CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

KultúrVáros  

"Hittük, hogy a kő holnap már nem lesz ott"
Mádl Ferenc köztársasági elnök válaszol Ablonczy László kérdéseire 2.


- A Strasbourg közeli Colmarban talán többször is megnézte Grünewald felemelő alkotását, az Isenheimi oltárképet. Húsvéti és biblikus témában melyek az Önben legnagyobb ámulatot, csodálatot kiváltó remekművek?

- Igen, többször is elzarándokoltam Colmarba. Ott az ember lába a földbe gyökerezik, amikor látja az Isenheimi oltárképet. Szinte naturalista ábrázolásmóddal jelenik meg a korpuszon a fájdalom. Biblikus témában hasonló élményt jelent Babits Jónása, Brahms optimista Német Requiemje a maga győzelmes hitével a halál felett. Ilyen továbbá a teremtő Isten a Sixtusi kápolna mennyezetén, ahogy útra bocsátja Ádámot. De ilyen nagyon sok útszéli kereszt is, például az, amelyet édesapámmal együtt ácsoltunk és ápoltunk nem messze a falunk szélétől.

- "...És magához ölelte a rettentő keresztet" - írja Sík Sándor húsvéti versének megrendítő vallomásában. A legnagyobb terhek áldozatos, hétköznapi vállalása - halljuk a költői üzenetből. A nagyvilágban is becsült tudósként az elmúlt évtizedekben kormánybiztosi, miniszteri posztot, most pedig a legnagyobb méltóságot vállalta. Sokszor méltatlanul alacsony közügyi hangzavarban tisztességet, emberséget, jogot képviselni olykor nem jelent lélekemésztő hiábavalóságot? Érdemes-e a szakmai és családi áldozat?

- Hitem szerint nem lehet hiábavaló tisztességre törekedni. Ha botladozva is, de ez ad belső békét és erőt ahhoz, hogy a holnapot rendesen megéljük. A tisztességre való törekvés számomra nem egy választható magatartásforma, hanem alapvető szükség, függetlenül attól, hogy ez kifizetődő-e vagy sem. Ez a természeti törvény erejével rajt volt azon az úton, ahonnan jöttem; mint a fa, amely minden tavasszal kihajt és dacolva viharral gyümölcsöt terem - nem tehet róla. Ha valamilyen munkára felkérik az embert, akkor először is a célt kell szemrevételeznie. Azt, hogy morálisan vállalható-e, hasznos-e az a cél, aminek az eléréséhez a részvételünket kérték. Ha erre a kérdésre igennel válaszolunk, akkor nincs más dolgunk, mint hogy tisztességgel, a felénk irányuló bizalmat meghálálva tevékenykedjünk. Ezt minden munkára érvényesnek lehet tartani. A közügyek intézésére valóban jellemző hangzavar, de ez talán természetes is, hiszen eltérő értékvilágot képviselő politikai erők feszülnek egymásnak, s ez önmagában hordozza a feszültséget. Amíg versengésről s nem háborúskodásról van szó, addig ezt nyugodtan nevezhetjük normális "ügymenetnek". Nem gondolom, hogy ezek a politikai erők a legfontosabb alapkérdésben más nézetet vallanának, vagyis hogy nem az lenne a dolguk, hogy a nemzet érdekeit szem előtt tartva munkálkodjanak.

- Az utolsó vacsorán mondotta Jézus: "... aki a legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb, és aki fő, mint aki szolgál." (Luk. 22,26) Weöres Sándor versében ezt így írja: "minden nagyság kicsiség."
Kérem Elnök Úr, hogy említsen olyan személyeket családjában, diákkorából, későbbi tudományos és közügyi életéből, akik szolgáló kicsinységükben is a nagyság lélek- és szellemerejét sugározták Önnek?

