"Hittük, hogy a kő holnap már nem lesz ott"
Mádl Ferenc köztársasági elnök válaszol
Ablonczy László kérdéseire 2.
- A Strasbourg közeli Colmarban talán többször
is megnézte Grünewald felemelő alkotását,
az Isenheimi oltárképet. Húsvéti és
biblikus témában melyek az Önben legnagyobb ámulatot,
csodálatot kiváltó remekművek?
- Igen, többször is elzarándokoltam Colmarba. Ott az
ember lába a földbe gyökerezik, amikor látja az
Isenheimi oltárképet. Szinte naturalista ábrázolásmóddal
jelenik meg a korpuszon a fájdalom. Biblikus témában
hasonló élményt jelent Babits Jónása,
Brahms optimista Német Requiemje a maga győzelmes hitével
a halál felett. Ilyen továbbá a teremtő Isten
a Sixtusi kápolna
mennyezetén, ahogy útra bocsátja Ádámot.
De ilyen nagyon sok útszéli kereszt is, például
az, amelyet édesapámmal együtt ácsoltunk és
ápoltunk nem messze a falunk szélétől.
- "...És magához ölelte a rettentő keresztet"
- írja Sík Sándor húsvéti versének
megrendítő vallomásában. A legnagyobb terhek
áldozatos, hétköznapi vállalása - halljuk
a költői üzenetből. A nagyvilágban is becsült
tudósként az elmúlt évtizedekben kormánybiztosi,
miniszteri posztot, most pedig a legnagyobb méltóságot
vállalta. Sokszor méltatlanul alacsony közügyi
hangzavarban tisztességet, emberséget, jogot képviselni
olykor nem jelent lélekemésztő hiábavalóságot?
Érdemes-e a szakmai és családi áldozat?
- Hitem szerint nem lehet hiábavaló tisztességre
törekedni. Ha botladozva is, de ez ad belső békét
és erőt ahhoz, hogy a holnapot rendesen megéljük.
A tisztességre való törekvés számomra
nem egy választható magatartásforma, hanem alapvető
szükség, függetlenül attól, hogy ez kifizetődő-e
vagy sem. Ez a természeti törvény erejével rajt
volt azon az úton, ahonnan jöttem; mint a fa, amely minden
tavasszal kihajt és dacolva viharral gyümölcsöt terem
- nem tehet róla. Ha valamilyen munkára felkérik az
embert, akkor először is a célt kell szemrevételeznie.
Azt, hogy morálisan vállalható-e, hasznos-e az a cél,
aminek az eléréséhez a részvételünket
kérték. Ha erre a kérdésre igennel válaszolunk,
akkor nincs más dolgunk, mint hogy tisztességgel, a felénk
irányuló bizalmat meghálálva tevékenykedjünk.
Ezt minden munkára érvényesnek lehet tartani. A közügyek
intézésére valóban jellemző hangzavar,
de ez talán természetes is, hiszen eltérő értékvilágot
képviselő politikai erők feszülnek egymásnak,
s ez önmagában hordozza a feszültséget. Amíg
versengésről s nem háborúskodásról
van szó, addig ezt nyugodtan nevezhetjük normális "ügymenetnek".
Nem gondolom, hogy ezek a politikai erők a legfontosabb alapkérdésben
más nézetet vallanának, vagyis hogy nem az lenne a
dolguk, hogy a nemzet érdekeit szem előtt tartva munkálkodjanak.
- Az utolsó vacsorán mondotta Jézus: "... aki
a legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb, és
aki fő, mint aki szolgál." (Luk. 22,26) Weöres Sándor
versében ezt így írja: "minden nagyság kicsiség."
Kérem Elnök Úr, hogy említsen olyan személyeket
családjában, diákkorából, későbbi
tudományos és közügyi életéből,
akik szolgáló kicsinységükben is a nagyság
lélek- és szellemerejét sugározták Önnek?
- Az igazi, az életünket, a magatartásunkat, az életvitelünket
meghatározó személyiségek a szüleink voltak.
Egy bibliai erejű apa és anya. Ők tartották
a nagy családot nehéz időkben, nagy szegénységben.
