályra volt szükség. Törvények kellettek az
erôszak megfékezésére, a nemi élet szabályozására, majd késôbb a tulajdon és
a közegészség védelmére is. Könnyebb volt az ilyen törvényeket elfogadtatni
és betartatni, ha azokat "isteni eredetűnek", vagy legalábbis misztikusan
ihletetteknek hitte a társadalom.
A Világvallások
Így, ezen szükséglet kielégítésére születtek meg a nagy világvallások
törvényei, parancsolatai, melyek nélkül szétestek volna, anarchiába
süllyedtek volna a társadalmak. A törvények természetfeletti forrása, isteni
eredete eleve tekintélyt adott a törvényeknek, amit aztán csak növelt a
törvénysértôk számára kilátásba helyezett büntetés. A világvallások
megszületésének nem oka, csak következménye volt, hogy biztosították a
társadalmi rendet, mert létrejöttük mélyebb és valódi oka az emberi lélek
rendhagyó igénye a Teremtô szolgálatára, hogy így életünknek értelmet,
magunknak lelki békét, biztonságot teremtsünk.
Ugyanúgy, ahogy a kisbaba gyűjti a tudást, úgy tanul az emberiség is!
Úgy formálódik az emberi tudat, beleértve az eleve létezô (apriori), tehát a
tapasztalatot megelôzô, évmilliók alatt gyűjtött tudat-alatti tapasztalatot
is. Az emberi tudat (mely állandó változásban van) formálja magatartásunkat,
míg viselkedésünk jövônk alakulását szabja meg. Így például az 500 év előtti
felfedezés, hogy nem a Nap forog a Föld körül, nem hozott változást a
világegyetem rendjében (elvégre ez mindig is így volt), de változást hozott a
mi föld-központú apriori világképünkben, mert ettôl (a magunk tudatában)
kevésbé ritkákká, kevésbbé kölönlegesekké váltunk. Ma egy az 500 év
előttihez hasonló változás megy végbe apriori tudatunkban: kezdjük belátni,
hogy bolygónk kimeríthetô, életterünk megmérgezhetô, s ezért
veszélyeztetettek is vagyunk.
A nyugati társadalmak tudata nemcsak változóban van, de el is
veszítette egységes világképét, mert tudományos világképünk sok tekintetben
ellentmondásba került vallásaink tanításaival. Nem csak az olyan ártatlan
apróságok váltak vitathatóvá, mint hogy a Teremtô vajon pénteken, szombaton vagy vasárnap kívánja-e, hogy templomba menjünk, s hogy ott kalapban, de mezítláb, vagy esetleg fedetlen fôvel, de lábbelivel lát minket szívesebben?
Miközben kétségeink vannak az ilyen (s ezeknél sokkal károsabb) tanításokat illetôen, közben azt is látjuk, hogy a tudomány s annak szülöttei, a
technológia és a piacgazdaság (tehát az anyagelvű materializmus) viszont olyan
minôség és morális értékrend nélküli erôk, melyeket csak az önzés és a
véletlen irányítanak, s ezért sokkal veszélyesebbek.
A Tudomány Nem Ateista
Az emberiség tudatában akkor indul majd meg a gyógyulás, amikor sikerül felszámolni az ellentmondásokat a (természetfeletti ihletésű, de ember
alkotta) vallások tanításai és (morális értékrend nélküli, de az isteni
teremtés szabályait felfedezô) tudományos világképeink között. Amikor az elsô
űrhajósok a felhôk felett nem találták Kis Katekizmusaink hárfás
angyalkáit, attól még nem halt meg az Isten, csak az emberi fantázia egyik
szüleménye méretett meg és találtatott alaptalannak.
Az emberiség tudata akkor lesz újra egészséges, amikor lesz majd
megint egységes világképünk, amikor szembenézünk a tényekkel!
Elfogadhatatlan az olyan gondolkodás, hogy az ellentmondásokkal nem kell
törôdni, hogy a tudomány foglalkozzon csak a mindennapi élet kérdéseivel és
hagyjuk a vallásra a természetfelettit, az ember által megérthetetlent. Ez
így helytelen! Helytelen azért, mert igazság csak egy lehet! Még akkor is
egynek kell lennie, ha az az egy igazság felfoghatatlan az ember számára!
Ezért, ha a vallás és a tudomány nem tudnak megegyezni valamiben, úgy
egyiknek vagy mindkettônek tévednie kell! Így például vagy az Isten
teremtette a világegyetemet, vagy nem. Harmadik lehetôség nincs!