- Az igazi, az életünket, a magatartásunkat, az életvitelünket meghatározó személyiségek a szüleink voltak. Egy bibliai erejű apa és anya. Ők tartották a nagy családot nehéz időkben, nagy szegénységben.
Megteremtették az élet minimális feltételeit: a tisztaságot, a ruhát, az erkölcsi magatartást, azt, hogy valamennyien tanulhattunk. Remélem, hogy életünkkel követni tudjuk azt a példát, amit ők adtak.
Mellettük más személyek is meghatározóak voltak életem alakulására. Például a Katolikus Munkásifjak Szövetségében, amely a diktatúra éveiben titkon működött, volt egy különösen jó barátom, akit csak Jozsónak hívtunk. Rendkívül képzett és művelt, ugyanakkor mély meggyőződésű, másoknak segítő ember volt. Meg kell említenem professzoraimat: Nizalovszky Endrét, aki a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen példaképem volt nagy tudásával, szerénységével, a hatalom nélküli szeretetével, amiért őt rajongóinak, ismerőinek, tanítványainak sora vette körül. Más körülmények között, de ugyancsak óriási hatást gyakorolt rám első hosszabb amerikai vendégoktatói tevékenységem során Ehrenzweig professzor, aki az összehasonlító jog, a nemzetközi magánjog egyik világnagysága volt.
Megint csak szerénység és a nagy tudás együttes ereje volt az, amit megszerettem benne, ami számomra tudományos pályámon példa volt. Úgy láttam, hogy szeretett tanítványai közé sorolt engem, s erre a mai napig büszke vagyok. Egy ideig úgy gondolta, hogy talán átvehetném a tanszékét Kaliforniában, de mindig az otthonomat, a hazámat választottam. Hiszen ő is - aki faji üldöztetés miatt kényszerült elmenekülni 1938-ban Amerikába - azt mondta nekem később, hogy az ember, ha nem muszáj, ne hagyja el a hazáját. Talán kicsit szerénytelennek is tűnik, de a következő a sorban, akit említenék Antall József miniszterelnök. Ő a maga karizmatikus erejével, mint miniszterelnök és mint művelt ember, nagy hatással volt rám.

- "Hétköznapok a keresztfán" - e biblikus képpel fejezi ki Sütő András a kisebbségi, erdélyi sors panaszát, legutóbb Sinkovits Imrét búcsúztatva. Most készülő könyve az évtizednyi változatlanságok helyzetjelentését foglalja magába. Igazolásául annak, hogy valamennyi kisebbségben élő nemzetrészben a megkülönböztetés, a fogyatkozás, a menekülés tényeit észlelhetjük. Miközben az anyaország nagy erőfeszítésekkel segíti ottmaradásukat, érzékelhetjük: a jogegyenlőséget biztosító törvények mögött, változatos formában, magyar voltuk megalázását szenvedik. Van-e remény, esély megváltásukra, hogy szülőföldjük számukra emberi hazává is válhat?

- A Szent István-i álom az európai családban a nemzet nagyobb részének hite szerint maholnap valóság lesz. Magyarország bizonyára rövidesen tagja lesz az Európai Uniónak. Némely szomszédos ország azonban - úgy tűnik - egyelőre kimarad a bővítésből, s ez komoly, új problémát jelent az egész nemzet, különösen az egyelőre kimaradó részek számára. Mindent meg kell tennünk, hogy segítsük az ebből a helyzetből fakadó konfliktusok feloldását. Nem utolsósorban éppen a határainkon túl élő magyarok helyzetének javulása érdekében. Egyebek mellett ilyen lépésnek gondolom a státustörvényt és az európai régiók együttműködését. Ezekben a kérdésekben a politikai erők többsége egyetért. A magyar külpolitika számra fontos prioritás, s az integrációs folyamat során is arra kell törekednünk, hogy a szomszédos államok is mihamarabb tagjai legyenek az Uniónak. Erőnkhöz és lehetőségeinkhez képest segítenünk kell szomszédaink csatlakozását. Az ott élő többségi nemzetek és velük a három milliót meghaladó lélekszámú magyar kisebbségek mihamarabbi átjutása a jólét és a stabilitás világába egész Európa érdeke, nemcsak a miénk. Valamennyiünk, az állam, az önkormányzatok, intézmények, pártok, egyházak, a kultúra apostolainak, mindenkinek felelőssége és dolga, hogy minden magyar magyarként is az élet magasabb minőségét megélhesse, hogy otthon érezhesse magát szülőföldjén.