Megteremtették az élet minimális feltételeit:
a tisztaságot, a ruhát, az erkölcsi magatartást,
azt, hogy valamennyien tanulhattunk. Remélem, hogy életünkkel
követni tudjuk azt a példát, amit ők adtak.
Mellettük más személyek is meghatározóak
voltak életem alakulására. Például a
Katolikus Munkásifjak Szövetségében, amely a
diktatúra éveiben titkon működött, volt egy
különösen jó barátom, akit csak Jozsónak
hívtunk. Rendkívül képzett és művelt,
ugyanakkor mély meggyőződésű, másoknak
segítő ember volt. Meg kell említenem professzoraimat:
Nizalovszky Endrét, aki a Budapesti Eötvös Loránd
Tudományegyetemen példaképem volt nagy tudásával,
szerénységével, a hatalom nélküli szeretetével,
amiért őt rajongóinak, ismerőinek, tanítványainak
sora vette körül. Más körülmények között,
de ugyancsak óriási hatást gyakorolt rám első
hosszabb amerikai vendégoktatói tevékenységem
során Ehrenzweig professzor, aki az összehasonlító
jog, a nemzetközi magánjog egyik világnagysága
volt.
Megint csak szerénység és a nagy tudás
együttes
ereje volt az, amit megszerettem benne, ami számomra tudományos
pályámon példa volt. Úgy láttam, hogy
szeretett tanítványai közé sorolt engem, s erre
a mai napig büszke vagyok. Egy ideig úgy gondolta, hogy talán
átvehetném a tanszékét Kaliforniában,
de mindig az otthonomat, a hazámat választottam. Hiszen ő
is - aki faji
üldöztetés miatt kényszerült elmenekülni
1938-ban Amerikába - azt mondta nekem később, hogy az ember,
ha nem muszáj, ne hagyja el a hazáját. Talán
kicsit szerénytelennek is tűnik, de a következő
a sorban, akit említenék Antall József miniszterelnök.
Ő a maga karizmatikus erejével, mint miniszterelnök
és mint művelt ember, nagy hatással volt rám.
- "Hétköznapok a keresztfán" - e biblikus képpel
fejezi ki Sütő András a kisebbségi, erdélyi
sors panaszát, legutóbb Sinkovits Imrét búcsúztatva.
Most készülő könyve az évtizednyi változatlanságok
helyzetjelentését foglalja magába. Igazolásául
annak, hogy valamennyi kisebbségben élő nemzetrészben
a megkülönböztetés, a fogyatkozás, a menekülés
tényeit észlelhetjük. Miközben az anyaország
nagy erőfeszítésekkel segíti ottmaradásukat,
érzékelhetjük: a jogegyenlőséget biztosító
törvények mögött, változatos formában,
magyar voltuk megalázását szenvedik. Van-e remény,
esély megváltásukra, hogy szülőföldjük
számukra emberi hazává is válhat?
- A Szent István-i álom az európai családban
a nemzet nagyobb részének hite szerint maholnap valóság
lesz. Magyarország bizonyára rövidesen tagja lesz az
Európai Uniónak. Némely szomszédos ország
azonban - úgy tűnik - egyelőre kimarad a bővítésből,
s ez komoly, új problémát jelent az egész nemzet,
különösen az egyelőre kimaradó részek
számára. Mindent meg kell tennünk, hogy segítsük
az ebből a helyzetből fakadó konfliktusok feloldását.
Nem utolsósorban éppen a határainkon túl élő
magyarok helyzetének javulása érdekében. Egyebek
mellett ilyen lépésnek gondolom a státustörvényt
és az európai régiók
együttműködését. Ezekben a kérdésekben
a politikai erők többsége egyetért. A magyar
külpolitika számra fontos prioritás, s az integrációs
folyamat során is arra kell törekednünk, hogy a szomszédos
államok is mihamarabb tagjai legyenek az Uniónak. Erőnkhöz
és lehetőségeinkhez képest segítenünk
kell szomszédaink csatlakozását. Az ott élő
többségi nemzetek és velük a három milliót
meghaladó lélekszámú magyar kisebbségek
mihamarabbi átjutása a jólét és a stabilitás
világába egész Európa
érdeke, nemcsak a miénk. Valamennyiünk, az állam,
az önkormányzatok, intézmények, pártok,
egyházak, a kultúra apostolainak, mindenkinek felelőssége
és dolga, hogy minden magyar magyarként is az élet
magasabb minőségét megélhesse, hogy otthon
érezhesse magát szülőföldjén.
