Dr. Szájer József országgyűlési képviselő  ünnepi beszéde:
 

Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!
Azért vagyunk ma együtt, hogy tiszteletet adjunk. Emlékezzünk arra a több ezer férfira és nőre, akik Sopronban és környékén részesei voltak a negyvennégy évvel ezelőtti októberi napoknak, azokra akik átélték és előre vitték XX. századi történelmünk legfelemelőbb vállalkozását, véghez vitték saját forradalmukat.
A történelmi emlékezet mindannyiunk közös öröksége. Az új nemzedékek mindig megpróbálják felidézni az apáikkal megtörténteket, átélni és újraélni a múltat. Mert tudjuk jól, a történelem része a mának, e nélkül nincs társadalmi tisztánlátás, nincsenek igazi értékek sem.
 

Dr. Szájer József országgyűlési képviselő

A mi generációnk már a forradalom után született, a negyvennégy évvel ezelőtti őszi napokat sokáig csak fekete-fehérben tudtuk magunk elé idézni, mint egy dokumentumfilmet, vagy híradórészletet. Egyforma kabátba öltözött emberek mozogtak a vásznon, nem értettük honnanjöttek, mit tettek és azt sem, hogy miért.
Döntő élményünk lett a pillanat, amikor a hazugság szertefoszlott, és 1989 után kiderült, hogy a világ amelyben felnőttünk árulásra, erőszakra és elhallgatásra épült. A vásznon mozgó emberekben ráismertünk saját szüleinkre és nagybátyáinkra.
Kötelességünk, hogy tíz évvel a rendszerváltozás után végérvényesen válasszuk el az árulást a hűségtől, a hősiességet a megalkuvástól. Hiszen mind a mai napig meghatározza sorsunkat 1956 öröksége.
Ma, 2000 őszén elmondhatjuk, hogy végre magunk mögött hagytuk a hamis ünnepek és hamis jelképek korszakát. Most arra van szükség, hogyvalamennyiunk tudatában gyökeret verjen a bizonyosság: immár magunk vagyunk felelősek saját ünnepeinkért és hétköznapjainkért.
A forradalom üzenetét tovább kell adnunk a fiataloknak úgy, hogy ne unott lecke, hanem személyesen átélhető hagyomány lehessen.
 
 
 
 

Sopron város vezetői koszorút helyeznek el.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Elsősorban magunknak tartozunk azzal, hogy ismerjük és megértsük azt a helyet, ahol élünk, mert múltja bennünk él, akkor is, ha nem mindig gondolunk rá. A házak többsége már akkor, 44 évvel ezelőtt is itt állt. A mi városunk akkor is szép volt, amikor azon az otóberi csütörtökön együtt járőröztek utcáin a diákok és a határőrök, majd másnap, 26-án a város felháborodott polgárai ledöntötték a szovjet emlékművet és a Kellner-szobrot. A soproni eseményeket mindvégig a konszolidációra, a rendezett viszonyokra való törekvés jellemezte. Jó példa erre a Takács Endre vezetésével 27-én megalakult ideiglenes Nemzeti Bizottság tevékenysége, vagy az a tény, hogy a Roller Ferenc és Bujdosó Alpár vezette diákszervezet akadályozta meg a sopronkőhidai köztörvényes rabok kitörését. Az Egyetemi Nemzetőr Zászlóalj éppen itt tudta megszerezni a működéséhez szükséges fegyverzetet. November elejétől kezdve a visszaazerzett szabadság örömét egyre inkább a forradalom sorsa iránt érzett aggodalom váltotta fel. Sopron majdnem főszerepet játszott az 1956-os szabadságharc történetében: Szigethy Attila a Dunántúli Nemzeti Tanács később mártírhalált halt elnöke, ugyanis felajánlotta Nagy Imre miniszterelnöknek, hogy a kormány biztonsági okokból költözzön Sopronba. Erre végül nem került sor, és a helyzet válságosra való fordulását látva, november 3-án a soproni egyetemisták táviratot küldtek Nehru indiai miniszterelnöknek a forradalom megmentése érdekében. A szovjet invázió napján a diákok a fegyveres ellenállás mellett döntöttek, de az orosz csapatok gyors előrenyomulása ezt értelmetlenné tette. A zászlóalj többsége, valamint több, mint négyezren Sopronból és környékéről Ausztriába menekültek.
 
 

Kedves Barátaim!
Azért vagyunk ma együtt, hogy tiszteletet adjunk. Emlékezzünk és végre örülni tudjunk. Örülni annak, hogy ebben a nemzetben és ebben a városban még a kegyetlen megalázás évei után is volt annyi erő, hogy felemelje a fejét. Szembe szegüljön kínzóival és visszaszerezze önbecsülését. A mai nap tehát nem a gyászé, hanem örömünnep. A szabadság magunk mögött hagyott elmúlt tíz évének éppen az a legfőbb tanulsága, hogy a történelmi időt nem lehet menetéből kizökkenteni.
A szabadságvágy és a 44 év előtti forradalmunk öröksége tovább él.