- Esztendőkkel ezelőtt egy pénzügyi interpellációval kapcsolatban az országgyűlésben szinte személyes döbbenettel mondta: mennyi bűnös gazdasági cselekmény terheli hétköznapjainkat. A tisztességes közéletet óhajtó polgár gyakran virágvasárnapi indulatot érez a pénzváltók és a kereskedők ellen. A jog professzorától is kérdezem: nem tartja-e úgy, hogy a politika, a jog és az erkölcs rendje távolodik egymástól, a "pénzváltók" befolyása és önkénye diktálja a világot? De biblikusan, a jeruzsálemi képpel, említhetjük a másik hatalmat, a médiát, a "képmutató írástudók" tömeg-befolyásoló uralmát is...

- Sokan mondják, s magam is úgy hiszem, hogy az emberi társadalom a XX. század évtizedeiben, az utóbbi években a morális erőfeszítések dolgában nem tudott a feltámadás, a megújulás teljessége közelébe jutni. Szóval, sok baj van. Úgy tűnik, hogy morális, erkölcsi, kulturális értelemben megújulásra van szükség ahhoz, ki-ki maga is békében éljen magával, a közösségével és egyfajta örömmel élje meg az életét. Ha sokszor hiábavalónak tűnik is, küzdeni kell a megújulásért. Az Úr meghagyta Jónásnak, hogy menj Ninivébe és prédikálj, a többit bízd rám, az én dolgom az ítélet. És mondta is kemény szózatját Jónás Ninivében,
mikor elkiáltotta magát az árusok között és elátkozta Ninivét. De az Úr tudta, hogy "eljön az ideje még, születni fognak új Ninivék". Eszembe jut egy rendkívül egyszer? hétköznapi történet, ami talán hordozza a válaszomat a társadalom morális helyzetére, e helyzet megítélésére és a jövőre vonatkozó kérdésre.
Volt nekünk egy nagyon nagyra becsült, nagyon egyszerű, parasztosan egyszerű plébánosunk, aki beszélni nem tudott jól, de szeretetreméltó volt. Mindent megtett az emberekért, betegeket látogatott, anyagilag segítette őket, a gyerekeket tanította, szívélyes volt, humora is volt, szóval rendkívül szeretetre méltó és mindenki által nagyra becsült ember volt. De nagyon gyengén tudott prédikálni. A prédikációin sokszor én is elmorfondíroztam, hogy mikor, hogyan fog kigabalyodni általánosságaiból és nehezen érthető történeteiből. Egyszer azonban - épp Húsvét napján, a feltámadási körmenet előtti misén elmondott beszédében - mintha az a bizonyos Jónás-beszéd jelenete játszódott volna le valamennyiünk előtt: a virágvasárnapi indulat, Jézus Virágvasárnapja a pénzváltók között. A plébános, látva a sok, egyébként ritkán, de most, a húsvéti körmenet előtti misén nagy számban megjelenő hívőt, elfogta a szent indulat és jól leteremtett mindenkit. Mint amikor Jézus vette a kötelet és suhogtatta az árusok és a pénzváltók felett. Elmondta nagyon keményen, hogy most itt megjelentetek, szép ruhátokban, gyönyörűen kiöltözve, új frizurában, bezzeg hétköznap és más napokon, ünnepnapokon, parancsolt ünnepeken nem követitek az Isten parancsát. A Tízparancsolat nektek akkor semmi! Ilyen és még keményebb szavakkal ostorozott mindenkit. Mindenki húzta be a fejét. Várták, mikor lesz ennek vége, mert hát nem ezért jöttünk ide, ki fog így még egyszer eljönni a templomba! Valami ilyen érzése volt az embereknek; nekem is. Áradt belőle a jónási beszéd. Ő nem tett úgy, mint Jónás, aki kirohant végül a városból és átkot mondott Ninivére. A mi kis templomunk békés papja végül békésen befejezte a beszédet és azt mondta: akkor most valamennyien maradjatok itt, szép körmenetet fogunk tartani, és akkor vette az Urat és előtte a ministránsok az Úr szobrát, és elkezdte énekelni, amit ilyenkor a körmenetre indulás előtt szoktak: "Feltámadt Krisztus e napon..." Nos, azt gondoltam akkor magamban, hogy szegény plébánosunk ezzel nagy kárt okozott a hívőkben vagy a lehetséges hívőkben. Azt gondoltam, hogy ezután inkább apadni fog a templomba járó hívők serege. Nem tudom, hogy valami különös kegyelem volt-e, ami megszállta az embereket, de ettől a naptól fogva mintha vasárnapról vasárnapra többen jöttek volna el kis templomunkba.