A vallás, a tudományok és a művészetek ugyanannak az emberi
állapotnak a különbözô nézôszögei, perspektívái. Ezért ugyanazt a képet kell
mutatniuk, nem lehetnek egymással ellentétben. Nem lehet egészséges lelkületű
az az ember, akinek más a hétköznapi világképe és más a vasárnapi tudata. Ha
hibásak a vallások egyes tanításai, a hibákért nem a Teremtô, hanem a
vallásokat megalkotó Ember felel. Még ha természetfeletti ihletésűek is
vallásaink, mégis abból az emberi világképbôl, tudatból születtek, amelyben
alkotóik éltek, a világképbôl, mely alkotóik korában létezett. Ezért nincs
abban semmi rossz, ha idônként összhangba hozzuk ezeket a vallási tanításokat
tárgyi tudásunkkal, tudományos világképünkkel. Úgy, ahogy az Új Testamentumnak követnie kellett az Ó Testamentumot, úgy abban sincs semmi rossz, ha lelki tudatvilágunkat összhangba hozzuk tudományos világképünkkel.
A Föld-Falu
Az elmúlt 4-5 millió évben az emberi kiválasztódást, fejlôdést a természet irányította. Azok a törzsek és kultúrák maradtak meg, melyek a természettel összhangban, annak törvényeit elfogadva éltek. Az emberi fejlôdés eme elsô szakaszában nyersanyag- és energiaforrásaink mind olyan kimeríthetetlen forrásokból származtak, mint a mezôgazdaságot tápláló napfény. Az elsô alapvetô változást a XIX. század hozta, amikor az izomerôt gépekkel kezdtük helyettesíteni, s gépeink kimeríthetô energiaforrásokat (szén, olaj, gáz, atom) kezdtek használni. A második alapvetô változást napjainkban éli át az emberiség, amikor elkezdtük az emberi agyat az érzelem és erkölcs nélküli számítógépekkel helyettesíteni.
Így ma már eleget tettünk, sôt túlteljesítettük a Biblia parancsát:
benépesítettük, illetve túlnépesítettük a Földet, és uraivá is váltunk a
Természetnek. Azzal, hogy ma már nem a bölcs természet, hanem mi magunk
irányítjuk fejlôdésünket, új korba lépett az emberiség. Mostantól már nem a
természetes kiválasztódás, de mi magunk formáljuk a jövônket. Ezért is olyan
fontos, hogy döntéseink helyesek, tetteink idôszerűek legyenek. Ezért olyan
fontos, hogy ne engedjük fel az emberiség szekerének bakjára a véletlent, az
önzést vagy a kapzsiságot. A veszély nem az, hogy tönkretesszük a Földet,
megöljük a természetet, mert erre nem képes az ember. Arra viszont képesek
vagyunk, hogy magunkat megmérgezzük, hogy leromboljuk azt, amit az emberiség az évezredek folyamán maga körül felépített és magán belül nemesített, nemesedett.
A természet törvényei bölcsek, idôtlenek, az emberéi nem
szükségszerüóűen azok. Míg a plutónium felezési ideje 24,000 év, míg 2000 évig
tart az óceán vizének egyszeri körforgása (és így csak 2000 év múlva ismerjük
majd meg a ma kibocsátott mérgek összhatását), addig az ember csak pár
emberöltôben gondolkozik. A természet nem ismeri a szemetet, a természet
mindent (még az embert is) lebont alkotó elemeire. Ugyanakkor az ember csak
termel és kidob, szeméthegyeket teremt, de a lebontással, az
újrafelhasználással alig törôdik.
Tudatában vagyunk emberi gyengeségeinknek! Tudjuk, hogy a Föld
jövôjének rossz kormányosa az ember; ez okozza a jövônket illetô
borúlátásunkat is. Az is hozzájárúl borúlátásunkhoz, hogy világképeink
gyakran idejétmúltak vagy értelmetlenek. Ilyen értelmetlen tudományos
elmélet az is, mely szerint a véletlen teremthet rendet a káoszból; hogy
valami alacsonyabb rendű , mint például az anyag, teremthet valami
magasabbrendűt, mint például az élet; hogy az ember csak az értelem nélküli
anyag és a céltalan véletlen szüleménye; hogy az alkotás nem bizonyítja az
Alkotó létét; hogy a véletlen alkothat a semmibôl valamit és így tovább...
Egyszóval attól, hogy vallásaink elavultak, attól, hogy papjaink csak
egyszerű halandók, attól még igaz az is, hogy a legértelmetlenebb világkép
mégis az ateistaák világképe, attól még mindig az anyagelvű ember élete a
legszomorúbb, a legértelmetlenebb emberi élet.