- Esztendőkkel ezelőtt egy pénzügyi interpellációval
kapcsolatban az országgyűlésben szinte személyes
döbbenettel mondta: mennyi bűnös gazdasági cselekmény
terheli hétköznapjainkat. A tisztességes közéletet
óhajtó polgár gyakran virágvasárnapi
indulatot érez a pénzváltók és a kereskedők
ellen. A jog professzorától is kérdezem: nem tartja-e
úgy, hogy a politika, a jog és az erkölcs rendje távolodik
egymástól, a "pénzváltók" befolyása
és önkénye diktálja a világot? De biblikusan,
a jeruzsálemi képpel, említhetjük a másik
hatalmat, a médiát, a "képmutató írástudók"
tömeg-befolyásoló uralmát is...
- Sokan mondják, s magam is úgy hiszem, hogy az emberi
társadalom a XX. század évtizedeiben, az utóbbi
években a morális erőfeszítések dolgában
nem tudott a feltámadás, a megújulás teljessége
közelébe jutni. Szóval, sok baj van. Úgy tűnik,
hogy morális, erkölcsi, kulturális értelemben
megújulásra van szükség ahhoz, ki-ki maga is
békében éljen magával, a közösségével
és egyfajta örömmel élje meg az életét.
Ha sokszor hiábavalónak tűnik is, küzdeni kell
a megújulásért. Az Úr meghagyta Jónásnak,
hogy menj Ninivébe és prédikálj, a többit
bízd rám, az én dolgom az ítélet. És
mondta is kemény szózatját Jónás Ninivében,
mikor elkiáltotta magát az árusok között
és elátkozta Ninivét. De az Úr tudta, hogy
"eljön az ideje még, születni fognak új Ninivék".
Eszembe jut egy rendkívül egyszer? hétköznapi történet,
ami talán hordozza a válaszomat a társadalom morális
helyzetére, e helyzet megítélésére és
a jövőre vonatkozó kérdésre.
Volt nekünk egy nagyon nagyra becsült, nagyon egyszerű,
parasztosan egyszerű plébánosunk, aki beszélni
nem tudott jól, de szeretetreméltó volt. Mindent megtett
az emberekért, betegeket látogatott, anyagilag segítette
őket, a gyerekeket tanította, szívélyes volt,
humora is volt, szóval rendkívül szeretetre méltó
és mindenki által nagyra becsült ember volt. De nagyon
gyengén tudott prédikálni. A prédikációin
sokszor én is elmorfondíroztam, hogy mikor, hogyan fog kigabalyodni
általánosságaiból
és nehezen érthető történeteiből.
Egyszer azonban - épp Húsvét napján, a feltámadási
körmenet előtti misén elmondott beszédében
- mintha az a bizonyos Jónás-beszéd jelenete játszódott
volna le valamennyiünk előtt: a virágvasárnapi
indulat, Jézus Virágvasárnapja a pénzváltók
között. A plébános, látva a sok, egyébként
ritkán, de most, a húsvéti körmenet előtti
misén nagy számban megjelenő hívőt,
elfogta a szent indulat és jól leteremtett mindenkit. Mint
amikor Jézus vette a kötelet és suhogtatta az árusok
és a pénzváltók felett. Elmondta nagyon keményen,
hogy most itt megjelentetek, szép ruhátokban,
gyönyörűen kiöltözve, új frizurában,
bezzeg hétköznap és más napokon, ünnepnapokon,
parancsolt ünnepeken nem követitek az Isten parancsát.