- Húsvét ünnepe mit jelent családi együttlétében?

- Valami különös szerencse és isteni áldás folytán a családomban mutatis mutandis, tehát megváltoztatva a megváltoztatandókat, újra éljük ugyanazokat az élményeket, amelyeket bevezetőleg már elmondtam. Az ünnephez tartozik a felkészülés, az ajándékozás, a húsvéti sonka, a gyerekeknek szánt ajándék, a felkészülés részeként a gyerekeink versei, amiket ilyenkor írnak, vagy színdarabjai, amiket játszanak, a zene, amit ilyenkor hallgatunk. Aztán következik maga az ünnep, amikor mindenki szépen kifényesíti úgy, ahogy tudja, a lelkét. Szebb ruhát ölt és részt vesz a húsvét legszebb liturgikus eseményein.
Rendkívüli ember a plébánosunk. Nagyon jó beszédű, mindig a forrásból indul ki, a Bibliából és mindig eljut a napjaink, mindannyiunk gondjaihoz, bajaihoz, s így mindenkit meg tud szólítani, az egyetemi tanárt éppen úgy, mint a hentesbolt eladóját. És aztán következik a nagy közös családi vacsora. A lelki béke uralja az ünnep profán és liturgikus részeit egyaránt. Most is ezzel a várakozással nézek az ünnep elébe, aminek egyik lényeges eleme, hogy a család: szülők, gyermekek, unokák mind
együtt vannak.

 - "Húsvéttalan nép vagyunk" - panaszolta Ady Endre. Vajon a történelmi, politikai változás miért nem hatotta át úgy a nemzetet, hogy a Vas István által köszöntött 1956-os feltámadás örömét újra átélje?

- Nem gondolom, hogy okunk volna ily nagy borúlátásra. Magam minden megnyilatkozásommal arra igyekszem buzdítani a nemzetet, hogy jogos büszkeséggel vállalja múltjának értékeit, mutassa fel tényleges erényeit, legyen kész a tevékeny hitre. Számtalan történelmi nekifeszülésünk nyomán küzdöttük fel magunkat a világ haladásának élvonalába, s szellemi tőkénk erre ma is biztosítékot ad. Mindannyiszor készen álltunk megtipratásaink után is arra, hogy újrateremtsük az országot. Bűn volna alábecsülni adottságainkat és lehetőségeinket, s végzetes volna elállni attól a legkövetelőbb teendőnktől, hogy mindennapi megváltói legyünk körülményeinknek. A feltámadás igénye kiirthatatlanul él bennünk. S mi most éppen európai uniós befogadtatásunk érdekében munkálkodunk a - Németh László szavaival szólva - nem csupán igazibb, de a legfrissebb és legmodernebb Magyarország megteremtésén. Ha ezt tekintem: reményeim és hitem szerint nem vagyunk "húsvéttalanok". Mert hogy resurrexit tertie die...

Forrás: www.reflap.hu
 



2001. április 13., péntek 15:50


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület