Ingyenes ruhaosztás a Vöröskeresztben

A barátságtalan szélben fázósan húzták össze nyakuk körül a kabátot. Alig múlt el hét óra, de már hosszú sor várakozott a Vöröskereszt soproni, Hátulsó utcai épülete mellett. Idősek, fiatalok, férfiak, nők. Ingyenes ruhaosztásra jöttek.
– Maguk már az este ideálltak? – kérdezte az elöl állóktól egy fogatlan, szőrmegalléros, borostásképű, bagószagú férfi. Jót nevetett a megjegyzésén, aztán hozzátette, legközelebb ügyesebb lesz.
– De ne csak mondja, jöjjön is! – szóltak neki vissza. – Tudja, szemfüleseknek áll a világ. Mint a Torgyánnak. Neki nincs szüksége ingyen ruhára.
– Ha nekem fele annyi pénzem lenne, mint neki, csak kalandból jönnék ide – harsogta valaki a sor közepéről. De mi legalább itt vagyunk. Nem úgy, mint a romák.
– Kapnak azok annyi támogatást, hogy békésen szundikálnak. Csak most fordulnak a másik felükre.
– Strasbourgban – vette át a szót egy svájcisapkás asszony. – Én negyven évet dolgoztam becsületesen, aztán húszezret kapok havonta. Ennyiből már csak meg lehet élni. Nem igaz? Gazdálkodjam ki a százhetven forintos cukrot. De hogyan? Jövök ha lehet. A Vöröskereszt legalább törődik velünk.
– Nem szégyen a szegénység. Van mosópor, fertőtlenítőszer, ki lehet mosni mindent – bizonygatta egy nagymama. – Az unokáimnak is vittem cipőt, kifertőtlenítettem. Hamar kinőnek mindent, nem érdemes drága pénzen újat venni. Ezen tudok takarékoskodni, a kenyéren nem.
– Mamikám, olyan hátul állunk, hogy nekünk nem kerül cipő – mondta neki egy utazótáskás asszony.
– Megmondaná, hány óra? – fordult hozzám egy halk szavú bácsi. Ujjával befelé mutatott. – Odabent jobb lenne. Vékony a cipőm talpa. A napokban temettük a drága suszter komámat. Hideg lett. De nem panaszkodhatunk az időre. Eddig kegyes volt. Ugye, nyolckor nyitják az ajtót?
– Fél nyolckor.
– Azt mondják, meleg pulóverek is vannak. Meg télikabátok. Talán szőrmések. Gondolja, jut nekünk is?
– Ügyeskedjünk...
Antal Vilmosné, a Vöröskereszt helyi titkára fél nyolckor kinyitotta az ajtót. Az emberek legtöbbjét név szerint köszöntötte.
Balra cipők, jobbra télikabátok, zakók, szemben női aljak, farmerok, középen óriási kazalban a pulóverek, blúzok, gyerekholmik. A gyakorlottabbak már tudták, mit, hol találnak. Keresgélés, méret, szín és fazon egyeztetés. Nem volt tilos a turkálás. Az ismerősök egymás között csereberéltek. Megteltek a táskák, a nejlonzacskók, a kosarak. A legtöbben elégedetten, egyesek csalódottan távoztak. De mondták, legközelebb is jönnek...
 
Visztai Juli