A Tízparancsolat nektek akkor semmi! Ilyen és még
keményebb szavakkal ostorozott mindenkit. Mindenki húzta
be a fejét. Várták, mikor lesz ennek vége,
mert hát nem ezért jöttünk ide, ki fog így
még egyszer eljönni a templomba! Valami ilyen érzése
volt az embereknek; nekem is. Áradt belőle a jónási
beszéd. Ő nem tett úgy, mint Jónás,
aki kirohant végül a városból és átkot
mondott Ninivére. A mi kis templomunk békés papja
végül békésen befejezte a beszédet és
azt mondta: akkor most valamennyien maradjatok itt, szép körmenetet
fogunk tartani, és akkor vette az Urat és előtte a
ministránsok az Úr szobrát, és elkezdte énekelni,
amit ilyenkor a körmenetre indulás előtt szoktak: "Feltámadt
Krisztus e napon..." Nos, azt gondoltam akkor magamban, hogy szegény
plébánosunk ezzel nagy kárt okozott a hívőkben
vagy a lehetséges hívőkben. Azt
gondoltam, hogy ezután inkább apadni fog a templomba
járó hívők serege. Nem tudom, hogy valami különös
kegyelem volt-e, ami megszállta az embereket, de ettől a
naptól fogva mintha vasárnapról vasárnapra
többen jöttek volna el kis templomunkba.
- Húsvét ünnepe mit jelent családi együttlétében?
- Valami különös szerencse és isteni áldás
folytán a családomban mutatis mutandis, tehát megváltoztatva
a megváltoztatandókat, újra éljük ugyanazokat
az élményeket, amelyeket bevezetőleg már elmondtam.
Az ünnephez tartozik a felkészülés, az ajándékozás,
a húsvéti sonka, a gyerekeknek szánt ajándék,
a felkészülés részeként a gyerekeink versei,
amiket ilyenkor írnak, vagy színdarabjai, amiket játszanak,
a zene, amit ilyenkor hallgatunk. Aztán következik maga az
ünnep, amikor mindenki szépen kifényesíti úgy,
ahogy tudja, a lelkét. Szebb ruhát ölt és részt
vesz a húsvét legszebb liturgikus eseményein.
Rendkívüli ember a plébánosunk. Nagyon jó
beszédű, mindig a forrásból indul ki, a Bibliából
és mindig eljut a napjaink, mindannyiunk gondjaihoz, bajaihoz, s
így mindenkit meg tud szólítani, az egyetemi tanárt
éppen úgy, mint a hentesbolt eladóját. És
aztán következik a nagy közös családi vacsora.
A lelki béke uralja az ünnep profán és liturgikus
részeit egyaránt. Most is ezzel a várakozással
nézek az ünnep elébe, aminek egyik lényeges eleme,
hogy a család: szülők, gyermekek, unokák mind
együtt vannak.
- "Húsvéttalan nép vagyunk" - panaszolta
Ady Endre. Vajon a történelmi, politikai változás
miért nem hatotta át úgy a nemzetet, hogy a Vas István
által köszöntött 1956-os feltámadás
örömét újra átélje?
- Nem gondolom, hogy okunk volna ily nagy borúlátásra.
Magam minden megnyilatkozásommal arra igyekszem buzdítani
a nemzetet, hogy jogos büszkeséggel vállalja múltjának
értékeit, mutassa fel tényleges erényeit, legyen
kész a tevékeny hitre. Számtalan történelmi
nekifeszülésünk nyomán küzdöttük
fel magunkat a világ haladásának élvonalába,
s szellemi tőkénk erre ma is biztosítékot ad.
Mindannyiszor készen álltunk megtipratásaink után
is arra, hogy újrateremtsük az országot. Bűn volna
alábecsülni adottságainkat és lehetőségeinket,
s végzetes volna elállni attól a legkövetelőbb
teendőnktől, hogy mindennapi megváltói legyünk
körülményeinknek. A feltámadás igénye
kiirthatatlanul él bennünk. S mi most éppen európai
uniós befogadtatásunk érdekében munkálkodunk
a - Németh László szavaival szólva - nem csupán
igazibb, de a legfrissebb és legmodernebb Magyarország megteremtésén.
Ha ezt tekintem: reményeim és hitem szerint nem vagyunk "húsvéttalanok".
Mert hogy resurrexit tertie die...
Forrás: www.reflap.hu
2001. április 13., péntek 15:50
|