Az Új Reneszánsz
Természetesen szét kell választanunk az ateizmus értelmetlen világképét a
tudományos világképtôl. Amikor Einstein nemet mond a véletlennek ("Isten nem kockajátékos!"), amikor Hawking a tudomány eszközeivel bebizonyítja az "Idô Kezdetét", a Big Bang valóságát, akkor egy-egy lépéssel közeledünk az emberi tudat gyógyulása, a vallásos és a tudományos világkép összeolvadása,
azonosulása felé. És bizony itt az ideje! Itt az ideje, hogy magunk megett
hagyjuk úgy a materializmust, mint az idejét múlt vallási fanatizmus
tételeit. Itt az ideje, hogy végetérjen a személytelen szürke relativizmus,
az önbizalom és erkölcsi iránytű nélküli tanácstalankodás kora. Itt az ideje,
hogy mint a korábbi kultúrák is tették, úgy mi is nemet mondjunk, nemcsak
betegségünk tüneteinek: a bűnözésnek, a kábítószer használatának, a családi
és kultúrközösségeket szétromboló anyagelvűség erôinek, de azok
kórokozójának, a materializmusnak is. Az anyagelvűség mellett nemet kell
mondanunk a vallási köntösökbe bújt elôítéletnek és gyűlölködésnek is. Nem
tűrhetjük, hogy Isten nevében hirdethessenek olyanokat, mint hogy vannak
"alacsonyabbrendű nemek" vagy "kiválasztott fajok", mert csak így tudjuk
meggyógyítani az emberiség összezavart, beteg lelkületét.
Ugyanakkor annak is itt az ideje, hogy igent mondjunk az új
felvilágosodás, az új optimizmus korának, melyben újra egységessé válik az
emberi tudat és univerzális világképünk. Itt az ideje az új reneszánsznak,
melyben majd újra az erkölcs és a humanizmus irányítja a tudományos
kutatást. Itt az ideje, hogy a tudományok ne a rombolás vagy agymosás
eszközeinek tökéletesítését, de az emberi boldogságot szolgálják. Itt az
ideje, hogy túllépjünk a nemzetállamok határain, hogy bolygónk összes
gyermekének, asszonyának, menekültjének vagy kisebbségének gondja, a mi, az
emberiség egészének közös gondja legyen.
Az Élet Csodája
Tudjuk, hogy nem vagyunk a világegyetem középpontja, de tudnunk kell azt is,
hogy a Föld mégis egyedülálló! Ritka és különleges a mi bolygónk: az általunk
ismert világegyetemben egyedül itt dobog, itt lüktet az élet. Ezt a csodát
megôrizni, megvédeni, ez a mi dolgunk! Azt is ideje lenne belátnunk, hogy
nincs szükségünk prófétákra, hogy az isteni szikra nem kívül, hanem bennünk
belül van, és hogy annak a nevét is tudjuk, úgy hívják, hogy: szeretet. Ez - a
család, a haza, a hivatás, az igazság, az embertárs szeretete - ez az
emberiség legmegbízhatóbb iránytűje, nem pedig a dogmák, vagy a tudományok!
Tudnunk kell azt is, hogy nincs igazi vallás, hogy a Teremtônek minden
vallás, minden hit kedves, nem azért, mert Néki szüksége lenne a mi
imádatunkra, hanem azért, mert azok a mi életünknek értelmet, nékünk lelki
békét adnak. Azt is tudnunk kell, hogy hajnalhasadás elôtt a legsötétebb az
éjjel, hogy a múlt porából nô ki a jövô, hogy nemcsak egy kor végéhez értünk
el, de eljutottunk egy új kor küszöbéhez is! Végetértek a korok, melyekben
mások mondták meg nekünk, hogy mi a helyes és mi a helytelen, végére jár a
dogmatikus vallások és a materialista ateizmus háborújának kora: Vége felé
jár az emberiség gyermekkora! Itt az ideje, hogy felnôttként magunk döntsük
el, hogy mi a helyes! Itt az ideje, hogy a kívülrôl irányított ember helyére
lépjen a saját lelkiismeretének engedelmeskedni merô, felnôtt ember.
Itt az ideje, hogy elvigyük a belülrôl irányított ember újból egységes
világképét intézményeinkbe, iskoláinkba, hogy felnôhessen a maga
fejlôdését irányítani képes új, felnôttebb lelkületű generáció. Itt az ideje,
hogy odafigyeljünk a szívünk szavára, a szeretet szavára, mert a szeretet az,
mely elvezet az új reneszánszba, mely megformálja a belsô irányítású ember
újra egységes tudatvilágát és világképét.
2001. január 02., kedd 03:50
|
|
|
